BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Híd az egészségügyi, az élelmiszeripari és a természettudományos ismeretek között

2017. február 9. csütörtök

Híd az egészségügyi, az élelmiszeripari és a természettudományos ismeretek között

Első alkalommal adott otthont a BME a Magyar Táplálkozástudományi Társaság PhD hallgatók számára szervezett konferenciájának.

 

„Lehet, hogy sokan csodálkoznak, amikor a műegyetemi mérnöki tudományok mellett megjelenik az élelmiszertudomány művelése is az egyébként orvos- és egészségtudományi szakterülethez tartozó táplálkozástudomány fogalomkörében. A mérnöki tudományok, a kémiai és az analitikai ismeretek, a technológiai tudás azonban nemcsak az élelmiszereket előállító berendezések megalkotásához szükségesek, hanem az élelmiszerek, valamint az élelmiszer-alapanyagok minőségének és azok egészséggel kapcsolatos jellemzőinek és kockázatainak megismeréséhez is” – válaszolta a bme.hu kérdésére Tömösközi Sándor, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszertudományi Tanszék docense. A tanszék házigazdája és társszervezője volt a közelmúltban a Magyar Táplálkozástudományi Társaság (MTT) által hetedik alkalommal megrendezett „Táplálkozástudományi kutatások” című  PhD konferenciájának.

 

 

A kutató hangsúlyozta, a Műegyetem élen járt a felsőfokú élelmiszertudományi képzés megindításában még az 1900-as évek elején: itt hangzott el elsőként előadás a búzakémia szakterületéről. Az elkövetkező évtizedekben az élelmiszertudomány, ezen belül is a gabonakémia, majd a mikrobiológia és a mezőgazdasági mikrobiológia meghatározó területévé vált a vegyész- később a biomérnök képzésnek. Két szervezeti egység egyesülésével jött létre az Alkalmazott Biotechnológiai és Élelmiszertudományi Tanszék (ABÉT), amely a közelmúltban ünnepelte a biomérnök-képzés elindításának negyvenedik évfordulóját. Ma már természetesen sok helyen foglalkoznak a témakörhöz kapcsolódó képzéssel és kutatásokkal: e különböző tudományos műhelyek fiatal tehetségeit szólította meg a PhD konferencia.

 

 

„A tanszéken elsősorban analitikával, élelmiszer- és gabonakémiával, valamint élelmiszerbiztonsági kérdésekkel foglalkozunk” – ecsetelte Tömösközi Sándor. „Ide tartoznak a különböző élelmiszer-alapanyagok minőségével, az allergénekkel és az ételintoleranciákkal kapcsolatos kutatások is.” Meghatározó terület még az élelmiszertechnológia, valamint az infravörös spektroszkópia, amelynek segítségével élelmiszer-alapanyagok és biotechnológiai termékek roncsolásmentes vizsgálata végezhető. A tanszéki kutatócsoportok természetesen sok egyéb területen is alkotnak: ilyenek például a biokémiai, a molekuláris és a szerkezeti biológiai kutatások, a sejtciklus, a mitokondriális anyagcsere-vizsgálatok, a biotechológia, a fermentációs műveletek, a környezetvédelem, a szennyvízkezelés, a talajjavítás vagy a mezőgazdasági melléktermékek hasznosítása.

 

„A táplálkozástudomány kapcsolja össze a klasszikus élelmiszertudomány és az orvostudomány szerteágazó részterületeit” – tette hozzá a kutató, utalva az MTT-vel fennálló szakmai kapcsolatra. „Gyógyszered legyen az ételed, s ételed legyen a gyógyszered” – ezt a hippokratészi megközelítést alkalmazva bátran mondhatjuk, hogy megfelelő táplálkozással sokat tehetünk a betegségek megelőzéséért, az egészséges életmód kialakításáért is. Utóbbihoz azonban megkerülhetetlen az élelmiszerek előállításának, fejlesztésének és elemzésének ismerete.”

 

 

A BME tanszékének PhD hallgatói a konferencián bepillantást engedtek kutatócsoportjuk tevékenységébe is: Schall Eszter a túlérzékenységi reakciókat (pl. élelmiszerallergia, cöliákia) kiváltó élelmiszerfehérjék analitikájával foglalkozik. A megfelelő analitikai módszerek fejlesztéséhez és validálásához szükséges lenne referencia anyagok használata, azonban ilyenek jelenleg nem állnak rendelkezésre. A kutatómunka fő célja olyan, valós élelmiszereket modellező mátrixok kialakítása, amelyek segítségével vizsgálhatók a túlérzékenységi reakciókat kiváltó összetevők, azonosíthatók a mennyiségi meghatározásukat befolyásoló tényezők, meghatározható hatásuk mértéke.

 

  

Németh Renáta a gluténmentes termékfejlesztéssel kapcsolatos kutatásokról tartott előadást. A népesség közel 1%-át érintő gluténérzékenység biztonságos kezelési módja a gluténmentes diéta betartása. Az alapvetően rizs és kukorica alapú étrendjük változatosabbá tehető ún. gluténmentes kisgabonák (pl. köles, cirok) és ún. álgabonák (pl. hajdina, amaránt, quinoa) fogyasztásásával. A kutatás célja a köleslisztből készült tészta, mint gluténmentes modellmátrix technológiai tulajdonságainak javítása hemicellulóz hálózat kialakításával, amely élelmi rost lévén növeli a táplálkozástani értéket is. Mindkét kutatás fontos mind az élelmiszer-előállítók, mind a törvényalkotók, mind pedig egy különleges élelmiszer-ellátást igénylő lakossági csoport számára, hiszen hozzájárulnak az innovatív, ugyanakkor biztonságos és minőségi élelmiszerellátáshoz.

  

 

„A fiatal kutatók e konferencián nemcsak kutatásaikról számolhatnak be, hanem nélkülözhetetlen szakmai kapcsolatokat is építhetnek” – emelte ki köszöntőjében Barna Mária professzor asszony, az idén ötven éves MTT alelnöke, rámutatva, hogy a mára rangos PhD konferenciasorozat ötlete is egy szakmai-baráti beszélgetés idején vetődött fel.

 

 

Vértessy Beáta, az ABÉT tanszékvezető egyetemi tanára megtiszteltetésnek nevezte, hogy idén a BME rendezheti a konferenciát. A tanszék sokféle kutatásban, régóta folytat komoly szakmai tevékenységet, ezek egyike az élelmiszertudomány, és a jövőben is folytatni kívánják e hagyományt. A tanszékvezető úgy vélte, hogy e rendezvény nemcsak a megfelelő kapcsolatrendszer kialakítását segíti, a fiatal kutatók előadói és érvelőkészségének csiszolását is. Utóbbiak sokat segíthetnek jövőbeli ösztöndíjak és pályázatok elnyerésében vagy a döntéshozók tájékoztatásában.

Tömösközi Sándor kiemelte, hogy a rendezvény szervezésében oroszlánrészt vállalt még Gelencsér Éva, az MTT főtitkára is, Salgó András, az ABÉT professzora pedig az értékelő bizottság munkájában vett részt. Külön köszönet jár az ABÉT Gabonatudományi Kutatócsoport kollégáinak és hallgatóinak szervezőmunkájukért és a konferencia támogatóinak, akik értékes felajánlásokkal segítették a hallgatók szakmai teljesítményének elismerését.

 

Forrás: www.bme.hu

Aktuális híreink