BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Szakmai Napok rendezvénysorozat középiskolásoknak a VBK-n

2017. április 20. csütörtök

Szakmai Napok rendezvénysorozat középiskolásoknak a VBK-n

A BME-VBK VeBio Tehetség Csoportja és a Kar Vegy-Érték Tehetségpontja az idei évben is megrendezte immár hagyományosnak számító SZAKMAI NAPOK rendezvénysorozatát középiskolás diákok részére a Ch. épületben. 

Az idei évben négy alkalommal október 22-én, november 19-én, február 18-án és március 18-án került sor az eseményekre.

Az ingyenes rendezvény célja a vegyész-, bio- és környezetmérnöki szakmák bemutatása volt, a kémiai számításokba való bevezetés, felkészítés, problémák megoldása, valamint tanári felügyelet mellett lehetőséget nyílt mindenki számára az emeltszintű érettségi kísérleti feladatainak elvégzésére. 

A gyakorlatokat egyetemi oktatók és egyetemi hallgatók tartották. A rendezvény lebonyolításában Karunkról 22 szervező vett részt.

Az érdeklődés nagy volt októberben 68, novemberben 74, februárban 96, végül márciusban 88 középiskolás diák vett részt az eseményeken. Összességében 235 diák jött el legalább egy alkalommal.

 

Az egyes alkalmak során a diákok fél 10-kor gyülekeztek a Ch. épületben, hogy 10 órai kezdettel meghallgathassa Dr. Kupai József által tartott szakmai előadást, ami az emelt szintű érettségin szereplő nem elvégzendő feladatok egy részének audiovizuális bemutatását tartalmazta. A novemberi alkalommal a diákok a vegyészmérnöki, biomérnöki és környezetmérnöki szakmákat bemutató előadást hallgathatták meg Dr. Hornyánszky Gábortól.

Az előadás után az érdeklődők forgószínpadszerűen részt vehettek laborgyakorlatokon és  kémiai számítási gyakorlatokon.

 

Idén újításként a jelentkezők versenyfeladatok és szerves kémia témaköröket is választhattak. Mindkét témakör nagyon népszerűnek bizonyult, ezzel is megerősítve a bevezetés indokoltságát.

A gyakorlatok esetén a diákok 8 témakör közül választhattak:

1) oldatok
2) gáztörvények
3) sztöchiometria
4) termokémia
5) elektrokémia
6) egyensúlyi számítások
7) versenyfeladatok
8) szerves kémia

Az számítási feladatok során a diákok kiscsoportos foglalkozások keretében ismerkedhettek meg az adott témakör alapjaival, illetve a haladóbb csoportok már komolyabb feladatokkal is megbirkóztak.

Az ebédszünetben a szervezők szendvicsekkel és üdítővel kedveskedtek a diákoknak.

A nap végén a diákok rövid elégedettségi kérdőív kitöltésével mondhatták el véleményüket a programról.

A nagy sikerre való tekintettel jövőre is tervbe van véve a programsorozat megismétlése.

Bővebb információ a Csoport honlapján található.

Honlapcím: http://feb-bme.uw.hu

Facebook:  www.facebook.com/bmeFEB

 

 A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő meghívásos pályázata keretében „Komplex tehetségfelismerő és tehetséggondozó programok a BME-n” címen valósul meg. (NTP-FKT-M-16-0005)

Aktuális híreink