BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Szántay Csaba Jedlik Ányos díjat kapott

2016. március 30. szerda

Szántay Csaba Jedlik Ányos díjat kapott

Czibula László kutató, Hebling János fizikus, Marton L. Csaba agrármérnök, Őri János magyar és európai szabadalmi ügyvivő, és Szántay Csaba vegyészmérnök kapta idén a Jedlik Ányos-díjat. A kétévente odaítélt honoris causa Jedlik Ányos-díjat Major István nyugalmazott nagykövet, és Ormos Pál biofizikus vehette át.

 

Az elismeréseket Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke adta át.

 

Jedlik Ányos-díjat hagyományosan a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan adományozzák minden évben a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységért, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismeréséért.

 

A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal – elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer centenáriumi évében, a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásság elismerésére.

 

A honoris causa Jedlik Ányos-díjat kétévente ítélik oda azon közéleti személyeknek, akik tevékenységükkel és életművükkel nagyban hozzájárultak a magyar szellemi tulajdonvédelmi kultúra és tudatosság fejlődéséhez.

 

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a klasszikus iparjogvédelmi hatósági tevékenységek mellett – a nemzetközi és európai trendeknek megfelelően – a szellemitulajdon-védelem teljes spektrumát lefedő felelősség letéteményese és a terület valamennyi állami feladatának legfőbb címzettje.

 

Forrás: innoportal.hu

Aktuális híreink