BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Új pályázati konstrukciók és megnövelt keretösszegek a felfedező kutatások ösztönzéséért

2017. február 6. hétfő

Új pályázati konstrukciók és megnövelt keretösszegek a felfedező kutatások ösztönzéséért
A kutatói életpályához jobban igazodó, új pályázati konstrukciókkal bővülve ismét megnövelt keretösszeggel tette közzé a felfedező kutatásokat ösztönző felhívásokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. Összességében 12 milliárd forintra emelkedett idén az alapkutatási célú pályázatok keretösszege.

„Magyarország versenyképességének feltétele az okos innováció, amelynek egyik „húzóágazata” a világszínvonalú felfedező kutatások. Az alapkutatások hazai műhelyeinek nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen a közfinanszírozású pályázatok fenntartható és kiszámítható rendszere, hogy a kiválóságok magyarországi kutatóhelyeken valósítsák meg tudományos programjaikat” – hangsúlyozta Pálinkás József, az NKFI Hivatal elnöke a felhívások közzététele kapcsán.

A versenypályázatok felfedező kutatásokat ösztönző 2017-es konstrukciói hozzájárulnak ahhoz, hogy a már eredményes kutatói műhelyek új programokat kezdeményezhessenek, valamint a 2016-ban kidolgozott posztdoktori ösztöndíj-rendszer mellett a fiatal kutatók saját kutatócsoportot hozhassanak létre és a kutatói kíváncsiság által vezérelt kutatások nemzetközi projektek keretében is folytatódhassanak. A tavalyi növekedés után újabb 1 milliárd forinttal, 8 milliárd forintra nőtt a kutatói kezdeményezésű témapályázatok kerete, ezt egészíti ki a kizárólag fiatal kutatók által pályázható hasonló konstrukció 1,5 milliárd forinttal, valamint a nemzetközi együttműködésen alapuló témapályázatokat ösztönző felhívás további 1 milliárddal. Megnyílt a posztdoktori kiválósági program is 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, amely a már doktori fokozattal rendelkező negyven év alatti kutatók bérjellegű támogatásával járul hozzá a tudományos műhelyek erősödéséhez Magyarországon.

  • kutatói kezdeményezésű témapályázatok (K_17) keretében tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás. A felhívás célja a kutatói kreativitás és kiválóság megerősítése, olyan kutatói kezdeményezésű projektek megvalósulásának ösztönzése, amelyektől természeti és társadalmi jelenségek megismerése, az emberiség ismeretanyagának bővülése és olyan eredmények várhatók, amelyek nyomán új módszerek, eljárások dolgozhatók ki. 
  • A Hivatal célzottan támogatja a fiatal kutatókat önálló kutatócsoportok létrehozásában azzal, hogy meghirdeti a „Fiatal kutatók által kezdeményezett témapályázatokat” (FK_17), melyre 40 évnél fiatalabb szakemberek nyújthatnak be pályázatot. A pályázat tervezése során a Hivatal a tavalyi év tapasztalataira is támaszkodott, mivel a kutatói pálya kezdetén járó szakemberek nagy számban nyújtottak be projektjavaslatokat a kutatói témapályázatokra (K_16) 2016-ban.
  • nemzetközi együttműködésen alapuló témapályázatok felhívása is (NN_17) a hazai kutatócsoportok és külföldi partnereik együttműködését ösztönzi, ezzel is erősítve a magyar tudomány nemzetközi beágyazottságát, külön kiemelt alprogramban támogatva a magyar-osztrák és a magyar-szlovén együttműködésben zajló alapkutatásokat.
  • A tavaly megújult és idén is közzétett posztdoktori felhívás (PD_17) a perspektivikus kutatói életpályát kínáló kutatásfinanszírozási rendszer elengedhetetlen eleme, amely a támogatott kutató bérjellegű kifizetésére és annak munkáltatói járulékára ad fedezetet. Önálló kutatási támogatást a posztdoktorok ebben az évben is a K_17, az FK_17, illetve – nemzetközi együttműködésben megvalósuló alapkutatás esetén – az NN_17 kutatási témapályázatok keretein belül pályázhatnak és nyerhetnek el.

Tavaly négy tudományterületi csoportban – Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kollégiuma (BTTK); Matematikai, Fizikai, Kémiai és Mérnöki Tudományok Kollégiuma (MFKMTK); Orvosi és Biológiai Tudományok Kollégiuma (OBTK); valamint Agrár-, Környezet-, Ökológiai és Földtudományok Kollégiuma (AKÖFK) – összesen 1145 kutatói kezdeményezésű témapályázat érkezett be az NKFI Hivatalhoz. Örvendetesen nőtt a pályázói kedv az elmúlt évekhez képest: a benyújtott projektjavaslatok összesített támogatási igénye csaknem 34 milliárd forint volt, ami a megelőző évhez viszonyítva 42%-os, 2014-hez viszonyítva pedig 62%-os emelkedést jelent. Ezen belül a 40 évesnél fiatalabb pályázók száma közel két és félszeresére emelkedett, ez is indokolta, hogy idén a fiatal kutatók részére már külön felhívás jelent meg. 

A felfedező kutatásokat ösztönző felhívások főbb jellemzői

  Kutatási témapályázat Fiatal kutató által kezdeményezett kutatási témapályázat Posztdoktori Kiválósági Program Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat
1. alprogram:
Nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat
2. alprogram:
Magyar-osztrák nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat
3. alprogram:
Magyar-szlovén nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási témapályázat
Azonosító K_17 FK_17 PD_17 NN_17 ANN_17 SNN_17
Pályázat elektronikus benyújtásának határideje 2017. március 2. 17:00 2017. február 28. 17:00 2017. február 27. 17:00 2017. március 21. 17:00
Pályázat postára adásának határideje 2017. március 9. 2017. március 28.
Maximális pályázható összeg 12 millió Ft/év 10 millió Ft/év 5 136 000 Ft/év 12 millió Ft/év
Elszámolható költségek Személyi költségek + dologi költségek + befektetett eszköz költségek Személyi költségek (beleértve a vezető kutató bérét)
+ dologi költségek + befektetett eszköz költségek
Posztdoktor kutató bére
(bruttó 330 000 Ft/hó + munkáltatói járulékok)
Személyi költségek + dologi költségek + befektetett eszköz költségek
Általános költség (rezsi) 20% 20% 5% 20%
Kutatás jellege Alapkutatás Alapkutatás Alapkutatás Alapkutatás
Maximális futamidő 4 év 4 év 3 év 4 év 3 év
Támogatott kutatások kezdete 2017. szeptember 1 – 2017. december 1.
Keretösszeg (támogatott pályázatok becsült száma) 8 milliárd Ft
(166-200 db)
1,5 milliárd Ft
(37-50 db)
1,5 milliárd Ft
(97 db)
1 milliárd Ft
(20-25 db)
Pályázat benyújtásának feltétele PhD/DLA fokozat; nincs életkori megkötés PhD/DLA fokozat;
40 éves életkorig pályázható
PhD/DLA fokozat 2010. január 1. utáni;
40 éves életkorig pályázható
PhD/DLA fokozat; nincs életkori megkötés
Pályázat megvalósítása Magyarországi fogadóintézménnyel kell megvalósítani
Pályázat nyelve Angol
Ismételhetőség K típusú pályázat többször elnyerhető, de a támogatás első 12 hónapjában nem nyújtható be újabb kutatási témapályázat FK típus kétszer elnyerhető, a támogatott időszak nem fedhet át; K típusú pályázat legkorábban a sikeres FK pályázat utáni harmadik évben nyújtható be PD típus kétszer elnyerhető, a támogatott időszak nem fedhet át NN, ANN, SNN típusú pályázat többször elnyerhető, a támogatott időszak nem fedhet át
Vezető kutatóként benyújtható pályázatok száma Egy FK_17 vagy egy K_17 pályázat nyújtható be Egy PD_17 pályázat nyújtható be Egy NN_17 vagy egy ANN_17 vagy egy SNN_17 pályázat nyújtható be
PD_17 vagy korábban elnyert PD_16 mellett benyújtható; korábbi PD-vel legfeljebb fél év átfedés lehet PD_17 vagy korábban elnyert PD_16 mellett benyújtható, az átfedő időszakra vezető kutató bére nem tervezhető K_17 vagy NN_17 (ANN_17, SNN_17) mellett benyújtható; FK_17 mellett is benyújtható, de az átfedő időszakra vezető kutató bére nem tervezhető az FK_17 pályázatban PD_17 vagy korábban elnyert PD_16 mellett benyújtható; korábbi PD-vel legfeljebb fél év átfedés lehet
Vezető kutatóra vonatkozó egyéb feltétel Egy időben legfeljebb kettő NKFIH/OTKA által támogatott kutatási témapályázat (PD, K, FK, NK, NF, NN típusok) és legfeljebb egy Nemzetközileg kiemelkedő eredményeket elért csoportok támogatása pályázat (KK) vezetője lehet
Együttműködő partner - - - Külföldi kutatócsoport Osztrák kutatócsoport Szlovén kutatócsoport
Külföldi kutatástámogató szervezet - - - Nincs megkötés FWF (Ausztria) ARRS (Szlovénia)
Támogató szervezetek között van-e megállapodás? - - - Nincs Lead Agency megállapodás
Pályázatbenyújtás helye - - - NKFI Hivatal (magyar pályázó); külföldi támogató szervezet (külföldi együttműködő pályázó) NKFI Hivatal (közös pályázat), amennyiben a magyar partner igényel nagyobb összegű támogatást
Támogató szervezetek általi pályázatértékelés - - - Külön-külön; támogatás csak két pozitív döntés esetén adható NKFI Hivatal értékel és javasol támogatást; külföldi támogató szervezet jóváhagyása szükséges
Utolsó módosítás: 2017. február 02.
 
Forrás: nkfih.gov.hu

Aktuális híreink