BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Felhívás kiemelkedő kutatócsoportok támogatására (KH_17)

2017. február 8. szerda

Felhívás kiemelkedő kutatócsoportok támogatására (KH_17)
A felhívás célja:
 
A kiváló eredményeikkel nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok ösztönzése, hogy szakterületük fejlődésére nagy hatást gyakorló, további kutatásokat megalapozó újabb eredményeket érjenek el projektjük magyar fogadóintézményben történő megvalósításával, és azokat a legnagyobb láthatóságot jelentő tudományos fórumokon mutassák be.

A felhívásra olyan magyarországi kutatóhellyel rendelkező kutatók és kutatócsoportjaik nyújthatnak be pályázatot, akik eredményeikkel jelentős nemzetközi hatást váltanak ki: rendelkeznek legalább egy 2014. január 1. után megjelent kiváló közleménnyel, amely nemzetközi szinten a szakterület felső 5 százalékába tartozó idézettséget ér el a hivatalos megjelenést követő két éven belül.

Az NKFI Hivatal – a magyar tudomány nemzetközi láthatóságának, hírnevének erősítése érdekében – ezzel is ösztönözni kívánja az egyéni kutatókat és kutatócsoportokat, hogy nemzetközi viszonylatban is jelentős tudományos eredményt hozzanak létre, amelyet a tudományos közösség kiválónak ismeri el, és amelyre mások további kutatásokat alapozhatnak. A pályázat lehetőséget kíván teremteni azoknak, akik nem rendelkeznek a legmagasabb impakt faktorú folyóiratokban megjelent közleménnyel, ám az idézettségi mutatók alapján mégis nemzetközileg jelentős hatást kiváltó, elismert kutatási eredményeket publikálnak.

A támogatás forrása a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap.

A pályázat benyújtása:

A pályázatok benyújtása elektronikus úton, az NKFI Hivatal Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerén keresztül lehetséges, legkésőbb 2017. augusztus 31-ig. Az első döntési szakaszban azok a pályázatok fogadhatók be, amelyek 2017. március 9. 17:00 óráig elektronikus úton benyújtásra kerültek (a postai feladás határideje 2017. március 16.). A pályázatok személyes benyújtására, valamint kizárólag elektronikusan történő benyújtásra nincs lehetőség. A pályázatokat – tudományterülettől függetlenül – magyar nyelven kell benyújtani (a pályázat egyes részei – az összefoglaló és a munkaterv – angol nyelven is elkészítendők).

A pályázók köre:

A magyar vagy külföldi állampolgárságú kutató (vezető kutató) közösen pályázhat a befogadó intézménnyel, amely magyarországi székhelyű, jogi személyiségű

  • felsőoktatási intézmény, kutatóközpont, kutatóintézet, költségvetési szerv vagy annak jogi személyiséggel rendelkező intézménye, amennyiben kutatóhelynek minősül
  • kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaság, amely 2 lezárt üzleti évvel rendelkezik, és nem tartozik az EVA hatálya alá (támogatás kizárólag nem gazdasági tevékenységhez igényelhető)
  • főtevékenységként kutatás-fejlesztést végző non-profit szervezet.

A támogatás elnyerését követő megvalósítási időszakban a befogadó intézménynél a vezető kutatónak főállású munkaviszonyban, közalkalmazotti, illetve megbízási jogviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban kell állnia.

A vezető kutatóra vonatkozó egyéb feltételek:

A pályázatot benyújtó kutató kizárólag az első vagy utolsó vagy levelező szerzője lehet a kiváló közleménynek, amely a pályázat alapját képezi. Egy kutatócsoport tagjai kizárólag egy pályázatot nyújthatnak be.

A vezető kutatónak a pályázat beadásának időpontjában doktori (PhD/DLA) fokozattal vagy az egyetemi doktori tanács igazolásával kell rendelkeznie, és magyarországi befogadó intézményhez kell kötődnie.

Egy adott kutató legfeljebb egy KH-pályázatban vehet részt vezető kutatóként és egyszerre legfeljebb két további, az NKFI Hivatal által támogatott kutatási témapályázatban (FK, K, NK, NF, NN típusok) lehet vezető kutató. A KH_17 felhívás alapján támogatást nyert projekt vezetője és kutatócsoportja legkorábban a projekt kezdetétől számított 24 hónap elteltével részesülhet támogatásban egy következő KH típusú pályázat keretében.

Támogatható célkitűzések, tevékenységek:

A kutatási témapályázatban felvázolt kutatási és munkaterv alapján témamegkötés nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, az NKFI Hivatalhoz benyújtott projektterv megvalósításához szükséges tevékenységek támogathatók. Tematikus prioritások nélkül, bármilyen tudományterületen végezhető felfedező kutatás, ha a projektjavaslat megfelel a felhívásban foglaltaknak.

A rendelkezésre álló keretösszeg:

Az NKFI Hivatal a pályázat célkitűzéseinek elérése érdekében az NKFI Alapból a 2017-2020 közötti időszakra a költségvetési törvényben foglaltak szerint, az NKFI Alap programstratégiájára figyelemmel összesen 1 milliárd forint keretösszeget biztosít, amelyből a 2017. évi kifizetésekre rendelkezésre álló forrás a 2017. évi programstratégia függvényében 0,5 milliárd forint.

Az igényelhető támogatás mértéke:

Projektenként legfeljebb 20 millió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatás maximális intenzitása 100%.

A projekt futamideje:

A projekt futamideje kötelezően 24 hónap. A projektnek 2017. július 1. és 2017. december 1. között kell megkezdődnie.

 
Honlap:

Aktuális híreink