BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Görög Jenő
(1920-1978)

 

Görög Jenő vegyészmérnöki oklevelét 1942-ben, gyógyszerész oklevelet 1944-ben szerzett. 1941-ben már kisegítő tanársegéd a Budapesti Műszaki Egyetemen. Kandidátusi értekezését 1963-ban védte meg. A Mezőgazdasági Kémiai Technológia Tanszék docenseként 1978-ban hunyt el.

Mindvégig a Mezőgazdasági Kémiai Technológia Tanszék oktatójaként tevékenykedett. A tanszékhez nőtt és a tanszék is hozzá. 1945-ben részt vett a CH épület újjáépítésében, s krumplicukrot gyártott, hogy az árából vegyszereket vehessen a tanszéknek. Három napnál tovább soha nem bírta a szabadságolást, reggelenként többnyire ő nyitotta a tanszéket.

Görög Jenő fejlesztette ki az ipari mikrobiológia és a mezőgazdasági kémia tantárgyakat. Ezekből született később a tanszéken oktatott összes többi tantárgy is.

Az ipari mikrobiológiai kutatócsoportnak volt a vezetője, s bár nagyon sok komoly eredményt tudott felmutatni például a C-vitamin gyártás alapanyagának-a szorbóznak a mikrobiológiai előállítását vagy a mikrobiológiai ércfeltárás kidolgozását, vagy a háncsfeltárást aerob és vegyszeres úton, stb. az oktatást-mindig fontosabbnak tartotta. Nincs a tudományterület vegyészmérnökivé válásának olyan szakasza, ahol Görög Jenő kezdeményező készsége, műszaki érzéke ne játszott volna vezető szerepet.

A hallgatók nagyon szerették, s ő is a hallgatókat. Az általa oktatott tantárgy mindig a legnépszerűbbek közé tartozott. Már 30 éves korában is Jenő bácsinak szólították, s volt hallgatói még most is érdeklődnek utána, ha a tanszék egyik oktatójával találkoznak valahol az országban.

A kar és elsősorban a tanszék oktatói és dolgozói szerették, tisztelték. Pedagógiai és mikrobiológiai szemlélete, saját kezűleg végzett gondos laboratóriumi munkája, a kiváló gyakorlati és műszaki érzéke nagy hatással volt környezetére. Nagy szakmai tudás, széles ismeretek és kiterjedt érdeklődési kör jellemezte. Segítőkész volt, őszinte és nyílt. Igazi humanista, az egyik legjobb oktató.

Eredményes munkásságáért kétszer kapott Munkaérdemrendet, és tulajdonosa volt a Sigmond Elek emlékéremnek.