BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Élmény és Tanulás – Nyári tábor Dunaújvárosban

2020. augusztus 17. hétfő

A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara immár negyedik éve Dunaújvárosban rendezi meg az érettségire és egyetemi tanulmányokra felkészítő nyári táborát.

    

Július utolsó tíz napján ismét megtelt élettel a Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium Kollégiuma, mely a BME VBK és a VeBio Tehetség Egyesület által szervezett oktatótábornak ezúttal is helyszínéül szolgált. Az oktatás a Pannon Oktatási Központ Magángimnáziumában zajlott, ahol kiválóan felszerelt tantermek álltak a diákok rendelkezésére. Mindkét gimnázium a BME együttműködő partnere.

A táborban 10-11. évfolyamot befejező középiskolásokat, valamint már érettségizett, továbbtanulás előtt álló diákok vártunk. A több mint hetven táborozó fiatal naponta öt, egyenként 75 perces előadáson, illetve kiscsoportokban zajló számolási gyakorlaton vett részt matematikából, kémiából, fizikából és biológiából. Mindenki a tudásszintjének és korosztályának megfelelő csoportba került, így a lehető legnagyobb fejlődést érhette el. A táborból a diákok garantáltan többel tértek haza, mint amennyivel érkeztek. A szervezőgárda egyetemi oktatókból és felsőbbéves hallgatókból állt össze, akik az ország műszaki és egészségügyi felsőoktatási intézményeiből verbuválódnak, hogy felkészítsék a táborba érkező diákokat az érettségi és az első egyetemi év kihívásaira. A szervezők legtöbbje a korábbi években maga is táborozó volt, ám az atmoszféra és a természettudományok szeretete arra sarkalta őket, hogy egyetemi hallgatóként visszatérjenek átadni tudásukat az ifjabb generációnak.

     

Természetesen ez sem lehetne igazi nyári tábor közösségfejlesztő programok és némi kikapcsolódás nélkül. A délutáni tanórákat követően minden nap más program várta a feltöltődni váró diákokat, így idejük sem marad az unalomra. A szervezők többek között városismereti versennyel, sportvetélkedővel, nyomozós játékkel is készültek, sőt vasárnap délután sárkányhajózáson is részt vehettek a táborozók, mely program nagy sikert aratott. Az egyik este, sötétedés után láng és fényjátékban lehetett részük a diákoknak, amikor is látványos kémiai kísérleteket mutattak be az érdeklődő diákoknak. Utolsó nap délután egy közös társasjátékozás közben kóstolással egybekötött előadást hallgathattak meg a csokoládékészítés rejtelmeiről.

   

A középiskolások megismerhették az ország minden részéből érkező kortársaikat, a felsőoktatásban tovább tanulók pedig leendő évfolyamtársaikkal kezdhették el kiépíteni ismeretségüket.

A programot az Európai Unió „Bepillantás a jövődbe! – Komplex műegyetemi pályaorientációs és továbbtanulást segítő programok” (EFOP-3.4.4-16-2017-00025) pályázata támogatta.

EU zászló  vebio csoport EFOP logó

Ipari partner: EGIS Gyógyszergyár Zrt.

 

Aktuális híreink