BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

„Addig kell menniük az úton, ameddig saját magukat meg nem találják”

2018. március 20. kedd

„Addig kell menniük az úton, ameddig saját magukat meg nem találják”

A Műegyetemre tavaly kimagasló eredménnyel bekerült diákok tájékozódását segítették a „Tehetségek a Tehetségekért” programsorozat legutóbbi eseményén.

  

„Különleges kiválóságok gyűltek itt össze, akik egy területen már bizonyítottak: felvételt nyertek intézményünkbe” – köszöntötte a hallgatóságot Józsa János rektor a „Tehetségek a tehetségekért” című rendezvényen, amelyet a BME Tehetségsegítő Tanács szervezett a Q épületben. A Műegyetem első embere rámutatott: az értelmiségi lét fontos jellemzője, hogy a szakmai érdeklődés és a hobbi gyakran egybevág. A program előadásairól azt mondta: a szorgalmas munkának, az eltökéltségnek, és az igényességnek olyan példáival ismerkedhetnek meg az elsőéves hallgatók, amelyeket rendkívül fiatal társaik prezentálnak. „Addig kell menniük az úton, ameddig saját magukat meg nem találják” – idézte szabadon üzenet gyanánt Hamvas Béla író gondolatait az akadémikus, egyúttal óva intette a leendő mérnököket attól, hogy kivívott szellemi függetlenségük magányossá tegye őket. Hozzátette: „nem lesz mindig könnyű dolguk, annak ellenére, hogy az itt felszólalók főként a tudományterületük szépségéiről és a már elért eredményekről beszélnek”.

  

           

A BME Tehetségsegítő Tanácsa kiemelten fontos   feladatának tekinti, hogy a Műegyetemre felvételt nyert, az országos   középiskolai tanulmányi és szakmai versenyeken, ifjúsági tudományos és   innovációs megmérettetéseken, a világ- és Európa-bajnokságokon hazai és   nemzetközi szinten sikeresen szerepelt diákok felsőoktatási tanulmányait   figyelemmel kísérje, továbbá beilleszkedésüket, képességeik kibontakoztatását   elősegítse. Ebből a célból az NTP-FKT-17-0012 elnevezésű pályázati projekt   keretében "Tehetségek a Tehetségekért" címmel előadássorozatot   indított 2016-ban. Az idei tanév első eseményét novemberben tartották meg. (Az   erről szóló összeállításunk a bme.hu-n is olvasható –   szerk.)

   

A program második állomásán  a kiváló   eredményeket elért hallgatók beszéltek szakmai munkájukról, tapasztalataikról   és bemutatták a sikerükhöz vezető utat azért, hogy támogassák a gólyákat a   tehetségeket tömörítő egyetemi szervezetek – például a szakkollégiumok –   kínálta lehetőségek megismerésében. A nőnap alkalmából kizárólag hölgyek   szerepeltek előadóként.

 

A szervezők nevében Lángné Lázi Márta, a   Természettudományi Kar (TTK) Analízis Tanszék docense, és Hornyánszky   Gábor, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) dékánhelyettese, a   VEGY-ÉRTÉK Tehetségpont kapcsolattartója köszöntötte az érdeklődőket. Az   eseményt ezúttal is kötetlen eszmecsere zárta.

 

   

Bodzay Brigitta, a BME Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) igazgatóhelyettese a szervezeti egység működéséről számolt be, egyúttal fölvázolta szakmai pályafutásának fontosabb állomásait, motivációit. (A FIEK megalakulásáról korábban a bme.hu is közölt összeállítást – szerk.) A fiatal szakember személyes példájával bizonyította, hogy a szerteágazó érdeklődés és a szorgalmas munka idővel olyan készségek kialakulásához vezet, amelyek hatékonnyá teszik a vezetői feladatvégzést. Hangsúlyozta: „a Műegyetem a lehetőségek tárháza: a nyelvtanulástól a sportoláson át az izgalmas kutatásokban, vagy az oktatásban való részvételig számos területen próbálhatja ki magát a tevékeny hallgató”. Hozzáfűzte: a diákok a laborokban nemcsak szakmai tapasztalatokat szereznek, kipróbálva az elméletben tanultakat a gyakorlatban, hanem emberileg is jelentős fejlődésen mehetnek keresztül.

  

 

Károly Dóra egészségügyi mérnök, a Gépészmérnöki Kar (GPK) Anyagtudomány és Technológia Tanszék tanársegédje, a BME Gépész Szakkollégium Orvostechnika Szakosztály mentoraként mutatta be a szervezet munkáját és a csatlakozás lehetőségeit, míg Balogh Nóra, a Wigner Jenő Szakkollégium tevékenységét tekintette át.

 

  

Láng Júlia biomérnök, a Richter Gedeon Nyrt. munkatársa az „Aki megy, az nyer” című előadásával a hallgatói mobilitás és a külföldi ösztöndíjak előnyeit ismertette. A kiváló TDK eredményeket elérők közül több GPK hallgató, így Gulyás Anna, és Pálya Zsófia a futók mozgásvizsgálatának legmodernebb eszközeit, Kiss Bernadett pedig a vitorlázók egyensúlyozó képességének mozgáselemző rendszerrel mért kutatási eredményeibe nyújtott bepillantást. Újlaki Ágota építészmérnök hallgató végül egy TDK-díjas ravatalozó tervét osztotta meg a nagyközönséggel.

  

Forrás: www.bme.hu

Fotó: Philip János  

Aktuális híreink