BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Munkastílus

A civil jelleg és a személyes kapcsolattartás a Tehehetségpont egyes munkaterületein különbözőképpen valósul meg.

A táborban résztvevő diákokkal folyamatos kapcsolattartást tervezünk. Az ősz folyamán induló évközi levelezés során lehetőségük nyílik a további fejlődésre, illetve a "Szakmai nap" rendezvényünkön a személyes találkozóra is. Azon diákokkal, akik szeptemberben már felsőfokú tanulmányaikat kezdik, igyekszünk folyamatos kapcsolatot tartani, szükség esetén a segítségükre lenni a felmerülő problémáik megoldásában legyen az szakmai jellegű vagy személyes ügy. A találkozás lehetőségét a rendszeres összejöveteleink biztosítják, de természetesen bármikor fordulhatnak hozzánk. A "Szakmai nap" rendezvényünket a tavaszi félév során is meghirdetjük, ahol ismét lehetőség nyílik a személyes találkozóra. Az évközi levelezésben résztvevő diákokkal kijelölt egyetemi hallgatók (általában korábbi táborozók) tartják fenn a személyes kontaktust, ily módon, sokszor a szakmai konzultáción túl életre szóló barátságok is kialakulnak.

A BME-VBK-ra kerülő hallgatókkal tanár és diákmentorok foglalkoznak az első félév folyamán. A tudományos diákköri munkát végző hallgatók a témavezetőjükkel folyamatos személyes kapcsolatban állnak, ami sokszor túlmutat az egyszerű tanár-diák kapcsolaton.

A korábban kimagasló eredményt elért hallgatókat, OKTV, Diákolimpia résztvevőit felkeressük, és segítséget nyújtunk nekik a kari tudományos diákköri munkába történő beilleszkedéshez.