BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

"Li-ion-akkumulátor: a találmány, ami Nobel-díjat ér"

2019. október 30. szerda

"Li-ion-akkumulátor: a találmány, ami Nobel-díjat ér"

2019-ben a Nobel Bizottság választása három olyan kutatóra esett, akiknek köszönhetően ma a zsebünkben hordhatunk olyan eszközöket, amiket néhány évtizeddel ezelőtt csak a tudományos fantasztikus filmekben láthattunk. A Li-ion-akkumulátorok lehetővé tették, hogy egyre több elektromos autó fusson az utakon, és segíthetnek abban is, hogy a megújuló energiaforrások által termelt áramot ne csak az előállításuk pillanatában tudjuk felhasználni. Az előadás célja, hogy bepillantást nyújtson a Nobel-díjas találmány működésébe, és érthetően áttekintse a technológia lehetőségeit és kihívásait.

   

Höfler Lajos, a Martin Winterkorn által 2012-ben a Budapesti Műszeki és Gazdaságtudományi Egyetemen alapított Gyurcsányi E. Róbert által vezetett Elektrokémiai Kutatócsoport tagjaként több mint öt éve működik együtt a német Volkswagen AG céggel a Li-ion-akkumulátorok viselkedésének alaposabb megértése céljából.
    
       

Aktuális híreink