BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Díjazták a kiemelkedő kutatási eredményeket elérő doktoráns hallgatókat és doktorjelölteket

2014. november 3. hétfő

Ötödik alkalommal adták át a BMe Kutatói Pályázat díjait a kiemelkedő kutatási eredményeket elérő doktori hallgatóknak és doktorjelölteknek.

 

„Itt vannak a legjobbak!”– jelentette ki Mihály György, az Egyetemi Doktori Tanács és Habilitációs Bizottság (EHBDT) elnöke az ünnepélyes díjátadón, amelyet 2010 óta minden évben megrendeznek egyetemünkön. A BME TTK Fizikai Intézetét vezető egyetemi professzor arra bátorított minden doktorandusz hallgatót, hogy vegyen részt a jövő évi pályázaton is.

 

 

Több pályamű érkezett be, mint tavaly, és minőségben is erősebb volt a mezőny – értékelte az idei eredményeket a bírálóbizottság elnöke. Domokos Gábor szerint a 31 pályázó mindegyikére „büszke a BME”, hiszen ők máris valódi kutatói kvalitásokkal rendelkeznek. Az ÉPK Szilárdságtani és Tartószerkezeti Tanszék egyetemi tanára azt tanácsolta a díjazottaknak, hogy „ezzel a lendülettel haladjanak tovább és messzire fognak jutni.”

 

 

Idén az első díjat két doktorandusz hallgató érdemelte ki, egyikük a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar hallgatója.

 

Gyarmati Benjámin, az Oláh György Doktori Iskola hallgatója (BME VBK, Lágy Anyagok Kutatócsoport, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék, témavezető: Szilágyi Andrásadjunktus) Redox hatásra gélesedő poliaminosavak című munkájával nyert. A fiatal kutató szerint a mai gyógyszerformák legfontosabb feladata a hatóanyag pontos célba juttatása, amely lehetővé teszi a szükséges dózismennyiség csökkentését, ezzel az esetleges mellékhatások visszaszorítását. „A hidrogélek nagy víztartalmú, polimer alapú anyagok, amelyek kompatibilisek a szöveteinkkel és alkalmasak a bezárt hatóanyag szabályozott és célzott leadására. PhD munkámban olyan poliaminosav alapú hidrogéleket fejlesztettem, amelyek reagálnak a fiziológiai paraméterek (pH és redox potenciál) megváltozására, és várhatóan alkalmazhatók lesznek célzott rákterápiában, kihasználva a rákos és egészséges sejtek oxidációs állapotának eltérését.”

 

Forrás és fotók: bme.hu

Aktuális híreink