Dr. Pokol György (1950-2026)
2026. március 25.
Március 15-én, életének 76. évében, elhunyt Dr. Pokol György, professor emeritus. Személyében a Kar egyik legmeghatározóbb személyiségét és vezetőjét veszítette el. Pokol György a vegyészmérnöki diplomája megszerzése óta (1973) összesen több mint 50 éven keresztül dolgozott a Műegyetemen. Tanár úr 1994-ben lett egyetemi tanár, 1996-ban a kémiai tudomány doktora. Öt és fél éven át volt oktatási dékánhelyettes, 2003-tól, tíz éven át a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dékánja, 1996-2005 között az Általános és Analitikai Kémia Tanszék vezetője. Dékánsága alatt két új mesterszak – a Gyógyszervegyész-mérnöki MSc és a Műanyag- és száltechnológiai mérnöki MSc – létesült és indult el. Egyetemi tevékenysége mellett 2016 és 2019 között főigazgatóként vezette az MTA Természettudományi Kutatóközpontot. Kutatásai a szilárd anyagok fázisátalakulásaihoz, a termikus analízis anyagtudományi alkalmazásaihoz kapcsolódnak, beleértve gyógyszeripari anyagok és szupramolekuláris rendszerek vizsgálatát. Nemzetközi elismertségét jelzi, hogy 2011-13 között az International Confederation of Thermal Analysis and Calometry Publications Committee elnöke volt. Szakmai munkájának elismerését jelzi az is, hogy 1997-2001 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült.
Számos elismerés, közötte a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetés, a Magyar Kémikusok Egyesülete Náray-Szabó István-díj, az Apáczai Csere János-díj és a BME József Nádor-díj valamint a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett tulajdonosa.
Professzor úr szívvel lélekkel oktatott, s ezt a diákok is értékelték, talán ez volt a legfontosabb számára. Több évben is a kar kiváló oktatójának választották a diákok, s az ezzel járó arany gyűrűt is megkapta tőlük.
Emlékét és szakmai örökségét szeretettel megőrizzük!
Pokol György professzort a BME saját halottjának tekinti.


