BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Elhunyt Dr. Petneházy Imre egyetemi magántanár, a kémiai tudomány doktora

2018. május 9. szerda

Elhunyt Dr. Petneházy Imre egyetemi magántanár, a kémiai tudomány doktora

Petneházy Imre egy évet dolgozott a Gyógyszeripari Kutatóintézet Kísérleti üzemében fejlesztőmérnökként, majd a Szerves Kémiai Technológia Tanszéken lett tanársegéd, 1969-ben adjunktus, 1989-ben docens. Műszaki doktori fokozatot 1968-ban szerzett, 1984-ben kandidátus, 1994-ben habilitált doktor, 1995-ben a kémiai tudomány doktora. Oktatási tevékenysége szerteágazó, folyamatosan részt vett különböző laboratóriumi gyakorlatok vezetésében előadásokat tartott szerves kémiai technológiából, gyógyszerkémiából, majd 1972-tõl folyamatosan a Növényvédőszerek kémiája és technológiája tárgy előadója. Nappali és esti hallgatók diplomamunkáját és üzemmérnökök szakdolgozatát vezetve több mint száz munka jelzi közvetlen tanítványainak nagy számát. Hallgatói TDK konferenciákon, illetve diplomamunka pályázatokon nyertek díjakat. Vezetésével hat doktori dolgozat készült. Szakmérnök képzésben, mérnök továbbképzésben számos előadás sorozatot tartott. Részt vett az angol nyelvű képzésben is. A Tanszék gyógyszeripari részlegét 1989-tõl vezette, ami a gyógyszeripari ágazat majd szakirány oktatásának összehangolását, irányítását jelentette, valamint a laboratóriumi gyakorlatok vezetését, új tantervek kidolgozását (kredites oktatás). Már diplomamunkájában bekapcsolódott a foszgénnel és izocianátokkal kapcsolatos technológiai kutatásokba, ezt folytatta 1964 után reakció mechanizmus vizsgálatokkal 1968-ig. Ezt követően szerves foszforvegyületekkel kezdett foglalkozni. Előbb foszfortartalmú növényvédőszerek technológiai kutatásával, fejlesztésével foglalkozott, majd foszforkémiai reakciók mechanizmusának felderítésével, biológiailag hatásos új molekulák szintézisével. Jelenleg foszforvegyületek körében megvalósítható sztereoszelektív szintézisekkel, fázistranszfer katalitikus reakciókkal foglalkozik. Tudományos tevékenységéből 95 közlemény, 12 szabadalom született. Nemzetközi fórumokon 1977 óta vett részt, mint a foszforkémiai konferenciák meghívott előadója, szervezője, illetve szekcióelnöke. Gyümölcsöző tudományos együttműködést alakított ki London-i és Montpellier-í egyetemekkel. Nyugállományba vonulása (2002) óta is aktív résztvevője volt a Tanszék oktató és kutató munkájának, előadásait változatlanul megtartotta.

  

Munkássága elismeréseként kapott MTA pályadíjat, Kiváló Feltaláló kitüntetést, valamint Széchenyi Professzori ösztöndíjat.

  

  Fájó szívvel búcsúzunk!

  

Petneházy Imre gyászjelentés

Aktuális híreink