BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Véleményezhető a megújított nemzeti KFI stratégia

2018. január 9. kedd

Véleményezhető a megújított nemzeti KFI stratégia
Az NKFI Hivatal a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs közösség képviselői, valamint az érintett tárcák közreműködésével jelentést készített a Kormány által 2013-ban elfogadott Nemzeti Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia (2013-2020) félidős értékeléséről. Ebben számba veszi a 2020-ra elérni tervezett célok érdekében tett intézkedéseket, valamint ajánlásokat téve összegzi azokat a hosszú távú folyamatokat, amelyek kihívások elé állítják a szakpolitika döntéshozóit és a nemzeti innovációs rendszer szereplőit.

A 2013 óta bekövetkezett változások tükrében elkészült közbenső értékelés és felülvizsgálat nyomán - testületi és szakértői véleményezés, valamint tárcaközi egyeztetés eredményeképpen - megújított dokumentum most a vonatkozó jogszabály szerinti társadalmi véleményezés keretében véleményezhető.

A Kormány az Európa 2020 uniós stratégiához kapcsolódó nemzeti KFI Stratégiát egy 2013-as kormányhatározattal fogadta el, amelyben kijelölte a hazai kutatási, fejlesztési és innovációs teljesítmény növelésére irányuló középtávú célkitűzéseket és cselekvési irányokat. A dokumentum 2013-as elfogadása óta sok körülmény megváltozott, számos hazai és globális folyamat befolyásolja a kitűzött célok elérését. Ezek feltérképezése teszi szükségessé a reális helyzetelemzést, és a fenntartható fejlődést szolgáló cél- és ösztönző-rendszer finomhangolását.

 

Miért szükséges megújítani a KFI stratégiát?

 

A KFI Stratégia megújításának 2017 májusában elkezdett folyamatát az NKFI Hivatal által felkért szakértői testület felügyeli, amelynek tagjai az egyetemi-akadémiai szféra, a vállalati szektor és a tudástranszfer elismert hazai képviselői. 

 

A KFI stratégia megújításának folyamata

 

A tanácsadó testület több ülésen vitatta meg a megújítás fő irányait, fókuszcsoportos megbeszéléseken elemezte egy-egy terület problémáit, a lehetséges megoldásokat és jó gyakorlatokat, majd részletes véleményt írt a készülő és elkészült anyagokról. Az NKFI Hivatal  az érintett szaktárcákat bevonva – az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Külgazdasági és Külügyminisztérium delegált képviselői révén – kért és kapott javaslatokat  a készülő munkaanyagok egyes részeihez és a tárcáktól kapott észrevételeket a stratégia tervezetébe beépítette. A KFI törvény alapján létrehozott Innovációs Testület 2017. december 14-i ülésén egyhangúan társadalmi egyeztetésre javasolta a megújított Stratégiát.  A dokumentum készítése során folyamatos módszertani konzultáció folyt az Európai Unió Közös Kutatóközpontjának szakértőivel (Joint Research Centre,  az Európai Bizottság tudományos szolgáltató szerve és egyben az Unió tudományos és technológiai referencia intézete). A dokumentum  épít az OECD KFI szakpolitikai módszertanaira és a jelentéseire.

 

A KFI Stratégia megújításának előkészítési platformjai

 

A többlépcsős megújítási folyamat eredményeként elkészült jelentés tartalmazza a közbenső értékelés és felülvizsgálat következtetéseit, valamint javaslatokat a célrendszer módosítására.

A következő lépés a nyilvános társadalmi konzultáció, amely során bárki véleményt nyilváníthat: az NKFI Hivatal a kfistrategia@nkfih.gov.hu címen várja a kutatói-fejlesztői közösség és az érdeklődők véleményét, észrevételeit, javaslatait a közzétett dokumentummal kapcsolatban. A véleményeket, észrevételeket javasolt a letölhető véleményezési sablonban továbbítani a megadott e-mail címre.

 

Forrás: nkfih.gov.hu

Aktuális híreink