BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Tanulmányi versenyek általános és középiskolások részére a VBK-n

2022. július 27. szerda

Tanulmányi versenyek általános és középiskolások részére a VBK-n

A 2022-es Id. Szántay Csaba Országos Általános Iskolai Kémiaversenyre 180 db 4 fős csapat küldte be az első fordulóra a feladatsort két kategóriában (általános iskola hetedik és nyolcadik osztályos tanulói és a 6, illetve 8 osztályos gimnáziumok azonos korú diákjai). A két online forduló során a diákoknak két feladatsort, illetve egy videót kellett készíteniük sütőpor témában. A döntőbe összesen 20 csapat jutott, 9 és 11 a két kategóriában. A két napos döntő helyszíne a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kampusza volt, ahol a diákok egy állomásos vetélkedőn vettek részt. A csapatoknak előzetesen posztert kellett készíteniük Szent-Györgyi Albert életéről és prezentálni egy kéttagú zsűri előtt, melynek tagjai Dr. Szántay Csabáné és Fodor Erika mindketten Rátz Tanár Úr Életműdíjas kémia tanárok voltak. A szoros versenyben végül kategóriánként három díj került kiosztásra, illetve egy-egy különdíj a legjobb csak hetedik osztályosokból álló csapatnak.

  

A verseny az alábbi szervezetek támogatták: Csodák Palotája, Fővárosi Állatkert, PániQSzoba, Richter Gedeon Nyrt., a BorsodChem, Magyar Kémikusok Egyesülete, ÚjBuda Pályázat és BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Dékáni Hivatala.

A 2022-es Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyre 243 diák regisztrált négy kategóriában, ebből a két online forduló során szoros versenyben végül 37 diák jutott be a döntőbe. A két napos döntő során egy írásbeli feladatsort oldottak meg, amelyben feleletválasztós, számolási, illetve vegyipari technológiákhoz kapcsolódó feladatok mellett egy esettanulmány is szerepelt. Szombaton az első három kategória versenyzői a szóbeli fordulóban, egy korábban általuk kiválasztott témából tartottak előadást, szakmai zsűri előtt. A zsűrit minden kategóriában az egyetemünk oktatói, valamint a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium tiszteletbeli és senior tagjai alkották. A negyedik kategória versenyzői pedig egy szerves kémiai laborgyakorlaton tehették próbára tudásukat és ügyességüket. A megmérettetésre a diákok több, mint egy hónapot készülhettek, így mindannyian nagy reményekkel vágtak bele a délelőtti programba. Az eredményhirdetésnek a Csodák Palotája tudományos központ adott otthont. Az eredményhirdetésen Szakkollégiumunk minden kategóriában díjazta a döntő pontszámai alapján az első három helyezettet, illetve az I., II. és III. kategóriában a zsűri megítélése szerint kiemelkedő előadást tartó versenyzők különdíjban részesültek. Ezenkívül díjaztuk a legjobban teljesítő határon túli versenyzőnket és azon pedagógusokat is, akik már évek óta részt vesznek a versenyzők felkészítésében, és minden évben több versenyző felkészülését is segítik.

 

A verseny az alábbi szervezetek támogatták: Csodák Palotája, Diagnosticum Zrt.-nek, Linde, Similab, Richter Gedeon Nyrt., MISZISZ, a Bookline, a BorsodChem, Magyar Kémikusok Egyesülete, Nemzeti Tehetség Program (NTP-TMV-21-0074) és BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Dékáni Hivatala.

Aktuális híreink