BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

"Elmegyek, mert el kell mennem... 
Hogy elköszönni sem tudtam... sajnálom, 
Tudjátok, kiket szerettem 
A síron túl is örökké...imádom!"

(Szabó Balázs)

 

Kollégánk emlékére Dr. Honyánszky Gábor írt búcsúbeszédet:

 

Hetesi Zoltán 1954. január 19-én született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Körösi Sándor Gimnázium német-orosz tagozatán végezte, itt érettségizett 1974-ben. Következő évben Laboránsképző tanfolyamot végzett, és ezzel már szakmát is szerzett. Azonban nem elégedett meg ezzel, beiratkozott a Fényes Elek Közgazdasági Szakközépiskola levelező tagozatára, ahol 1982-ben képesített könyvelői, vállalat tervezői és statisztikusi képesítést szerzett.

 

Az érettségit követően rögtön munkába állt, és egész élete a köz szolgálatában telt. Egy családi ismeretség vezette Gál Sándor professzor úr gondoskodó oltalma alá, így egész további életét a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem falai között töltötte. Első beosztása az Általános és Analitikai Kémia Tanszéken volt, majd a Vegyészmérnöki Kar Központi Hallgatói Laboratóriumában segítette a munkafolyamatokat, végül annak megszűnését követően 2003-tól a Dékáni Hivatal munkatársa lett.

 

Nem volt és most sincs a Karon olyan ember, aki ne ismerte volna. A leveleket, és a különböző fontos iratokat hozva-víve szinte mindenhol megfordult, nem csak a kari szervezeti egységeknél, de az egyetem központi egységeinél is. Jól szervezte a munkáját, igyekezett a feladatokat elvégezni.

 

Mindenki „Zolikája” volt.

 

Nehezen kommunikált, de mindenki türelmesen viselkedett vele, próbáltak neki segíteni. Hosszú-hosszú éveken át vitte ki a Postára a kari küldeményeket. Szeretett nálunk dolgozni. Sokszor a nyári szüneteket is az ódon falak között töltötte.

 

Fiatal korától kezdve érdekelték a szellemi sportok, komoly tehetséget mutatott a sakkozás terén. Szerette a logikai feladatokat, később a komputerek elterjedésével azok használatának tudását is folyamatosan fejlesztette. A technikai sportok is érdekelték, nagy rajongója volt a Forma 1-nek.

 

A három évvel ezelőtt történt szerencsétlen elesése és lábtörése után sokan támogatták, hogy minél előbb épüljön föl, és térjen vissza a munkába, közénk. Nagy akaraterőről tett tanúbizonyságot, látszott rajta, hogy ő is nagyon akarja a gyógyulást, még ha időnként hajlamos is volt magát elhagyni. Ha nehezen is járva, mankóval, de ismét munkába állt, és igyekezett újra úgy teljesíteni, mint előtte. Azután már a mankót is sikerült elhagynia és úgy tűnt, hogy lassan minden rendbe jön. De az égiek másképp rendelkeztek. Egy újabb sajnálatos megbotlás után most mindkét könyöke tört el nagyon súlyosan. Már előtte is panaszkodott, hogy nem érzi jól magát, bujkált benne valami. Talán ez is hozzájárulhatott a szerencsétlen eséshez. A betegsége miatt a korházban nem tudták rögtön megműteni, majd sajnos az állapota rosszabbra fordult. Ugyan volt még egy felívelő szakasz, de az nem tartott sokáig. Végül elvégezték a műtétet, de a sok megpróbáltatást, már nem bírta a szervezete és megtért szülei mellé.

 

Emléke azonban mindig velünk marad, mert örökké él az, akit sohasem felejtenek el. Amikor egy levelet a kezünkbe veszünk, és betesszük a postázandók közé, akkor egy pillanatra beugrik a képe annak, ahogy nap, mint nap bejött a Dékáni Hivatalba, megkérdezte, hogy van-e valami különleges feladat a számára, összeszedte a postát, és ment csöndesen az útjára.

 

Nyugodjék békében!