BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Elhunyt Borus Andor aranydiplomás vegyészmérnök, a VBK nyugalmazott adjunktusa

2019. március 21. csütörtök

Elhunyt Borus Andor aranydiplomás vegyészmérnök,  a VBK nyugalmazott adjunktusa

Tanulmányainak befejeztével a BME Vegyipari Műveletek Tanszékének állományába került és itt dolgozott nyugdíjazásáig, 1997-ig, ezt követően nyugdíjasként még közel egy évtizedig. Oktatói munkája kisebb részben a Vegyipari műveletek című tárgyhoz, főként gyakorlatok tartásához kötődött. Jelentősebb részt a Vegyipari szabályozástechnika, későbbi nevén a Vegyipari folyamatirányítás tárgy oktatása jelentette. Részt vett a tematika kialakításában, a számolási és laboratóriumi gyakorlatok létrehozásában és megtartásában. E tárgyhoz jegyzeteket írt és sok éven át volt a tárgy előadója. 1970-ben egyetemi doktori címet szerzett. Kutató munkája során desztilláló berendezések különböző szerkezeti megoldásait és azok hatékonyságát vizsgálta. Számos ipari technológia desztillációs problémáinak megoldásában vett részt egy-egy tanszéki team tagjaként.

  

Aktuális híreink