BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

VBK hallgatók sikere a BME Startup Campus programban

2019. január 3. csütörtök

VBK hallgatók sikere a BME Startup Campus programban
A FIEK által gesztorált, 2018-ban elindított „Startup campus BME powered by Hiventures” programra (http://startupcampus.hu/scbme/) több mint 30 egyetemi projekt jelentkezett, amelyek közül 10 startup ötlettel rendelkező egyetemista csapat került be a mentorálással és oktatással, valamint több éves hazai és nemzetközi startupfejlesztési tapasztalattal rendelkező szakemberek részvételével zajló öt hetes angol nyelvű képzési programba.
 

Az együttműködés egyik fő célja volt, hogy a BME hallgatói díjmentesen, számukra hasznos tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához és indításához. A program alatt megismerhették a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. inkubációs befektetési programját, egyúttal a Startup Campus mentorainak közreműködésével elsajátították a vállalkozás indításához szükséges elméleti alapokat, fogalmakat.  

  

A féléves projekt során megvalósuló gyakorlati munkát az a Hiventures és a Startup Campus befektetési menedzserei mellett segítették a Morgan Stanley és a PwC mentorai. 

 
A zárórendezvényen 5 csapat mutatta be az ötletét és az üzleti tervét egy befektetési bizottság előtt, akik 3 csapatnak ítélték meg a 9 M Ft-os támogatást:
 
1. VIOLA: intelligens, lopásgátló kerékpár dokkoló
2. PLAntoon: bioplasztik lebontást segítő hulladéktároló rendszer (VBK és VIK hallgatókkal)
3. W-heat: épületek szigetelésének innovatív megoldása égésgátolt szalma alapú anyaggal
  
A második helyen a környezetbarát, bio-plasztik lebomlást segítő PLAntoon hulladéktároló-rendszer kitalálói Madaras-Koncz Erzsébet csapatvezető BME VBK, Lévay Krisztina BME VBK, Major Béla BME VIK végeztek. 
 
Gratulálunk Nekik!
 
 
Az eseményről bővebben itt lehet olvasni:

Aktuális híreink