BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Gran Prize díjat kapott Dr. Mizsey Péter

2018. június 22. péntek

Gran Prize díjat kapott Dr. Mizsey Péter

Fenntarthatóság mindenekelőtt. Ez is lehetne a Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület 2018-as mottója, ugyanis a testület idén 6. alkalommal adta át a Gran Prize Interdiszciplináris Innovatív díjat azoknak a kiemelt ipari jelentőségű innovációknak, melyek bolygónk legégetőbb kihívásaira nyújthatnak megoldást.

  

Ebben az évben a hulladékvizek halogénmentesítése és egy páratlan tetőhűtési technológia bizonyult a legjobbnak.

  
A Svéd Kereskedelmi Testület 2018-ban hatodik alkalommal hirdette meg pályázatát, amivel cégek, magánszemélyek, illetve felsőoktatási intézmények egyedülálló fejlesztéseit díjazzák. A szakmai zsűriben a hazai neves egyetemek professzorain túl olyan elismert szakemberek is helyet kaptak, mint dr. Meskó Bertalan jövőkutató.

– Az újszerűség, a társadalmi felelősségérzet, a környezettudatosság és a gazdasági hasznosíthatóság mind fontos szempont volt a pályázatok elbírálásánál. Döntésünket a két pályázat innovatív, interdiszciplináris volta, iparjogvédelmi helyzete, kiemelt ipari jelentősége és felelősségvállalása indokolta – mondta Takács János, a Svéd Kereskedelmi Testület elnöke.

    

Így 2018-ban megosztva két pályamű nyerte el a szakmai zsűri által odaítélt Gran Prize díjat. A nyertesek a pénznyereményen túl Ann Lundin svéd képzőművész és Szász Károly kerámia- és üvegművész által tervezett és készített Gran Prize szobrot is átvehették az ünnepélyes díjátadón, továbbá egy-egy, a Folly Arborétum által adományozott fenyőt is kaptak, hogy azokat alma materükben elültethessék.

 
Az uniós törekvéseket egy évtizeddel megelőzve dr. Mizsey Péter közreműködésével a Miskolci Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem s az EGIS Gyógyszergyár közösen kezdte meg azt a kutatást, melynek eredményeként kifejlesztett és sikeresen megvalósított egy új, innovatív eljárást. Ez lett az egyik nyertes fejlesztés. Ezzel a technológiai hulladékvizek nemcsak halogénmentesíthetők, hanem a teljes szerves halogéntartalom koncentrált formában kinyerhető és újrahasznosítható, hozzájárulva ezzel a körforgásos gazdaság elveinek megvalósításához.

  

A másik nyertes, a WaterFilm Technology® megalkotója, Weeber István a lapostetős gyártócsarnokok permetező öntözéses hűtésével a BME Hőfizikai Laboratórium megkeresésére egy csepeli papírgyár nyári hővédelmi problémái kapcsán kezdett el foglalkozni. A ma már szabadalommal védett találmányának külön aktualitást ad, hogy az EU irányelvek 2020-ig 20 százalékos energia-megtakarítást írnak elő, elsősorban éppen a hűtési, klimatizálási célú áramfelhasználásra vonatkozóan. A „WaterFilm Technology®” a világon az első 100 százalékban párolgási hőelvonási elven működő tetőhűtő technológia, mely jelentős hűtésienergia-megtakarítást eredményez és kevesebb víz felhasználását igényli.

Aktuális híreink