BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Élmény és Tanulás - Nyári tábor a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban

2018. augusztus 26. vasárnap

Élmény és Tanulás - Nyári tábor a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnáziumban

A tavalyi év sikere után a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara idén is Dunaújvárosban rendezte meg az érettségire és egyetemi tanulmányokra felkészítő nyári táborát.

FEB tábor 2018_2    FEB tábor 2018_3

Július utolsó tíz napján ismét megtelt élettel a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, mely a BME VBK és a VeBio Tehetség Egyesület által szervezett oktatótábornak ezúttal is helyszínéül szolgált. A táborban 10-11. évfolyamot befejező középiskolásokat, valamint már érettségizett, továbbtanulás előtt álló diákok vártunk. A több mint félszáz táborozó fiatal naponta öt, egyenként 75 perces előadáson, illetve kiscsoportokban zajló számolási gyakorlaton vettek részt matematikából, kémiából, fizikából és biológiából. Mindenki a tudásszintjének és korosztályának megfelelő csoportba került, így a lehető legnagyobb fejlődést érheti el. A táborból a diákok garantáltan többel tértek majd haza, mint amennyivel érkeztek. A szervezőgárda egyetemi oktatókból és felsőbbéves hallgatókból állt össze, akik az ország műszaki és egészségügyi felsőoktatási intézményeiből verbuválódnak, hogy felkészítsék a táborba érkező diákokat az érettségi és az első egyetemi év kihívásaira. A szervezők legtöbbje a korábbi években maga is táborozó volt, ám az atmoszféra és a természettudományok szeretete arra sarkalta őket, hogy egyetemi hallgatóként visszatérjenek átadni tudásukat az ifjabb generációnak.

FEB tábor 2018_6     FEB tábor 2018_4

Természetesen ez sem lehetne igazi nyári tábor közösségfejlesztő programok és némi kikapcsolódás nélkül. A délutáni tanórákat követően minden nap más program várta a feltöltődni váró diákokat, így idejük sem marad az unalomra. A szervezők többek között városismereti versennyel, sportvetélkedővel, uszodai nappal, erdei kirándulással és (kémia)számháborúval is készültek. A középiskolások megismerhették az ország minden részéből érkező kortársaikat, a felsőoktatásban tovább tanulók pedig leendő évfolyamtársaikkal kezdhették el kiépíteni ismeretségüket.

FEB tábor 2018_5   FEB tábor 2018_1

A programot az Európai Unió „Bepillantás a jövődbe! – Komplex műegyetemi pályaorientációs és továbbtanulást segítő programok” (EFOP-3.4.4-16-2017-00025) pályázata is támogatta.

EU zászló  vebio csoport EFOP logó

Ipari támogatók: EGIS Gyógyszergyár Zrt. és BioBlocks Kft.

 

Aktuális híreink