BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Ismét lehet pályázni tudományos közleménnyel a Műegyetemen

2018. január 18. csütörtök

A Pro Progressio Alapítvány, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén is pályázatot hirdet két kategóriában a BME oktatói, kutatói, és hallgatói részére.

 

A Pro Progressio Alapítvány és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem felhívásán „A BME 2017. évi legjelentősebb tudományos közleménye” és „A BME legkiválóbb tudományos közleménye 2013-2017” cím elnyerésére jelentkezhetnek a pályázók.

  

A cél egyrészt a legelismertebb tudományos folyóiratokban való publikálás ösztönzése, ezáltal a Műegyetem kiváló kutatóinak elismerése, másrészt áttételesen az egyetemi rangsorokban – kiemelten a Shanghai-listán –  jobb helyezés elérése.

  

Pályázatot benyújtani azzal a cikkel lehet, amelyben a BME-vel közalkalmazotti vagy hallgatói jogviszonyban levő oktatók-kutatók, hallgatók részesedése minimum 25%. A közlemény

  

BME-es társzerzői egyben társpályázók is.

  

A pályázat két kategóriája:

  • A „BME 2017. évi legjelentősebb tudományos közleménye” cím elnyerése, amelyre a Science vagy Nature folyóiratokban 2017. évben megjelent vagy elfogadott közleménnyel lehet pályázni.

  • A „BME legkiválóbb tudományos közleménye 2013-2017 cím elnyerése”, amelyre a Web of Science–ben található legtöbb független hivatkozást elérő cikkel lehet pályázni.

(Egy hivatkozás függetlennek tekintett, ha az idézett és az idéző mű szerzői között nincs azonos személy.)

  

Az első kategóriában várhatóan kettő, a másodikban egy díjat osztanak ki. A döntést az Alapítvány kibővített Kuratóriuma hozza, amely fenntartja a jogot arra is, hogy valamely kategóriában ne adjon ki díjat, vagy a díjak között átcsoportosítást hajtson végre.

  

A díjak ösztöndíj formájában (3 db 500.000.- Ft) kerülnek kifizetésre, az ösztöndíjakra rendelkezésre álló keret 1,5 millió Ft. Az ösztöndíj összege a BME-es társzerzők között a pályázatban az általuk megadott arányban kerül szétosztásra.

  

Egy kategóriában egy karról legfeljebb egy díjazott lehet.

  

Ha több kvalifikált cikk van, mint a lehetséges díjak száma, a döntésben fontos szempont a cikk szerzői között a BME részvételi aránya, a független hivatkozások száma, továbbá az adott folyóirat impakt faktor értéke.

  

A pályázat elektronikusan nyújtható be 2018. február 1-ig a ppai@mail.bme.hu és ember.ibolya@mail.bme.hu e-mail címen.

  

A benyújtandó dokumentumok:

  • Kitöltött pályázati adatlap (DOC)

Kötelező mellékletek:

  • BME társszerzők hozzájárulása a pályázat beadásához és a pályázatban foglalt feltételek tudomásulvételéről (mindkét pályázattípus esetén)

  • cikk másolata vagy befogadó nyilatkozat ((1) típusú pályázat esetén)

  • független hivatkozások listája WoS alapján ((2) típusú pályázat esetén)

  • Pályázó feladata: A társszerzők tájékoztatása a pályázat benyújtásáról.

   

További kérdések:

  • szakmai területen: Stépán Gábor elnök, BME Tudományos Tanács, stepan@mm.bme.hu

  • technikai kérdésekben:  Dallos Györgyi  ügyvezető ig., Pro Progressio Alapítvány, dallos@mail.bme.hu

 

A díjak átadására ünnepélyes keretek között kerül sor.

Aktuális híreink