BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

„A TDK-munka természetes igény a Műegyetem közössége részéről”

2018. január 2. kedd

Hallgatók és őket segítő oktatóik részesültek elismerésben a BME Tudományos Diákköri Bizottság záróünnepségén.

 

A tudományos diákköri tevékenység beavatás a tudományos munkába, amelyben mindig támaszkodhatnak a Műegyetem oktatóira – e gondolatokkal köszöntötte az idei TDK és OTDK versenyeken kiemelkedően teljesítő hallgatókat Józsa János rektor, majd egyfajta hungarikumnak minősítette a tehetséggondozás ilyen módon szervezett formáját. Ebben részt venni – intézményi és országos szinten is – természetes igény a műegyetemi közösség részéről – vélekedett.

 

 

A tehetséges, innovatív gondolkodású műegyetemi fiatalokat és oktatóikat az alapítvány működésének kezdetétől támogatjuk és elismerjük – nyomatékosította Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumának elnöke. A szervezet a TDK és OTDK munkában résztvevő hallgatók és témavezetőik részére külön ösztöndíjat is alapított.

 

Az ünnepélyes díjátadó elnökségében Józsa János rektor, Veress Árpád, az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság elnöke, Pakucs János, a Pro Progressio Alapítvány kuratóriumának elnöke, valamint Krisztián Dávid, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnöke ült.

 

Elsőként a TDK Rektori Különdíjakat adták át azoknak, akik a BME házi Tudományos Diákköri Konferencián I. díjat nyertek dolgozataikkal. Őket és munkájukat segítő oktatóikat a karok Tudományos Diákköri Tanácsai terjesztették fel elismerésükre. Az okleveleket Józsa János rektor és Veress Árpád BME TDK-elnök adták át.

   

Építőmérnöki Kar: Back Márta

Dolgozatának címe: Kötőanyaggal stabilizált lösz talaj reziliens modulus vizsgálata

Témavezető: Szendefy János egyetemi adjunktus, Geotechnika és Mérnökgeológia Tanszék

  

Gépészmérnöki Kar: Bodor Bálint

Dolgozatának címe: Alulaktuált rendszerek belső dinamikájának stabilizálása prediktív módszerekkel

Témavezető: Bencsik László tudományos munkatárs, Műszaki Mechanikai Tanszék

                                                                        

Építészmérnöki Kar: Gulyás Eszter

Dolgozatának címe: Álom,kép

Témavezetők: Üveges Gábor egyetemi docens és LassuPéter tanársegéd, Rajzi és Formaismereti Tanszék

  

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Fülöp Anna

Dolgozatának címe: Új típusú, vörös fluoreszcens kalciumszenzor fejlesztése kétfoton-mikroszkópiás alkalmazásra

Témavezetők: Mucsi Zoltán vezető kutató, Femtonics Kft., Bojtár Márton doktorjelölt, Szerves Kémia és Technológia Tanszék, Kovács Ervin tudományos munkatárs, MTA TTK Anyag- és Környezetkémiai Intézet, Zöldkémia Kutatócsoport

   

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Szabó Dávid

Dolgozatának címe: Dinamikus Távvezeték Terhelhetőség megvalósítási lehetőségei

Témavezetők: Németh Bálint egyetemi docens és Göcsei Gábor egyetemi adjunktus, Villamos Energetika Tanszék

  

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Berczeli Miklós

Dolgozatának címe: Járműipari alumínium, alumínium-kompozit elemek kötéstechnológiájának vizsgálata

Témavezető: Weltsch Zoltán tanársegéd, Gépjárműtechnológia Tanszék

   

Természettudományi Kar: Hajas Tamás

Dolgozatának címe: Zónatartó lemez zónaolvadék okozta sérülésének végeselem-módszerrel történő modellezése 

Témavezető: Babcsány Boglárka doktorandusz, Atomenergetika Tanszék

   

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Pozsonyi Tamás     

Dolgozatának címe: Túl az Óperencián

Témavezetők: Petruska Ildikó egyetemi docens és Iványi Tamás doktorandusz, Menedzsment és Vállalatgazdaságtan Tanszék

  

Ezt követően azok az oktatók vettek át „TDK Munkáért” oktatói emlékplakettet, szintén a karok Tudományos Diákköri Tanácsai javaslatára, akik életük részévé tették a hallgatók tudományos munkára történő nevelését sok éven át, szabad idejükben is foglalkoztak a hallgatókkal, és nagy részük volt a díjazott dolgozatok elkészítésében. Az elismerést 1987-ben alapították.

 

Építőmérnöki Kar: Nagy Balázs doktorjelölt, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék

Gépészmérnöki Kar: Károly Dóra tanársegéd, Anyagtudomány és Technológia Tanszék

Építészmérnöki Kar: Vukoszávlyev Zorán egyetemi docens, Építészettörténeti és Műemléki Tanszék

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Kózelné Székely Edit egyetemi docens,Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék                                                              

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Pataki Béla egyetemi docens, Méréstechnika és Információs Rendszerek Tanszék

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Németh Balázs tudományos főmunkatárs, MTA SZTAKI       

Természettudományi Kar: Erdei Gábor egyetemi docens, Atomfizika Tanszék

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Vidékiné Reményi Judit egyetemi docens, Műszaki Pedagógia Tanszék

     

  

Az ünnepség további részében a Pro Progressio Alapítvány díjait osztották ki. Az okleveleket Józsa János rektor és Pakucs János kuratóriumi elnök nyújtották át a díjazottaknak.

 

A Pro Progressio Alapítvány Tudományos Diákköri ösztöndíját 1998 óta adják át karonként annak az egy-egy hallgatónak, akit TDK tevékenysége elismeréseképpen a kari tudományos diákköri bizottságok erre javasoltak.

 

Építőmérnöki Kar: Szagri Dóra

Témája: Családi házak energiafogyasztás- és belső légállapot monitoring mérése, szezonális és dinamikus épületenergetikai modellezésük

Témavezetők: Nagy Balázs doktorjelölt és Bakonyi Dániel tanársegéd, Épületszerkezettani Tanszék

  

Gépészmérnöki Kar: Kemény Alexandra

Témája: Aktív ernyő méreteinek hatása a plazmanitridált rétegre

Témavezető: Kovács Dorina doktorandusz, Anyagtudomány és Technológia Tanszék

   

Építészmérnöki Kar: Ujlaki Ágota

Témája: Kapujanincs átjáró

Témavezetők: Terbe Rita tanársegéd, Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezési Tanszék és Rózsás Éva építész  

  

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Lévay Krisztina

Témája: Zoledronsav előállításának vizsgálata különböző oldószerekben

Témavezetők: Keglevich György egyetemi tanár, Grün Alajos egyetemi docens és Sőregi-Nagy Dávid Illés PhD-hallgató, Szerves Kémia és Technológia Tanszék

  

Villamosmérnöki és Informatikai Kar:

Bingler Arnold

Témája: Érzékenységvizsgálat az elektromágneses roncsolásmentes anyagvizsgálatban modern statisztikai módszerekkel

Témavezető: Bilicz Sándor adjunktus, Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék

Szele Dávid

Témája: Alacsony fogyasztású ILO alapú frekvenciaosztó áramkörök tervezése

Témavezetők: Bognár György egyetemi docens és Takács Gábor tanársegéd, Elektronikus Eszközök Tanszék

   

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Krizsik Nóra

Témája: Országos közúthálózat érzékelt szolgáltatási színvonalának meghatározása

Témavezető: Sipos Tibor tanársegéd, Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszék

  

Természettudományi Kar: Gyökös Réka

Témája: Nukleáris nyomdetektorok gépi azonosításához szükséges optikai rendszer tervezése és a prototípus elkészítése

Témavezető: Erdei Gábor egyetemi docens, Atomfizika Tanszék

  

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Bergmann Júlia és Szekrényes Dóra Laura 

Témájuk: Előtanulmányi hálók elemzésének valószínűségi megközelítése

Konzulensek: Molontay Roland doktorandusz (TTK) és Szabó Mihály tanszéki mérnök (VBK)

  

A Pro Progressio Alapítvány a hallgatói TDK ösztöndíj mellett 2000-ben létrehozta az Oktatói TDK ösztöndíjat is, amelyet karonként szintén egy-egy olyan oktató nyerhet el, akinek folyamatosan van TDK-n vagy OTDK-n eredményesen szereplő hallgatója.

  

Építőmérnöki Kar: Majorosné Lublóy Éva Eszter egyetemi docens, Építőanyagok és Magasépítés Tanszék

Gépészmérnöki Kar: Kalmár-Nagy Tamás egyetemi docens, Áramlástan Tanszék

Építészmérnöki Kar: Üveges Gábor egyetemi docens, Rajzi és Formaismereti Tanszék

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Faigl Ferenc egyetemi tanár, Szerves Kémia és Technológia Tanszék

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Varga Pál egyetemi docens, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar: Bóna Krisztián egyetemi docens, Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék

Természettudományi Kar: Tóth Sándoregyetemi adjunktus, Nukleáris Technikai Intézet           

Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar: Lógó Emma egyetemi adjunktus, Ergonómia és Pszichológia Tanszék

  

2011-ben az alapítvány OTDK hallgatói és tanári ösztöndíjat ismeghirdetett. Ebben azok a műegyetemi hallgatók részesülhetnek, akik az OTDK konferencián elért eredményük alapján Pro Scientia Aranyérmet kaptak, az OTDK tanári ösztöndíjjal pedig az őket segítő oktatók munkáját ismerik el.

  

Az idei XXXIII. OTDK lezárása után a Pro Scientia Aranyérem Odaítélő Bizottság szakmai testülete 313 pályázó közül választotta ki a 2017-es év Pro Scientia Aranyéremmel és Pro Arte Aranyéremmel díjazott hallgatókat, valamint a Mestertanár Aranyérmes oktatókat (a júliusban megszületett döntésről a bme.hu korábbi tudósítása itt érhető el – szerk.).

 

OTDK hallgatói díjban részesültek:

 

Gépészmérnöki Kar: Geier Norbert

Témája: Szénszállal erősített polimer kompozit anyagok (CFRP) forgácsolhatósági vizsgálata

Témavezető: Mátyási Gyula címzetes egyetemi tanár, Gyártástudomány és -technológia Tanszék

  

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar:

Fridrich Bálint

Témája: Optikailag aktív gamma-valerolakton stabilitás vizsgálata és alkalmazása

Témavezető: Mika László Tamás egyetemi docens, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék                 

Lakó Ágnes

Témája: Karbamidszármazékok újszerű szintézise áramlásos reaktorban

Témavezetők: Greiner István kutatási igazgató, Richter Gedeon Nyrt. és Bana Péter PhD hallgató, Oláh György Doktori Iskola

Vadas Dániel

Témája: Égésgátolt politejsav habok előállítása szuperkritikus széndioxiddal segített extrúzióval

Témavezető: Bordácsné Bocz Katalin tudományos munkatárs, Szerves Kémia és Technológia Tanszék

Varga Julia Kornélia

Témája: Szerkezeti genomikai célpontok azonosítása a humán transzmembrán proteomban

Témavezető: Tusnády Gábor tudományos főmunkatárs

  

Villamosmérnöki és Informatikai Kar:

Hegedüs Csaba

Témája: Ipari dolgok internete (Industrial internet of things)

Témavezető: Varga Pál egyetemi docens, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék

Táczi István

Témája: A szintetikus inercia szerepe a jövő villamosenergia-rendszerének stabilitás-megőrzésében

Témavezető: Vokony István egyetemi adjunktus, Villamos Energetika Tanszék           

   

OTDK oktatói díjban részesültek:

Gépészmérnöki Kar: Mátyási Gyula címzetes egyetemi tanár, Gyártástudomány és -technológia Tanszék

Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar: Bana Péter PhD hallgató, Oláh György Doktori Iskola, Bordácsné Bocz Katalin tudományos munkatárs, Szerves Kémia és Technológia Tanszék, Mika László Tamás egyetemi docens, Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék, Tusnády Gábor tudományos főmunkatárs

Villamosmérnöki és Informatikai Kar: Varga Pál egyetemi docens, Távközlési és Médiainformatikai Tanszék, Vokony István egyetemi adjunktus, Villamos Energetika Tanszék

  

Az egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság ünnepség zárszavaként Józsa János rektor felhívta a figyelmet arra, hogy 2019-ben a BME rendezi meg az OTDK Műszaki, illetve a Kémiai és Vegyipari Szekcióját, amelynek előkészületei már jövőre elkezdődnek az intézményben.

 

BK-GI

Fotó: Philip János

forrás: bme.hu

 

Aktuális híreink