BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

„Open access” publikációk financiális támogatása a BME VBK-n

2016. október 25. kedd

„Open access” publikációk financiális támogatása a BME VBK-n

A pályázat célja, hogy elősegítse a kari kutatómunka eredményeinek „open access” megjelenését rangos, szakmai folyóiratokban.

 
A pályázatok pénzügyi forrása: a kar által befogadott OTKA-pályázatok költségvetéséből levont rezsi kötelezően erre fordítandó része. Az év első pályázati ciklusában az éves forrás maximum 60%-a használható fel.

 
A pályázatok beadásának módja:
a) Pályázatot az Oláh György Doktori Iskola PhD-hallgatója, illetve a VBK Pungor Ernő doktorjelölti ösztöndíjasa nyújthat be közlésre elfogadott, ill. a pályázat évében megjelent közleményre vonatkozóan. Pályázni olyan közleménnyel lehet, amelyben a pályázó az első szerző, vagy a doktori eljárás szabályai szerint részesedése több mint 50%.

 
b) A pályázatokat évente kétszer – június 30-áig, valamint október 31-éig – lehet benyújtani a VBK tudományos dékánhelyetteséhez elektronikus formában. A pályázathoz csatolni kell a közleményt, valamint a megjelenés költségeinek igazolását. Ugyanazzal a közleménnyel legfeljebb kétszer lehet pályázni. A második pályázat – az elfogadás, ill. megjelenés évétől függetlenül – csak a soron következő felhívásra nyújtható be. Amennyiben a közlemény elfogadása és megjelenése is az év utolsó két hónapjára esik (november-december), a pályázat a következő naptári év első pályázati felhívására nyújtható be.

 
c) A pályázatokat a benyújtási határidőt követő két héten belül háromtagú bírálóbizottság rangsorolja. A bizottság összetétele: az Oláh György Doktori Iskola vezetője (jelenleg Nyulászi László), a VBK Habilitációs és Doktori Tanácsának elnöke (jelenleg Huszthy Péter) és a VBK tudományos dékánhelyettese (jelenleg Hórvölgyi Zoltán).

 
d) A bírálóbizottság a benyújtott pályázatokat rangsorolja, javaslata alapján az „open access” megjelenés költsége részben, vagy egészben is támogatható.

 
e) A pályázat eredménye a VBK dékánjának jóváhagyását követően kerül nyilvánosságra.

 
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
Legfontosabb szempont a közlemény megjelenési helyének (folyóiratnak) kiválósága, melyet az impakt faktor jellemez. A megjelenés folyóiratának impakt faktorát a szakterület jellemző folyóiratainak impakt faktorához viszonyítva kell figyelembe venni. Indokolt esetben egyéb körülmények is mérlegelendők, az egyéb figyelembe vett szempontokat a bírálóbizottság írásban rögzíti.

 
Budapest, 2016. október 25.

 

Dr. Hórvölgyi Zoltán
BME VBK dékánhelyettes

Aktuális híreink