BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Grofcsik András Emlékverseny

2014. március 10. hétfő

2013-ban a Hallgatói Képviselet Oktatási Bizottsága és annak elnöke, Stangl Péter elhatározta, hogy egy tanulmányi verseny keretében emlékezik meg az akkor közel egy éve elhunyt, kiváló oktatóra, Grofcsik Andrásra. Grofcsik András Tanár Úr a Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Spektroszkópia csoportjának kutatója volt, aki mindig nagy hangsúlyt fektetett az általa oktatott tárgyak megértetésére, igényes tananyagok készítésére. 2009-ben a hallgatói előterjesztés után elnyerte a Görög Jenő, kiváló oktatói és pedagógiai munkáért járó díjat, valamint minden évben előkelő helyezéseket ért el az Oktatás Hallgatói Véleményezése során.

2013 őszén mind oktatói, mind hallgatói oldalról teljes lelkesedéssel vágtunk bele a rendezvény szervezésébe. Végül a tanszékek, a kari vezetés, valamint a VBK Mentor Kör segítségével 2014. március 1-jén elkezdődhetett az első Grofcsik András Emlékverseny.

A kétfordulós versenyen 16 db 3 fős csapat méretette meg tudását. A délelőtti rész az öt tanszék által összeállított feladatsorokból tevődött össze, melyek megoldására a csapatoknak 2 óra állt rendelkezésre. A két forduló között a szervezők egy állófogadással kedveskedtek a résztvevőknek, amíg a tanszéki kapcsolattartók az első forduló feladatsorait javították.

A délutáni fordulóba már csak hat csapat jutott tovább:

Csapatnév

Csapattagok

Kvantum Fick-Ció

Petri László

Benedek Zsolt

Elek Gábor Zoltán

Paradice

Tóth Gábor

Janzsó Péter Zoltán

Molnár Dániel

Likviduszgörbe

Szirmai László

Petró József

Domokos András

Hőköteges Csőcserélők

Steindl Kristóf

Silhavy Bálint

Kószó Bence

ZÁZ

Szakács Zoltán

Czobor Ádám László

Horváth Zoltán

Heisenberg bandája

Ganyecz Ádám

Papp Soma

Farkas Emese


A verseny délutáni részében a továbbjutóknak egy-egy komplex mérnöki feladattal kellett szembenézniük. A komplex feladatok közül a csapatok szabadon választhatták ki a hozzájuk közel álló témát, és kreatív megoldásokkal kápráztathatták el a kari- és tanszéki vezetőkből összeállt zsűrit. A megoldási javaslatukról két óra alatt egy 10 perces prezentációt kellett készíteniük, melyet a zsűrinek kellett értékelnie. Pár perc erejéig a zsűri visszavonult, és meghozta a végleges döntést. Az eredményhirdetés során Faigl Ferenc dékán úr minden résztvevőt dicséretben részesített, és megköszönte a színvonalas előadásokat.

A dobogós csapatok:

Helyezés

Csapatnév

Csapattagok

I.

Kvantum Fick-Ció

Petri László

Benedek Zsolt

Elek Gábor Zoltán

II.

Heisenberg bandája

Ganyecz Ádám

Papp Soma

Farkas Emese

III.

Paradice

Tóth Gábor

Janzsó Péter Zoltán

Molnár Dániel


A három, dobogós csapat a Bálint Analitika Mérnöki Kutató és Szolgáltató Kft. jóvoltából értékes nyereményt vehetett át Bálint Mária igazgató asszonytól, illetve a győztes Kvantum Fick-Ció csapata megkapta a vándorkupát, melyet egy évig birtokolhat.

Néhány kép a verseny izgalmáról:

A versenyzők Előadás
Eredményhirdetés A győztes csapat: Kvantum Fick-Ció

Reméljük a verseny elnyerte mind a kari vezetés, mind a résztvevők tetszését, és jövőre még ennél is nagyobb létszámot számláló, színvonalas megmérettetésnek lehetünk szervezői/tanúi.

Varga Ágoston
BME VBK HK elnök

Aktuális híreink