BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

„Lelkes, érdeklődő diákokból lesznek a jövő műegyetemistái”

2019. szeptember 2. hétfő

„Lelkes, érdeklődő diákokból lesznek a jövő műegyetemistái”

Második alkalommal kóstolhattak bele az Ifigyetem keretében a középfokú oktatásban részt vevő diákok a BME izgalmas életébe.

  

„Az Ifiegyetem révén a Műegyetemet megcélzó tanulók ízelítőt kapnak intézményünk színes képzési kínálatából, megismerkednek a továbbtanulás itteni lehetőségeivel, és szakmai előadásainkon keresztül tájékozódnak oktatási, kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységünkről” – hangsúlyozta Hornyánszky Gábor, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) dékánhelyettese, a második alkalommal megrendezett találkozó egyik szervezője. Elmondta még, az egyetemi EFOP pályázat keretében négy nyári tábort tartanak: a természettudományos érdeklődésű fiataloknak a Science Campet, a BME Hallgatói Szolgáltatási Igazgatóság által szervezett balatoni tábort, a VBK kimondottan középiskolások számára meghirdetett tíznapos oktatótáborát, valamint a négynapos, bentlakásos Ifiegyetemet. (Az idei Science campről a bme.hu is beszámolt – szerk.)

    

    

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint konzorciumi partnere, az IAESTE Hungary 2017-ben nyerték el az Európai Szociális Alap több mint 350 millió forintos támogatását a „Bepillantás a jövődbe! – Komplex műegyetemi pályaorientációs és továbbtanulást segítő programok” című EFOP-projekt (EFOP-3.4.4-16-2017-00025) megvalósítására, amely komplex pályaorientációs és továbbtanulást célzó lehetőségeket kínál a konvergencia régióban, azon belül is főként hátrányos helyzetű településen élő diákoknak. A 2020. július 31-én záruló pályázat több szakmai elemből épül fel, ezek egyike a BME-n második alkalommal megrendezett Ifiegyetem.

  

Az idei esemény keretében a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola, a Pásztói Mikszáth Kálmán Líceum, a Dr. Ámbédkar Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Általános Iskola, valamint az Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium tanulói érkeztek a Műegyetemre.

 

A fiatalok elszállásolásáról a Schönherz Kollégium gondoskodott.

 

A nyári egyetem szervezésében oroszlánrészt vállalt Farkas László docens (VIK) és Lukács Mónika (VIK), akiket csaknem tucatnyi BME-s hallgató segített.

  

„Természetes törekvésünk az MTMI (matematikai, természettudományos, műszaki és az informatikai) területek iránti érdeklődés felkeltése, fokozása, emellett bízunk abban, hogy táborozóink közül szép számban választják majd a Műegyetem képzéseit ” – mondta Hornyánszky Gábor, hozzátéve, reményt keltő a már meglévő partneriskolák számának idei bővülése: 26 intézmény csatlakozott a pályázathoz, közülük a mostani Ifiegyetemre négyen hoztak el fiatalokat. Idén 44 diák vett részt a nyári programon: ők csoportban, tanári kísérettel és felügyelettel érkeztek. „Olyan diákokkal találkoztam, akik közül sokan nagy valószínűséggel a BME-re akarnak jönni. Nagyon lelkes, érdeklődő tanulókat ismerhettem meg!” – emelte ki a dékánhelyettes, aki nemcsak a Műegyetem történetét, eredményeit bemutató előadást vállalt az eseményen, hanem a leendő vegyészmérnökök kari képzéseit is ismertette, illetve laborgyakorlatot tartott.

  

     

  

A 9-11. osztályos, nem fővárosi diákok megismerhették a BME-n oktatott-kutatott szakterületeket és a különleges egyetemi hangulatot. (A pályázat egyik célkitűzése, hogy az esélyegyenlőség növelése érdekében elsősorban a vidéki diákok bevonását támogatja.) A négy csoportot a BME Gyerekegyetem hagyományaihoz híven a tanköröket a görög ábécé betűiről nevezték el. (Az idei Gyerekegyetem programjairól a bme.hu is tudósított – szerk.)

  

    

    

  

A szervezők a tavalyi kedvező tapasztalatokra építve ebben az évben sem változtatták meg lényegesen a programok felépítését: a diákcsoportoknak bemutatták a Műegyetemet, a felvételivel kapcsolatos tudnivalókat, így például a pontszámítást. Nyomatékosították, hogy érdemes itt tanulni: a magas színvonalú egyetemi képzés, a diploma értéke a végzősök munkalehetőségeit lényegesen kiszélesíti. A szervezők igyekeztek eloszlatni azt a tévhitet, hogy a BME-n csak a legkiválóbbak képesek teljesíteni: hangsúlyozták, hogy szorgalommal és kitartással bármit elérhetnek a diákok. A foglalkozások rávilágítottak a tudományos és a mérnöki tevékenység közötti különbségekre. A kíváncsi tanulók előadásokon és szemináriumokon ismerhették meg a műegyetemi oktatás-kutatás legszélesebb spektrumát: a jövő intelligens gépeinek érzelmeitől az enzimmérnökségig, az érdekes matematikai testektől a közlekedés számos új kihívásáig.

   

    

     

   

Ezúttal sem csak a Műegyetemen zajlottak programok: az EGIS Gyógyszergyár ipari partnerként vesz részt a pályázatban, interaktív látogatóközpontjában izgalmas bemutatókkal várta a tanulókat, akik ezután a Csodák Palotájában végezhettek érdekes fizikai kísérleteket. A foglalkozásokat egyetemi séta és hajókirándulás egészítette ki: utóbbi során az Építőmérnöki Kar szakembereinek irányításával ismerhették meg a fedélzeten lévő érdeklődők a hidak szerkezetét, a közeli templomokat és láthatták az Országházat is.

   

    

   

A szervezők egyaránt fontosnak tartották, hogy a BME különféle karainak képzéseiben részt vevő hallgatók meséljék el tapasztalataikat az intézményről, a tanulásról és a diákéletről a táborozóknak. „Célunk, hogy az elkövetkező években is minél több fiatallal ismertessük meg ezt a sokszínű műegyetemi életet” – összegezte Hornyánszky Gábor, hozzátéve, a pályázati források jövőre is lehetővé teszik az ingyenes program megszervezését. Az oktató fontosnak tartja, hogy újabb és újabb iskolák küldjék tanulóikat az Ifiegyetemre, így egyre több tehetséges ifjú kaphat kedvet a mérnöki és a tudományos pályához.

  

   

Az idei Ifiegyetem végén kitöltött kérdőívben szereplő visszajelzések alapján a tábort átlagosan 4,7-es osztályzattal értékelték a résztvevők, és az is kiderült, hogy 32%-uk sokkal érdeklődőbb lett a mérnöki és természettudományok iránt (45% eddig is az volt), és 92%-uk szívesen jönne újra ilyen rendezvényre.

  

Néhány középiskolás tanuló véleménye a kérdőív alapján:
„Imádtam ezt az egészet. A kaja, a túrák, az előadások nagyon jók voltak, főleg a társaság. Jövőre is jövök, nem ússzátok meg!”
„Nagyon jók voltak a tankörvezetőink, szerintem nekünk volt a legjobb. A kajával nem volt semmi gond három nap.”
„Különösen tetszett az építészeti játék, mert jó volt, hogy csapatban együttműködve kellett dolgoznunk.”

  

Az Ifiegyetemről a Budavári Schönherz Stúdió készített videót, további képek napi bontásban is elérhetők a SPOT albumában.

  

   

   

   

   

   

    

   

    

    

    

    

   

   

   

  

  

HA-GI
Fotó: SPOT

Aktuális híreink