BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Pályázati kiírás "Harsányi István-díj" elnyerésére

2016. május 9. hétfő

Pályázati kiírás "Harsányi István-díj" elnyerésére

A Magyar Innovációs Szövetség által gesztorált, közhasznú Manager Képzés Alapítvány, elsősorban a gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló tehetséges hallgatók kiválasztását és menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.

 

Ezért az Alapítvány Kuratóriuma a „Harsányi István-díj” (és a velejáró kutatási ösztöndíj) elnyerésére a 2016. évben ismételten pályázatot ír ki, 35 év alatti fiatalok részére. A Kuratórium az innovációval kapcsolatos menedzsment témakörben készített kiemelkedő színvonalú

  •         tudományos diákköri munkák,
  •         kutatási munkák,
  •         szakdolgozatok, diplomamunkák,
  •         PhD-disszertációk

készítőit kívánja elismerésben részesíteni, és gyakorlati tevékenységüket támogatni.

 

A pályázatok az alábbi – az innovációs folyamatokkal kapcsolatos – menedzsment szakterületeken adhatók be:

  •         szellemitulajdon-védelem menedzsment,
  •         tudás menedzsment,
  •         minőség menedzsment,
  •         humán erőforrás menedzsment,
  •         kutatás-fejlesztés, innovációs menedzsment,
  •         informatika menedzsment,
  •         környezetvédelem menedzsment,
  •         innováció támogatási formái
  •         innováció szerepe a vállalkozásokban.

 

A pályaműveket az innováció szempontjait kiemelő, max. 2 oldalas összefoglalóval kiegészítve, nyomtatott formában, 2 példányban, valamint elektronikusan is, magyar nyelven lehet benyújtani. Idegen nyelven csak akkor, ha csatolnak hozzá egy publikációként közreadható, értékelésre alkalmas magyar nyelvű összefoglaló kéziratot.

 

A pályázatok elbírálásának feltétele: a felsőoktatási intézmény hivatalos (pl. tanszékvezetői) ajánlása és (témavezetői, opponensi) értékelése, valamint a „Pályázati adatlap” teljes körű kitöltése.

Az elbírálásánál előny, ha esettanulmányt is tartalmaz a pályázat.

 

Beküldési határidő: 2016. június 30-án, 14:00 óráig beérkezően.

Beadás helye: Magyar Innovációs Szövetség titkársága: 1036 Budapest, Lajos u. 103., I. emelet

 

A Kuratórium - mely külső szakértőket, vállalatvezetőket is bevonhat a döntésbe - 2016. szeptember elejéig hozza meg döntését a kutatási ösztöndíjakról két kategóriában:

  •           PhD-munkák, ill.
  •           egyéb munkák (Bsc, BA,Msc, MBA, TDK).

 Az egyszeri ösztöndíj összegét a pályaművek színvonala alapján a kuratórium évenként határozza meg. (2015-ben az elnyert ösztöndíjak összege 150 000, ill. 120 000 Ft volt).

A díjakat ünnepélyes keretek között 2016 őszén adjuk át. A díjazott pályaművek összefoglalóit a Magyar Innovációs Szövetség és az SZVT Kutatási és Fejlesztési Központ honlapján publikáljuk.

 

A pályázati adatlap és az értékelés szempontjai beszerezhetők az Alapítvány Titkárságán (dr. Antos László titkár, tel: +36-1-430-3330, e-posta: innovacio@innovacio.hu) vagy letölthetők a www.innovacio.hu c. portálon a Harsányi István-díj c. rovatból.

 

Manager Képzés Alapítvány kuratóriuma

 

 

Pályázat támogatói:

Pro Progressio Alapítvány                                                                              

Heller Farkas Alapítvány

Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézete

Aktuális híreink