BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

VILÁGELITBEN A MŰEGYETEM! NYILVÁNOS A LEGÚJABB NEMZETKÖZI QS RANGSOR

2022. április 13. szerda

VILÁGELITBEN A MŰEGYETEM! NYILVÁNOS A LEGÚJABB NEMZETKÖZI QS RANGSOR

Több kategóriában is kiválóan szerepelt a Műegyetem a világszínvonalon egyik legjelentősebb szakmai számvető, a brit Quacquarelli Symonds (QS)  legújabb felmérésén. Idén a felsőoktatási intézményeket 5 szempont szerint értékelték, tudományterületenként eltérő súlyozással. A mérlegelésnél az alábbi aspektusok voltak mérvadóak: akadémiai elismertség, munkáltatói elismertség, publikációk és hivatkozások aránya, a Hirsch-index és az International Research Network (INR), azaz az intézmény adott tudományterületen kiépített nemzetközi kutatói együttműködései.

A rangsorkészítő szakemberek a világ legjobb 1543 felsőoktatási intézményének teljesítményét elemezték 5 tágabb és 51 szűkebb tudományterületen. A BME az 5 tágabb tudományterület rangsorából 4 kategóriában is helyezést ért el (Engineering & Technology, Natural Sciences, Arts & Humanities és Social Sciences & Management). Ebből kettőben jelentősen javított a korábbi eredményén, míg további kettőben idén szerepel először a Műegyetem.

Az Engineering & Technology, azaz mérnöki-technológiai tudományok QS ranglistájára idén ismét egyedüli magyar felsőoktatási intézményként került fel a BME, és látványosan előre lépve az előkelő 211. helyet szerezte meg. A tavalyi eredményhez képest 62(!) helyet javított a skálán, és idén ismét az első számú hazai mérnöki-technológiai képzőhely a BME lett.

A BME folyamatosan egyre előkelőbb helyen végez a QS mérnöki-technológiai rangsorában.

A mérnöki-technológiai tudományterületen belül 7 szűkebb szakterületen rangsorolták a vizsgált felsőoktatási intézményeket. Ezek alapján 5 összeállításban a legjobb magyar egyetem a BME, amelyből 2 szakterületen önmagához képest is javított egy-egy kategóriát. Az építőmérnöki képzés mellett idén a legjobb 200 felsőoktatási intézmény közé került a Műegyetem a gépész, repülésügyi és a gyártási szakterületen is.

ENGENEERING & TECHNOLOGY

2022.

2021.

Computer Science & Information Systems (számítástudományi és információs rendszerek)

301-350.

301-350.

Engineering - Chemical (vegyészmérnök)

301-350.

301-350.

Engineering - Civil & Structural (építőmérnöki és szerkezetmérnök)

151-200.

151-200.

Engineering - Electrical & Electronic (villamosmérnök)

251-300.

301-350.

Engineering - Mechanical, Aeronautical & Manufacturing (gépészmérnöki, repülőmérnöki és gyártástechnológiai mérnök)

151-200.

201-250.

A természettudományi területi listán is erősítette pozícióját, és 3 szakterületen is egy kategóriával előrébb lépett a Műegyetem.

NATURAL SCIENCES

2022.

2021.

Chemistry (kémia)

351-400.

351-400.

Materials Sicence (anyagtudomány)

301-350.

351-400.

Mathematics (matematika)

301-350.

351-400.

Physics & Astronomy (fizika-csillagászat)

351-400.

401-450.

Idén először az építészmérnöki képzések rangsorában is szerepel a BME: rögtön a világ első 200 képzése közé rangsorolták a Műegyetem idén 150 éves építészmérnök-képzését az Architecture / Built Environment rangsorában, az Arts & Humanities tágabb tudományterületen belül. A BME menedzsment képzései (Business & Management Studies) is szerepelnek a Social Sciences & Management tágabb tudományterület rangsorában a legjobb 550 képzőhely között.

ARTS & HUMANITIES

2022.

2021.

Architecture & Built Environment

150-200.

 

SOCIAL SCIENCES & MANAGEMENT

2022.

2021.

Business & Management Studies

501–550.

 

A 2022-es QS összefoglaló eredménye, hogy a Műegyetem az ország első számú intézménye 1 tágabb és 8 szűkebb tudományterületen, mégpedig:

  • Engineering & Technology
    • Engineering & Technology - Computer Science & Information Systems
    • Engineering & Technology - Chemical Engineering
    • Engineering & Technology - Civil & Structural Engineering
    • Engineering & Technology - Electrical & Electronic Engineering
    • Engineering & Technology - Mechanical, Aeronautical & Manufacturing Engineering
    • Natural Sciences - Chemistry
    • Natural Sciences - Materials Science

-

  • Arts & Humanities - Architecture / Built Environment (idén először a BME is szerepel a rangsorban!)

 

Országos szinten második lett a BME 1 tágabb és 3 szűkebb tudományterületeken:

  • Natural Sciences
    • Natural Sciences - Mathematics
    • Natural Sciences - Physics & Astronomy
  • Social Sciences & Management

 

A rangsorolás és a nemzetközi listákon elért figyelemreméltó helyezés nemcsak az egyetemek szakmai presztízse miatt fontos, ugyanis a BME nagy nemzetközi rangsorokban elfoglalt helye jelentősen befolyásolja a külföldi diákok intézményválasztását, elősegítve az egyetem nemzetköziesedését. Az intézmény egyre előkelőbb helyeken szerepel ezeken a listákon, és részben ennek is köszönhető, hogy évről évre folyamatosan növekszik a  BME-n tanuló nemzetközi hallgatók aránya: 2021-ben már majdnem minden nyolcadik diák külföldről érkezett a Műegyetemre.

Aktuális híreink