BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar

Hírarchívum

Műegyetemi kutatóknak ítélték oda a szintetikus szerves kémia területének egyik legrangosabb tudományos szakmai kitüntetését, a Zemplén Géza-díjat.
A MÉTE XXV. Országos Tudományos Diákköri Konferenciát idén a DE Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara és a Magyar Élelmiszert-tudományi és Technológiai Egyesület (MÉTE) szervezi. Részletes információk a hír teljes szövegében olvashatóak.

Tutor pályázat a VBK hallgatóinak

2024. február 12. 10:15

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a hallgatói tanulmányok sikerének elősegítésére a 2023/2024. tanév 2. félévében is ösztönzi kiváló hallgatóit tutor tevékenység vállalására.

Demonstrátori pályázat

2024. február 5. 15:00

A 2023/2024/2 félév oktatási feladatainak segítésére Dékán Úr demonstrátori pályázatot ír ki. A demonstrátor
három hónapon át végzett tevékenységéért egyösszegű, minimum 60000 Ft díjban részesül. A demonstrátor részletes oktatási feladatait a tanszékvezető határozza meg.

Diplomaátadó ünnepség

2024. február 5. 12:45

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon végzett BSc és MSc képzésben oklevelet szerzett hallgatók diplomaosztójára 2024. március 9-én (szombaton) 11 órakor kerül sor a BME Központi épület Aulájában.
A XXV. Országos MÉTE (Magyar Élelmiszertudományi és Technológiai Egyesület) TDK Konferencia szervezése elindult, melyet a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara 2024. május 15-én rendez Debrecenben. Várjuk a témacímet és a részvételi szándékot február 15-ig.

CLEANWATER program indulása

2024. január 30.

A projekt-indító megbeszéléssel kezdetét vette a négyéves futamidejű CLEANWATER program. Munkájában a Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék és az Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék vesz részt.
2023. novemberében megrendezésre került a Kari Tudományos Diákköri Konferencia.
A BME Facebook oldalán és a központi (K) épületében személyesen is követhető kerekasztal beszélgetéssel várja 2024. január 30-án a felvételiző diákokat, szüleiket és tanáraikat.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar két munkatársának Dr. Keglevich Györgynek és Dr. Nagy Péternek a cikke lett az MTA 2023 decemberében kiemelt cikk.
A kivételes tanulmányi rend benyújtásának határideje: 2024. február 6. 14 óra
Karunkon elektronikusan gyűjtjük a hallgatók diplomamunkára, szakdolgozatra, egyéni feladatra történő jelentkezését. A jelentkezés ideje: 2024.február 5. (08:00) - március 3. (23:59) (oktatói elfogadással)
Ifjú szakemberek, akik nemcsak kimagasló kutatói munkát végeznek, hanem oktatási és közösségépítő tevékenységükkel a magyar tudomány fejlődéséhez is hozzájárulnak.
A Műegyetemen hagyomány, hogy az 50-60-65-70-75 évvel ezelőtt végzett hallgatók jubileumi arany-, gyémánt-, vas-, rubin-és platina diplomát igényelhetnek (vagyis kérelmezni kell) az adott kar dékánjától.
Várjuk szeretettel 2023.12.13-án a Horizont Európa Klaszter 6 „Élelmiszer, biomassza alapú gazdaság, természeti erőforrások, mezőgazdaság és környezet” témájú felhívásokkal kapcsolatos workshopra.
A szervezők ezúton jelentkeznek a rendezvényen készült fényképek, videók gyűjteményével, az elhangzott beszédek anyagával és egy rövid beszámolóval.
Szeretettel meghívunk mindenkit az idei karácsonyváró hangversenyre (dec. 13. 18:00 CH C14), mely egyben a VBK 150 programsorozat záróeseménye is.
2023-ban a Szerves Kémia és Technológia Tanszék két oktatója kapja. A Zemplén Géza-fődíjat Dr. Poppe László egyetemi tanár nyerte el, Zemplén Géza-díjat Dr. Kupai József egyetemi docensnek ítéltek oda.
A "Catalytic Conversion of Carbohydrates to Initial Platform Chemicals: Chemistry and Sustainability" c. közleménnyel VBK-s oktatók nyertek BME legkiválóbb tudományos közleménye 2018-2022 díjat, melyhez ezúton gratulálunk. Sok sikert és hasonlóan eredményes publikációkat kívánunk nekik a jövőre nézve is.
2023 jubileumi év az Egis számára: az idén az alapításának 110. évfordulóját ünneplő vállalat több kezdeményezéssel mutatta be a nagyközönségnek történetének jelentős mozzanatait.
A Tudományos Tanács kezdeményezésére a BME OMIKK az MTMT adatait felhasználva elkészítette a 2018-2022 közötti évek publikációs teljesítménylistáját.
Nagy sikerrel zajlott le a 9th International Conference on Carbon for Energy Storage and Environmental Protection rendezvény, a konferencia fotogalériája már elérhető a honlapon.
Kedves Kollégánk, Mérnöktársunk, Kedves Öregdiák Barátunk! Íme hát lezajlott a nagy esemény. Hihetetlen, és egyben megható is, hogy a legidősebb és a legfiatalabb korosztály képviselőinek találkozásával 70 évet, Karunk „életkorának” majdnem felét sikerült átölelni.
A nívós elismerést idén már 21. alkalommal adták a kivételes tehetségű és kiemelkedő eredményeket elért kutatónőknek. A díjazottak egyike Hirsch Edit, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (BME VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszék, illetve a kar Pharmatech Modell Laboratóriumának tudományos munkatársa.
A nemzeti ünnep alkalmából kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Dr. Huszthy Péter és Dr. Tóth Gábor.
2023. szeptember 12-én kedden lesz az 5. Oláh György Konferencia 21. Oláh György Doktori Iskola Konferenciája
A 2023. szeptember 16-án (szombaton) rendezendő találkozó előzetes programja már elérhető. Regisztrációs és részvételi díj befizetési határidő 2023. július 21. péntek, a szervezők várják az emlékeket, fotókat, egyéb digitalizálható ereklyéket.
Idén is megrendezésre került Karunkon az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny és az Id. Szántay Csaba Országos Általános Iskolai Kémiaverseny a Szent-Györgyi Albert Szakkollégium szervezésében.
Munkánk célja a Nyári tábor és az évközi Szakmai Napok szervezésével segítséget nyújtani a középiskolás diákok számára a felsőoktatásba való belépés megkönnyítése érdekében, különös hangsúlyt fektetve a természettudományos műveltség, a gyakorlati készségek és a gondolkodóképesség fejlesztésére.
A 2023. szeptember 16-án (szombaton) rendezendő találkozó előzetes programja már elérhető. Regisztrációs és részvételi díj befizetési határidő 2023. július 21. péntek, további részletek a hírre kattintva olvashatóak.
Az ünnepi program részeként a József Nádor Emlékérmet vehetett át Dr. Nagyé Dr. László Krisztina, Stoczek József Emlékérmeket Zsitvai Mihály illetve az Egyetemi Ifjúságáért díjban részesült Dr. Nyulászi László.
Felavatták az egyetem új Tiszteletbeli Doktorait.
„A jövő Te vagy!” - ÚNKP-s kutatások és kiválóságok a Műegyetemen” című konferencián a BME ösztöndíjasai rövid előadások formájában adnak számot a kutatási eredményeikről. Hallgass bele Te is! Egyetemünk 2023. június 7-én egésznapos élő online konferenciát szervez ÚNKP ösztöndíjasai számára, ahol lehetőségük lesz bemutatni kutatásaikat és visszajelzést kapni oktatóiktól, szakmabeli társaiktól.
A BME VBK K+F+InfoPont szeretettel vár minden VBK-s oktatót, kutatót, PhD hallgatót és minden érdeklődőt a VBK 2. kutatói láthatósági workshop rendezvényre (2023. május 23. 13:30, Z10), ahol kiemelten a linkedinen és egyéb közösségi média felületen való megjelenési lehetőségekről lesz szó.

Kari díjak pályázat 2023

2023. május 8.

Megjelent a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar által alapított kari díjakra 2023 a pályázat.
Személyesen tart előadást Karikó Katalin a BME-n 2023. június 2-án. A közönség megismerheti az mRNS alapú terápia kifejlesztésének fontosabb lépéseit.

Specializáció választás 2023

2023. április 27. 06:00

Jelentkezési határidő: 2023. július 7. (23:59)
36. Országos Tudományos Diákköri Konferenciája Kémiai és Vegyipari Szekcióját a Szegedi Tudományegyetemen rendeztek. 2023. április 12-15.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar alapításának 150. évfordulójának alkalmából megszervezi az 1. BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Öregdiák Találkozót 2023. szeptember 16-án, szombaton.
A 2023/2024-es tanévre támogatást elnyert 14 magyar Fulbright öszöndíjas közül hárman a Műegyetem kutatói.
Papp Soma, karunk Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékének egyetemi adjunktusa 2024 februárjától júliusáig a Colorado State University vendégkutatója lesz Prof. Charles S. Henry csoportjában.
Megszületett a döntés a gyermeket nevelő kutatóknak kiírt akadémiai pályázatról. Idén két Kari kutató Fekete -Kertész Ildikó és Pálinkás Hajnalka Laura kapott MTA ösztöndíj-támogatást a tudományos munkához.
Az NKFIH honlapján elérhetőek az idei OTKA pályázati kiírások (egyelőre PD, FK, K és SNN), valamennyi kategória beadási határideje május elején van.
A VBK K+F+Infopont szervezésében workshopot tartottunk 2023. március 9-én, melyen Dr. Schenk Borbála (FIEK) a kutatói láthatósáról beszélt nemzetközi, EU-s pályázás vonatkozásában. A workshopot egy következő alkalommal folytatjuk, ahol a (szakmai) közösségi médiában való megjelenés fontosságáról és lehetőségeiről lesz szó.
Március 15-e alkalmából Novák Katalin köztársasági elnök és Csák János miniszter kitüntetéseket adományozott az ünnep előestéjén. Széchenyi-díjban részesült Dr. Marosi György János, valamint a Magyar Érdemrend Tisztikereszt elismerésben részesült Dr. Vértessy G. Beáta.
Dr. Oláh Julianna, a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar egyetemi docense, aki számításos kémiai módszerek segítségével értelmezi a különféle molekulák és főként a vastartalmú enzimek viselkedését.
Dr. Kelemen Zsolt és Dr. Nagy Péter Akadémiai Ifjúsági díjban részesültek kiemelkedő tudományos dolgozatuk elismeréseként.
2022.12.12 és 2023.02.20. között az oktatási dékánhelyettesi fogadóra szünetel. Ezen időszak alatt személyes konzultációra előzetes egyeztetés után a Ch épületben van lehetőség.
Nagy Péter, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar tudományos munkatársa idén az egyetlen magyar támogatott az Európai Unió kutatói kiválósági programjában.
Karunk is szeretettel várja az érdeklődő középiskolás diákokat.
Részletes tájékoztató a Nyílt nap menüpont alatt.

Megjelent a TDK programfüzet

2022. november 16.

A TDK konferencia 2022. november 17-én kerül megrendezésre.
A Műegyetemen hagyomány, hogy az 50-60-65-70-75 évvel ezelőtt végzett hallgatók jubileumi arany-, gyémánt-, vas-, rubin-és platina diplomát igényelhetnek (vagyis kérelmezni kell) az adott kar dékánjától.

Elhunyt Dr. Siska József

2022. november 10.

Dr. Poppe László, az MTA doktora kutatási területe szerves kémia és bioorganikus kémia. Biológiailag aktív anyagok szintézisében, a biokatalitikus módszerek gyógyszerszintézisekben történő alkalmazásában, a fiatal kutatók kutatásokhoz kapcsolódó képzésében, valamint a különböző fehérjék megkötésére és elválasztására alkalmas módszerek fejlesztésében elért eredményeinek elismeréseként.

IV. Oláh György Konferencia

2022. szeptember 22.

Tisztelettel meghívjuk Önt az Oláh György Doktori Iskola 20. jubileumi konferenciájára, melyet a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar 4. Oláh György Konferencia részeként 2022. szeptember 26-án, hétfőn tartunk meg (kezdés: 8:30, CH C14). A konferencia témája kiterjed a kémiai, a bio- környezet- és vegyészmérnöki tudományokra (beleértve az anyagtudományi és élelmiszertudományi vonatkozásokat).
Vida László a Kémiai Technológia, majd a Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék munkatársa volt. Szakterülete a gázkromatográfia, tömegspektrometria és a folyadékkromatográfia voltak.

Műegyetemi Kórus toborzó

2022. szeptember 5.

Ha úgy érzed, éneklés nélkül már nem teljes az életed, szeptembertől tedd szabaddá a csütörtök estédet, és énekelj velünk!
2022. szeptember 3-án (szombaton) 11 órától kerül sor a BME Központi épület Aulájában.
Szomorúan tudatjuk, hogy szeretett és tisztelt kollégánk 2022. augusztus 18-án elhunyt.
Kimagasló szakmai munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkereszt kitüntetésben részesült.
A Kari Tanács 2022. július 5-i ülésén támogatta az új dékánhelyettesek pályázatát.

Fontos információk Gólyáknak

2022. augusztus 1. 09:30

Félévkezdéssel kapcsolatos információk
A Szent-Györgyi Albert Szakkollégium az idei évben is megrendezte az Id. Szántay Csaba Országos Általános Iskolai Kémiaversenyt és az Oláh György Országos Középiskolai Kémiaversenyt.

VBK Kari évzáró 2022

2022. július 22.

Az idei évben június 21-én került sor a hagyományos Kari Évzáró Ünnepségre.
Ennek keretében Dékán úr röviden ismertette az elmúlt tanév legfontosabb történéseit, valamint beszámolt az egyetemi átalakulás helyzetéről.
Ezt követően címzetes oklevelek, valamint hallgatói, oktatói és dolgozói díjak átadására került sor.

Elhunyt Dr. Kolonits Pál

2022. július 10.

Dr. Kolonits Pál a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szerves Kémia és Technológia Tanszékének címzetes egyetemi docense 2022. június 15-án hunyt el.
A 2022/23 tanévre szóló Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázat leadási határideje 2022. július 1. (péntek) 23:59. A pályázat célja a mintatanterven túlmutató, kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenység jutalmazása. A vizsgált időszak 2021. július 1 – 2022. június 30.
A június 21-i nyilvános beszélgetésen szó lesz a rezidenciaprogramok külföldi példáiról, bemutatkoznak az ösztöndíjas művészek, és a témavezetőkkel együtt beszélgetnek arról, mi a legizgalmasabb a művészet és a mérnöki kutatás találkozásában. A Magyarországon elsőként meghirdetett programra hat kutatási témához várták a pályázatokat a művészektől.

Meghívó

2022. június 15.

A Pro Progressio Alapítvány és az Élet és Tudomány közös cikkpályázatának ünnepélyes díjátadójára
A L’Oréal-UNESCO A Nőkért és a tudományért ösztöndíjprogramra való jelentkezési időt meghosszabbították.
10 műegyetemi kutatócsoport nyert támogatást 5 éves támogatási ciklusra 2022 júliusától az ELKH Titkárság és a TKI közös pályázatán.
Országos Élelmiszertudományi Konferencián ABÉT tanszékről 7 hallgató szerepelt nagyon szép sikerrel, két első, egy második és két harmadik helyett lett.
VBK és még 5 műegyetemi tudományos műhely is elnyerte az MTA Kiváló Kutatóhely rangos, akadémiai szakmai elismerést és minősítést.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karról VII. Kémiai Tudományok Osztálya új levelező tagja Marosi György és VIII. Biológiai Tudományok Osztálya új levelező tagja Vértessy G. Beáta
Tájékoztatót szervezünk az ÚNKP Ösztöndíjakról a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra pályázatot benyújtók számára

Kari díjak pályázat 2022

2022. május 3.

Megjelent a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar által alapított kari díjakra 2022 a pályázat.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő 2+2 éves szervezett doktoráns képzésére.
A BME-VBK közreműködésével indul ingyenesen elérhető, online kémiaérettségi előkészítő az Egis Gyógyszergyár Zrt. támogatásával. A hiánypótló oktatási kezdeményezés elsősorban a kémiaérettségi előtt álló diákoknak nyújt segítséget.
Mérnöki-technológiai tudományokban világszinten 211., a gépészmérnöki, az építő- és építészmérnöki képzések rangsoraiban a legjobb 200 közé került a BME.
Dr. Fogassy Elemér Professor Emeritus a Szerves Kémia és Technológia Tanszék kutatója Jedlik Ányos-Díjat kapott a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenysége, valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságának elismerésérül.
Keserű György Miklós vegyészmérnök, akadémikus, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Szerves Kémia és Technológia Tanszék egyetemi tanárának munkáját Széchenyi-díjjal ismerték el.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Professzora, a Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék oktatója, kutatója. A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Főbb kutatási területe volt a fémorganikus kémia és katalízis, reakciómechanizmusok vizsgálata, in situ spektroszkópia, valamint a zöld és fenntartható kémia.

XXIV. MÉTE TDK felhívás

2022. március 9.

A Szegedi Tudományegyetem 60 éves Mérnöki Kara és a Magyar Élelmiszertudományi és Technológiai Egyesület vezetése tisztelettel meghív minden érdeklődő hallgatót és kollégát a 60 éves évfordulós tudományos-szakmai rendezvények részeként megrendezendő XXIV. országos MÉTE TDK Konferenciára Időpont: 2022. május 16. hétfő Helyszín: SZTE Mérnöki Kar, Szeged, Mars tér 7.

22. EDUCATION A VBK

2022. január 15.

2022-ben hibrid formában rendezték meg a felsőoktatási börzét. Személyes részvételre a Hungexpón volt lehetőség, míg az online térben virtuális standokkal várták az érdeklődőket.
Dr. Antus Sándor a Budapesti Műszaki Egyetemen 1968-ban szerzett okleveles vegyészmérnöki diplomát, majd 1971-ben, ugyancsak a BME-en, a Szerves Kémia Tanszéken, egyetemi doktori címet. 1977-ben lett a kémiai tudományok kandidátusa. 1978 és 1992 között a BME Szerves Kémia Tanszékén működő MTA-BME Alkaloidkémiai Kutatócsoportban mint tudományos főmunkatárs folytatott oktató- és kutatómunkát.
Dr. Orbán István Emlékérem kitüntetésben részesült.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh
György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő 2+2 éves
szervezett doktoráns képzésére.
okl. vegyészmérnök a kémiai tudományok kandidátusa, c. egyetemi docens, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa 2021. október 13-án életének 81. évében elhunyt.
A járványhelyzet változása miatt 2021. november 2. napjától az Egyetem belső, zárt tereiben (tanterem, folyosó, iroda stb.) a szájat és orrot egyaránt takaró maszk viselete kötelező.

Nekrológ - Dr. Hajdu Hajnalka

2021. október 27.

Dr. Hajdu Hajnalka, a Vegyipari Műveletek Tanszék meghatározó oktatója volt évtizedekig.

„Múltunkban a jövőnk”

2021. október 26.

100 éve a Műegyetem Vegyészmérnöki Szakosztályán három új tanszék alakult a bővülő oktatási és kutatási feladatok ellátására. Így 2021-ben ünnepeljük az Élelmiszerkémia, a Kémiai Fizika (később Fizikai Kémia), és a Szervetlen Kémia Tanszék megalakulásának centenáriumát. 2021. november 26-án 10.00 órakor CH épület C 14 teremben.
Jubileumi szakmai rendezvény a BME VBK Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszék
jogelődje, az Élelmiszerkémia Tanszék alapításának 100 ., valamint az első felsőfokú élelmiszertudományi
előadás 110. évfordulója alkalmából 2021. november 19-én 10 órától.

FIGYELEM! A jubileumi konferencia az online térbe költözik november 19-én.
A BME Szenátusának előterjesztésére Palkovics László innovációs és technológiai miniszter adományozott díjakat a több évtizedes színvonalas szakmai tevékenység elismeréséért.
A Műegyetem a 240. tanévét egy látogatóközpont létrehozásával is szeretné megünnepelni.

III. Oláh György Konferencia

2021. szeptember 9.

A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar rendezvényére 2021. szeptember 15-én, szerdán, 9:00-kor online.
(a rendezvény hivatalos nyelve angol).
Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült

Tutor pályázat

2021. augusztus 31. 14:00

Jelentkezni lehet rendszeres vagy tömbösített konzultációk vezetésére, tutorálásra.
Határidő: 2021.szeptember 19.

Demonstrátori pályázat

2021. augusztus 31. 14:00

Lehet tanszéki oktatási feladatok ellátására pályázatot beadni.
Határidő (tanszékre való leadás, papír alapon vagy elektronikusan): szeptember 10.

Elhunyt Dr. Oláh Károly

2021. augusztus 25.

Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék nyugalmazott munkatársa, 2021. augusztus 2-án
elhunyt. Temetése szeptember 24-én (péntek) 13 órakor az Óbudai
temetőben lesz.
Még a legalacsonyabb ponthatárú szakunkon is 400 pont feletti a jelentkezők átlagpontszáma - nyilatkozta a növekedés.hu-nak adott interjújában Bihari Péter a BME oktatási rektorhelyettese.
Búcsúztatása 2021. július 23-án 10:30 órakor lesz a Budafoki Temető (XXII. Temető u. 12.) ravatalozójában.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a TEKT Képzési és Tanácsadó Kft. között létrejött együttműködési megállapodás keretében a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK), valamint a kar Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszékének vegyipari feladatok statisztikai támogatásával foglalkozó Ipari Statisztikai Kutatócsoportja három évig ingyenesen használhatja a DOE EduPack csomag kísérlettervezésre specializált MODDE szoftverét, és a többváltozós adatelemzést lehetővé tevő SIMCA programot és ezek mesterszintű alkalmazásához szükséges oktatási segédanyagokat.
A GalgaGabona Konzorcium tisztelettel meghívja önt és munkatársait az „Élelmiszerbiztonsági, agrotechnikai, feldolgozástechnológiai és táplálkozási érték növelését célzó fejlesztések a zab és rozs humán célú hasznosítási feltételeinek javítása érdekében” című projekt (2017-1.3.1-VKE-2017-00004) eredményeinek bemutatását célzó online szakmai rendezvényre
Megjelent a 2021/22 őszi félévre szóló PhD felvételi felhívás.

Kari díjak pályázat 2021

2021. május 3.

Megjelent a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar által alapított kari díjakra 2021 a pályázat.
2021. május 5-én tartjuk a specializáció választási tájékoztatókat.
"A jövő Te vagy!" - ÚNKP-s kutatások és kiválóságok a Műegyetemen
Felkerültek a honlapra a tájékoztató rendezvényen elhangzott előadások
Tájékoztatót szervezünk az ÚNKP Ösztöndíjakról a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra pályázatot benyújtók számára
2021. április 1-én 13 órától témabemutató expót tartunk a VBK-n. Mindenkit szeretettel várunk!
A tudományos szakemberképzés és a vállalatok közötti együttműködést erősítő konstrukcióban nyolc BME doktori iskola húsz hallgatója kutathat ösztöndíjasként.
A Műegyetem minden képzési területén vonzó a jelentkezőknek, mert összesen 10879 fő jelentkezett a BME-re, és ezzel az eredménnyel – ahogyan tavaly – ismét a 6. legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény. A Műegyetemre első helyen tavaly 5635 fő jelentkezett, idén ez a szám 4%-kal magasabb: 5746 fő. A műszaki területre jelentkezők egyharmada a Műegyetemet választja első helyen. A Műegyetem egyéb képzései is vonzóak, így a BME őrzi 6. helyét az intézmények között, amelyeket a legtöbb jelentkező választott.
Nőnaphoz kötődően Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal ismerték el a nanotechnológiával foglalkozó Dr. Balogh-Weiser Diána és Ördögné Dr. Kolbert Zsuzsanna munkásságát. A Nők a Tudományban Egyesület évről évre olyan fiatal kutatónőket díjaz, akik a hazai és nemzetközi tudományos életben egyaránt maradandót alkottak és a fiatal lányok körében is örömmel népszerűsítik a tudományos és mérnöki pályák adta lehetőségeket. Idén először a kutatói tevékenység támogatását is díjazták, ezt az elismerést Jerkovicsné Stefán Klára kapta.
Kihirdetésre kerültek a Műegyetem 2020/2021 1. félévének OHV (Oktatók Hallgatói Véleményezése) eredményei.
Dr. Nagy Pétert, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék Spektroszkópia csoport tudományos munkatársát, 2020-ban a tíz Junior Prima Díjas kutató közé választották „Magyar tudomány” kategóriában.
A műegyetemi kutatók innovációja a Pro Progressio Alapítvány legrangosabb díját érdemelte ki Dr. Hórvölgyi Zoltán, a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar (VBK) egyetemi tanára, dékánhelyettese, a Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék (FKAT) Kolloidkémiai Csoportjának vezetője, miután kollégáival kidolgozott speciális módszerért – megosztva – elnyerte a BME Pro Progressio Alapítványának legutóbbi Innovációs Díját.

Diplomaosztó - elmarad

2021. február 4.

A jelenleg érvényes korlátozó intézkedések miatt legnagyobb sajnálatunkra a 2021. március 13-án 11 órakor tartandó diplomaosztó ünnepség nem kerül megrendezésre.
32. alkalommal ítélték oda a Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott rangos kitüntetést, amelynek ünnepélyes átadóját a koronavírus-járvány miatt egy későbbi időpontra halasztották.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át:
Az MTA Élelmiszertudományi Tudományos Bizottság meghívja Önt a 2020. decemberi ülése keretében rendezett 380. online Tudományos Kollokviumra „Szemelvények a gabonakutatás eredményeiből” címmel, 2020. december 4. péntek, 9:30-tól.
Eltávozott közülünk Dr. Novák Lajos Pofessor Emeritus temetése szűk családi körben kerül megrendezésre.
"Szomorúan tudatjuk, hogy Hencsei Pál nyugalmazott egyetemi tanár, a kémiai tudományok doktora, a Szervetlen Kémia Tanszék korábbi megbízott tanszékvezetője 2020. november 2-án, életének 81. évében elhunyt.

TDK-konferencia

2020. november 5.

2020. november 12-én tartandó konferencia programja és elérhetőségei
A Magyar Táplálkozástudományi Társaság és a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar meghívja Önt a TÁPLÁLKOZÁSTUDOMÁNYI KUTATÁSOK X. PhD online konferenciára 2020. november 5-én
2021.01.14.-én bemutatják eredményeiket karunk ÚNKP ösztöndíjasai, akiknek a pályázatuk a tanév első félévével zárul.
A VBK Dékáni Hivatala 2021. március 15-ig várja a jubileumi díszoklevél iránti igényeket volt hallgatóinktól. Az igények benyújtása elkezdhető.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter által adományozott díjakat a BME Szenátusának 2020. szeptember 28-i ülésén Józsa János rektor adta át.
Idén ősszel számos ösztöndíjat és gyakornoki programot hirdet meg a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.
Ismét van BME-s hallgató a MEKH energiakövetei között. Várda Ernákkal, az idei pályázat egyik nyertesével, a VBK hallgatójával beszélgettünk új megbízatásáról.
A szervezők szívből gratulálnak hallgatónak és oktatónak, nyertesnek, díjazottnak és most nem díjazottnak egyaránt, az eredményeket a honlapon olvashatják.
Tisztelettel meghívjuk Önt a II. OLÁH GYÖRGY Konferenciára, mely egyben az Oláh György Doktori Iskola XVIII. Konferenciája. A rendezvényhez online, Teams-en keresztül lehet csatlakozni.
Tisztelettel meghívjuk Önt a sorban XXIII., az online térben első MÉTE TDK Konferenciára és annak EIT FOOD kísérő rendezvényére.

Tanévnyitó

2020. szeptember 2.

Hamarosan megkezdődik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 239. tanéve. Az ünnepélyes tanévnyitón Józsa János rektor tart köszöntőt.
ELMARAD
Kollégánk búcsúztatása 2020. szeptember 1-én 14.00 órakor lesz az Új Köztemetőben.

Jelentkezés TDK konferenciára

2020. augusztus 24.

A konferenciára való jelentkezés: 2020. szeptember 1.-30. között a http://tdk.bme.hu/ egyetemi honlapon történik.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara immár negyedik éve Dunaújvárosban rendezi meg az érettségire és egyetemi tanulmányokra felkészítő nyári táborát.
Örömmel tudatjuk, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium mint Irányító szerv, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mint Kezelő szerv útján 2020. július 22-én nyílt pályázatot hirdetett a "Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíj" elnyerésére: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/kooperativ-doktori-program-kdp-2020/palyazati-felhivas.
Tájékoztató a VBK hallgatói számára a 2020/2021/1 félév oktatásszervezéséről
Ösztöndíjas időszak: 2020. szeptember 1. - 2021. január 31.
Beadási határidő: 2020. július 21.
Temetése 2020. július 13-án lesz a Farkasréti temetőben.
Módosult az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. tanévi “Tudománnyal fel!” Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj pályázati kiírása
Felkerültek a honlapra a tájékoztató rendezvényen elhangzott előadások
Tájékoztatót szervezünk június 16-án (kedden) az ÚNKP Ösztöndíjakról a VBK-ra pályázatot benyújtók számára
Dr. Verhás József professzor, régi kollégánk 2020 május 7-én életének 81. évében elhunyt.
Az idei évben is meghirdetésre kerültek a Kar által alapított díjak.
A pályázatokat kizárólag elektronikus formában lehet benyújtani 2020. június 20-ig
A díjak átadására a kari évzáró ünnepségen kerül sor, várhatóan szeptemberben.
Az online képzés teljes körű bevezetését megkönnyítette, hogy a karok többsége évek óta alkalmazza az e-learninget. A folytatásban a záróvizsgákat is a digitális térben szervezi meg a BME.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő 2+2 éves szervezett doktoráns képzésére.
A BME által szervezett online ÚNKP rendezvény 2020. május 27-én lesz.
A legújabb műegyetemi kutatásról, a COVID-19 tulajdonságairól, a lehetséges gyógymódokról, és a teljes immunitás megszerzésének esélyéről is beszélgettünk a VBK kutatónőjével, Vértessy G. Beátával.
A hazánkban jelenleg zajló tudományos vizsgálatok jelentőségéről beszélt a BME VBK szakembere.
A Jubileumi diplomaátadó ünnepséget bizonytalan ideig elhalasztjuk.

Megértésüket köszönjük!

Rendkívüli ügyfélszolgálat

2020. március 13.

A személyes ügyfélfogadás határozatlan ideig szünetel!
Időpont: 2020. április 6-án 13:15h
Helyszín: CH épület 307. emelet
Parlagh Gyula életének 82. évében távozott közülünk.
Temetése 2020. február 28-án 12:15 órakor lesz.
Minden eddiginél nagyobb, a publikációikra kapott hivatkozásokon alapuló mutatók szerinti rangsort tettek közzé a Stanford University, a SciTech Strategies és az Elsevier munkatársai.

Tutor pályázat

2020. február 6.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a hallgatói tanulmányok sikerének elősegítésére a 2019/2020 II. félévében is ösztönzi kiváló hallgatóit tutor tevékenység vállalására.

Demonstrátori pályázat

2020. február 5.

A 2019/2020/2 félév Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar oktatási feladatainak segítésére Dékán Úr demonstrátori pályázatot ír ki. A demonstrátor három hónapon át végzett munkájáért egyösszegű, mi-nimum 37500 Ft díjban részesül. A demonstrátor részletes oktatási feladatait a tanszékvezető határozza meg.
A konferenciára várjuk mindazon hallgatók jelentkezését, akik az élelmiszertudományhoz kapcsolódó kutatásokat végeznek. A jelentkezési határidő: 2020. március 6. péntek

Diplomaátadó ünnepség

2020. január 31.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon végzett BSc és MSc hallgatók diplomaosztójára 2020. február 22-én (szombaton) 11 órakor kerül sor a BME Központi épület aulájában.
A daganatos szövetekben fellelhető fehérjék azonosításának technológiáját fejleszti a Műegyetem Pro Scientia Aranyéremmel kitüntetett PhD-hallgatója.
Alternatív üzemanyagok tárolásának új, innovatív technikáját vizsgálta a VBK Campus Mundi ösztöndíjas PhD-hallgatója.
Az OTDK-t jelölték a Highlights of Hungary 2019 Díjra. Ezúton kérjük, szavazatukkal támogassák az OTDK-t, és egyben a TDK célkitűzéseit.

Meghívó ÚNKP rendezvényre

2020. január 16.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar sok szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt a 2019/2020-as Új Nemzeti Kiválóság Program Zárókonferenciájára.
Periódusos Rendszer Nemzetközi Éve alkalmából rendezett Non-stop kísérleti bemutató verseny - Döntő
Felhívás a 2019. év legjelentősebb innovációs teljesítményének elismerésére
Prof. Sallay Péter életének 78. évében eltávozott közülünk
A 2019. évi kémiai Nobel-díjas kutatások hátterét világította meg prezentációjában Höfler Lajos, a VBK-SZAKT kutatója

"OTKA" nyertesek a VBK-n

2019. november 28.

A VBK-n 4 kutató nyert el támogatást.

Nyílt Nap programja elérhető

2019. november 24.

2019. november 29-én a BME és a VBK is várja a középiskolásokat és szüleiket.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. február 16., 23.59 óra
A rendezvény címe: A BME VBK és a hazai gyógyszergyárak intenzív K+F+I együttműködése a minőségi képzés egyik meghatározó eleme
A VBK két szakembere nyert jelentős összegű támogatást a legutóbbi nemzetközi felhíváson.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Oláh György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő 2+2 éves szervezett doktoráns képzésére.
A támogatott kutatási tématerület: Zsírsavak metabolizmusának vizsgálata kromatográfiás módszerekkel.

Megjelent a TDK programfüzet

2019. november 5.

A TDK konferencia 2019. november 12.-én kerül megrendezésre.
Előadás ideje: 2019.november 12. 15 óra
Helyszín: BME CH.C.14. előadóterem
Előadó: Höfler Lajos docens BME-VBK SZAKT
Hazatért és most a Műegyetemen alakít kutatócsoportot a VBK Marie Curie-ösztöndíjas fiatal szakembere.
Időpont: 2019. október 16., 16.30
Helyszín: BME (K.150. terem)

Tutor pályázat

2019. október 5.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a hallgatói tanulmányok sikerének elősegítésére a 2019/2020 I. félévében is ösztönzi kiváló hallgatóit tutor tevékenység vállalására.
A pályázat célja, hogy elősegítse a kari kutatómunka eredményeinek „open access” megjelenését rangos, szakmai folyóiratokban.
Életének 95. évében, 2019. augusztus 27-én elhunyt Lempert Károly Széchenyi-díjas akadémikus, a BME professor emeritusa, a szerves kémia nemzetközi hírű tudósa és az egyetem kiemelkedő oktatója.
Prof. Szepesy László életének 92. évében eltávozott közülünk
Prof. Dr. Hajós György 2019. szeptember 26-án, életének 73. évében hosszú betegség után elhunyt.
A pályázat beadásának határideje: 2019. szeptember 27.
A kutatási versenyre és a kiválósági ösztöndíjra 2019. október 15-ig lehet jelentkezni.
Kiemelkedő tudományos, oktatói és tudományszervezői tevékenységéért József Nádor Emlékérmet vehetett át Nyulászi László, a VBK SZAKT tanszékvezetője.

Oláh György Konferencia

2019. szeptember 13.

Tisztelettel meghívjuk Önt az OLÁH GYÖRGY Konferenciára, "Innovative research at the BME Faculty of Chemical Technology and Biotechnology (Innovatív kutatások a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán)" alcímmel (2019. szeptember 23., hétfőn, 8:25 a BME CH. C. 14 terme, BME CH épület, Budapest XI., Műegyetem rkp. 3.).
A pályázat beadásának határideje: 2019. szeptember 10.
A támogatás 4 szemeszter idejére nyerhető el
A tanulmányi támogatás összege bruttó 25.000 Ft/hó.
A pályázat beérkezési határideje: 2019. szeptember 30.
Az elmúlt tanévben is számos éremmel gazdagodtak a BME hallgatói a felsőoktatásban tanulók számára meghirdetett egyéni és csapatversenyeken.
A Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést vehetett át Dr. Pokol György a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszékének egyetemi tanára
Nagy eredmény, hogy a Műegyetem tavaly felkerült a vegyészmérnöki tudományok (chemical engineering) szaklistájára, és megőrizte a megszerzett 401-500. helyet.
Jakab Roberta negyedéves biomérnök szakos hallgató is elnyerte az ABB ösztöndíjprogramját, amelyben a műszaki pálya előnyeit ismerhették meg jobban. A projekt zárultával beszélgettünk velük.
Második alkalommal kóstolhattak bele az Ifigyetem keretében a középfokú oktatásban részt vevő diákok a BME izgalmas életébe.

Demonstrátori pályázat

2019. augusztus 31.

A VBK oktatási munkájának segítésére demonstrátori pályázatot ír ki. Pályázni a tanszékvezetőnek leadott pályázattal lehet, szeptember 9-ig.
Több mint 40 országot maga mögé utasítva a világ legjobbja lett a BME-s hallgatókból álló kispályás futballcsapat a Neymar Junior nevével fémjelzett nemzetközi tornán.
Minden eddiginél előkelőbb helyen végzett a női válogatott a Nápolyban megrendezett 30. Nyári Universiadén. A csapatban Zólyomi Rebeka Virág VBK-s hallgató is játszott.
A 2019. évben megjelent Új Nemzeti Kiválóság Program Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj pályázati kiírás ismételten meghirdetésre került.
Rangos állami kitüntetésben részesült a közelmúltban a VBK professzora.
Gratulálunk mindenkinek, aki az idei, a korábbi évekéhez hasonlóan az adott szakon országosan a legmagasabb felvételi pontszámok mellett sikeresen felvételt nyert a VBK alapszakjaira illetve bekerült a mesterképzési szakjaira.
A 2019-ben meghirdetett hároméves akadémiai támogatást huszonhét ifjú szakember nyerte el.
Kihirdették a Bolyai-ösztöndíjra sikerrel pályázó fiatal kutatók névsorát és díjazták a legkiválóbb tudományos eredményeket elérő korábbi ösztöndíjasokat, köztük több BME-s szakembert.

Kémszámtábor 2019

2019. július 11.

A tábor időpontja : augusztus 9-16
Elismerték többek között a Műegyetem négy diákjának és két oktatójának munkáját.
Biopolimerek kutatására nyert jelentős összegű támogatást a VBK akadémikusa.
Kihirdették a BME Jó tanuló, jó sportoló pályázat nyerteseit, valamint díjazták a MEFOB-on eredményesen szereplő műegyetemistákat.
Tartalmas konferencián mutatta be a Műegyetem a felsőoktatás és az ipar együttműködésének példáit, bevált konstrukcióit, valamint aktuális kutatásait, az ezekhez kapcsolódó eredményeket.
Jedlik Ányos-díjat kapott szabadalmaiért a VBK Szerves Kémia és Technológia Tanszék professzora.
Csaknem ezer volt hallgató, köztük a BME több jelenlegi és egykori oktatója, professzor emeritusa vette át jubileumi diplomáját idén.
A felhívásra jelentkezőknek egyebek mellett ingyenes kollégiumi férőhelyet biztosít a Műegyetem.
Kiemelkedő tudományos teljesítménye elismeréseként rangos díjat kapott a rövidesen kétgyermekes édesanyává váló VBK-s kutatónő.
Felkerültek a honlapra a tájékoztató rendezvényen elhangzott előadások
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar 2019. május 21-ei Jubileumi Diplomaosztó Ünnepségén 21 db Vas, 36 db Gyémánt, 88 db Arany díszoklevelet és 1 db Emléklapot adott át.

VBK tanévzáró ünnepség

2019. május 22.

A kari évzáró ünnepségre 2019. június 19-én 15 órai kezdettel kerül sor a Ch.C14-es teremben.
Tájékoztatót szervezünk az ÚNKP Ösztöndíjakról a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra pályázatot benyújtók számára.
A Pályázatok feltöltésének határideje: 2019. június 3.
Beadási határidő: 2019. május 30.
A közelmúltban jelent meg a BME VBK Szerves Kémia és Technológia Tanszék vezetőjének életútját bemutató könyv.
Megválasztotta a Magyar Tudományos Akadémia új rendes, levelező, külső és tiszteleti tagjait az Akadémikusok Gyűlése, zárt ülésén. Köztük van Huszthy Péter, Nyulászi László és Keserű György Miklós a VBK professzorai is.
Közös doktori képzés indul a BME VBK, valamint a portugáliai székhelyű Hovione vállalat együttműködésével.
A Jubileumi Diplomaosztó Ünnepségre 2019. május 21-én (kedden) 11 órakor kerül sor a BME központi épület aulájában.
Benyújtási határidő: 2019. június 6.
2019. március 13-án adták át a Jedlik Ányos-díjakat Budapesten.

Villax Iván ösztöndíj

2019. március 26.

Gyere el a Villax Iván ösztöndíj ösztöndíj tájékoztató rendezvényünkre!
Borus Andor életének 80. évében távozott közülünk.
Rusznák István professzor emeritusz életének 100. évében váratlanul távozott közülünk.
Az utolsó simításokat végzi a XXXIV. OTDK műegyetemi rendezésű ünnepélyes megnyitójának és két szekciójának előkészítésén dolgozó szervezői csapat.
Március 15-e alkalmából a Műegyetem öt oktatóját tüntették ki, köztük a korábbi nemzetközi rektorhelyettest.
November 22-én, az idei SCIndikátor elődöntőn harminc lelkes fiatal mutatta be kutatását a szakmai zsűri előtt. Az est végén megválasztották azt a 14 kutatót, akik továbbjutotttak a három hónapos, ingyenes mentorprogramba.
A Nők a Tudományban Egyesület missziójának része a nők tudományos szerepének támogatása, és a figyelem felhívása a nők tudományos teljesítményére, mivel a nők által véghezvitt sikeres kutatások és innovációk sokszor nem ismertek (és elismertek) szélesebb körben.
Kisgyermeket nevelő kutatónőként a tudományos doktori fokozat megszerzéséhez nyert el akadémiai ösztöndíjat a VBK éppen ma 40 éves munkatársa.
A bioműanyagok minden eddiginél hatékonyabb, otthon is alkalmazható hulladéktároló és -lebontó technológiáját alkották meg műegyetemi hallgatók.
Összeállt a XXXIV. OTDK műegyetemi rendezésű szekcióinak szervezői csapata, amelynek tagjai maguk is szereztek hallgatóként tudományos diákköri tapasztalatot.
Meghívó az MTA Élelmiszertudományi Tudományos Bizottság 2019. februári ülésére, menynek időpontja: 2019. február 22. péntek, 10.00 óra
Az ösztöndíj 7 hónapra, 2019. február 1. – 2019. augusztus 31. közötti időszakra szól.
Az ösztöndíj 7 hónapra, 2019. február 1. – 2019. augusztus 31. közötti időszakra szól.
Kötelező szakmai gyakorlat, vagy diákmunka céljából munkahelyet kereső, megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékossággal élő felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezését várják
Ismét várják a magyar startupokat Közép-Európa legnagyobb energetikai versenyén, a fődíj 50 000 EUR és ugródeszka a nemzetközi piacralépéshez!
Műegyetemi hallgatók is részt vesznek a továbbtanulás előtt álló fiatalok tájékoztatásában, így ők testközelből ismerhetik meg a BME-t még a felvételi benyújtása előtt.
A pályázat célja a Műegyetem fiatal, doktori címet szerzett oktatóinak, kutatóinak támogatása.
Már lehet pályázni „A BME 2018. évi legjelentősebb tudományos közleménye” és „A BME legkiválóbb tudományos közleménye 2014-2018” cím elnyerésére.
Megjelent a BME, a Pro Progressio Alapítvány, illetve az Élet és Tudomány felhívása a műszaki tudományok legfrissebb eredményeinek és kérdéseinek megismertetésére, népszerűsítésére.

Diane Villax kitüntetése

2019. február 11.

Diane Villax, a Hovione cég alapító elnöke, az Iván Villax ösztöndíjprogram alapítója a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vette át Breuer Klára nagykövettől. A kitüntetéssel a magyar állam a vegyészmérnökképzés fejlesztését, a Budapesti Műszaki és Gazdasági Egyetemen tanuló hallgatók szakmai és anyagi támogatást köszönte meg. A gyógyszeripari vállalatot Diane Villax férjével, Villax Iván magyar vegyészmérnökkel alapította.

Tutor pályázat

2019. február 1.

A VBK tutor pályázatot hírdet alapképzéses tárgyak konzultációnak tartására a tárgyak oktatóival való kapcsolattartást vállaló nappali tagozatos hallgatók számára.
Mr. Veli-Pekka Hyttinen az American Chemical Society Chemical Abstracts Service képviselője tartott előadást a SciFinder újdonságairól, a SciFinder új verziójáról
Tájékoztató a költségtérítés csökkentési kérelmek beadásáról a 2018/19/2 tavaszi félévre vonatkozóan a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon. Beadási határidő: 2019. február 17. 23:59-ig

Demonstrátori pályázatok

2019. január 29.

A VBK nappali tagozatos alap- vagy mesterképzéses hallgatói részére demonstrátori pályázatot hirdet
Az idén először meghirdetett felhívásra 32-en jelentkeztek, közülük 10 szerencsést választott ki a zsűri szakmai teljesítményük alapján.
A francia kormány a 2019-2020-ös tanévre is indìt ösztöndíjprogramot olyan diákok, fiatal és szenior kutatók számára, akik mester/doktorandusz tanulmányokat vagy poszdoktorandusz kutatást szeretnének folytatni Franciaországban.
Az OMAA/AÖU Kuratóriuma pályázatot hirdet ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködések támogatására és ausztriai ösztöndíjas tartózkodásra.
A PG Fejlesztésen ajánlanak szerves kémiai diplomamunka lehetőséget egy fő Bsc vagy Msc diplomamunkát végző egyetemista részére
Az ösztöndíj hat hónapra, 2019. január 1. – 2019. június 30. közötti időszakra szól.
Az ösztöndíj 6 hónapra, 2019. február 1. – 2019. július 31. közötti időszakra szól.
Az ösztöndíj 12 hónapra, 2019. február 1. – 2020. január 31. közötti időszakra szól.
A pályázat beadásának határideje: 2019. január 31.

Patonay Tamás-díj

2019. január 14.

A Magyar Tudományos Akadémia Heterociklusos és Elemorganikus Kémiai Munkabizottsága és a Magyar Kémikusok Egyesülete meghirdeti a Patonay Tamás-díjat doktori képzésben részt vevő, olyan aktív doktorandusz hallgatók számára, akiknek kutatási témája illeszkedik a munkabizottság tematikájához.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem a Hokkaido Universityvel fennálló kétoldalú kapcsolat keretében tandíjmentes részképzési pályázatot hirdet.
2019. január 18.-án bemutatják eredményeiket karunk ÚNKP ösztöndíjasai, akiknek a pályázatuk a tanév első félévével zárult.
A pályázati/jelölési anyagok benyújtásának határideje 2019. február 15, 12.00 óra
9 M Ft támogatást nyert a Hiventurestől a PLAntoon elnevezésű környezetbarát, bio-plasztik lebomlást segítő hulladéktároló-rendszer
A VBK pályázatot hirdet doktoránsoknak, tanulmányaik sikeres befejezése érdekében.
Pályázati határidő: 2018. december 31.
Pályázatot benyújtani 2018. december 10. és december 14. között lehet.
A BME egyetemi tanára életének 82. évében váratlanul távozott.
Időpont: 2019. január 18-án, 1300 órai kezdettel
A PhD komplex vizsga jelentkezési felületet megnyitottuk a Neptun rendszerben.
Közzétették a Magyar Innovációs Nagydíj idei felhívását. Öt kategóriát hirdettek meg a szervezők, akik egyúttal várják a startup vállalkozások jelentkezését is.
A díjátadó ünnepség keretében tíz tehetséges, fiatal tudós munkáját ismerték el, akiket az egyes tudományterületek szaktekintélyei választottak ki.
Időpont: 2018. december 5. szerda 16 óra
Helyszín: BME CH épület 308 terem

Nyílt Nap a BME VBK-n

2018. november 25.

2018. november 30-án a Ch épületben (XI. Szent Gellért tér 4.) várjuk szeretettel a Kar iránt érdeklődő középiskolásokat.

Doktoráns felvételi

2018. november 23.

A pályázatokat 2018. december 3. 15 óráig lehet beadni a Kar Dékáni Hivatalában, vagy ajánlott levélben elküldeni oda.

Magyar Tudomány Ünnepe 2018

2018. november 14.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a kutatás-fejlesztés horizontján
Konferencia ideje: 2018. 11. 30. (péntek)
Helyszín: BME CH.C.14 előadóterem
Több ezer hallgatót, témavezető oktatót és kutatót ér el a 2019 márciusában kezdődő XXXIV. OTDK, amelynek megnyitó ünnepségét és két szekcióját is a BME szervezi.
A Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatban a VBK is részt vesz.
Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe, amelynek megnyitó rendezvényén kitüntették a BME VBK oktatóját. Az országos tudománynépszerűsítő programokhoz a Műegyetem is csatlakozott.
Az esemény 2018. november 21-én szerdán 15:00 órai kezdettel kerül megrendezésre az Egyetem Dísztermében, amelyre tisztelettel meghívjuk.
Az NKFIH 4283-1/2017VKE_17 kódszámú projekten dolgozik az ABÉT tanszék.
Fehérjetudományi Kiválósági Együttműködési Program Konferenciája
A pályázatra 2019. február 17-ig lehet jelentkezni, a pályázati anyagok elküldésével.
A Japán Nagykövetség Kulturális Osztálya megkereste a VBK-t, hogy terjesszünk fel egy hallgatót a MIRAI programra.
Az ország első ország tudománykommunikációs versenyére még 11 napig lehet jelentkezni alap, mester és doktorandusz hallgatóiknak! A fődíj 500.000 Ft
GINOP-2.1.4-15 pályázat KKV vállalkozásoknak
A női mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken. Határidő: november 9.

Elhunyt Dr. Hunek József

2018. október 12.

Emléke szívünkben örökké él.
Már feltölthetők a pályaművek a jövő tavaszi Országos Tudományos Diákköri Konferencia online rendszerébe. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat.
A MAVESZ honlapján megjelent cikk alapján képet kaphatunk a vegyipari trendekről

MOL FRESHHH VERSENY

2018. október 10.

Háromtagú csapatok jelentkezhetnek október 31-ig a www.freshhh.net honlapon.
A BME hallgatója vagy? Van egy innovatív ötleted, amit szeretnél továbbfejleszteni, megvalósítani és piacra juttatni? Most képzéssel és 9M forinttal segítünk!
A Roska Tamás Tudományos Előadás pályázati határidejét meghosszabbították 2018. október 15.-ig.

Megjelent a CELSA pályázat

2018. október 1.

Határidő: 2018. október 10. Karunkon már két ilyen pályázat fut sikeresen.
A pályázat beadásának határideje: 2018. október 10.
Pályázati felhívás a Magyar Tudományos Akadémia által támogatott kutatócsoportok létesítésére a 2019. július 1. – 2024. június 30. közötti támogatási időszakra
A Magyar Tudományos Akadémia a kisgyermeket nevelő kutatónők és kiskorú gyermeküket egyedül nevelő kutatók tudományos előmenetelének elősegítése érdekében pályázatot ír ki az MTA doktora cím megszerzésére irányuló kérelem benyújtásához szükséges értekezés megírásának támogatására.
Temetése 2018. szeptember 18-án lesz a Szentendrei Köztemetőben
Első alkalommal nyerte meg az oktatók „versenyét” a hallgatók véleménye alapján a VBK-SZKT Tanszék adjunktusa
A Pályázat célja: az egyetem fiatal, a 2017/18-as tanévben megvédett doktori értekezéssel doktori címet szerzett oktatóinak, kutatóinak támogatása.

Tutor pályázatok

2018. augusztus 29.

A VBK tutor pályázatot hirdet kiváló hallgatói számára, akik 1-1 kihívást jelentő tárgyból rendszeres vagy kumulált konzultációt tartanának alsóbbéveseknek. Hi: szeptember 16.

Demonstrátori pályázatok

2018. augusztus 29.

A VBK demonstrátori pályázatot hirdet a hallgatói számára, oktatási és oktatást segítő tevékenységre. Hi: szeptember 05.
A tavalyi év sikere után a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara idén is Dunaújvárosban rendezte meg az érettségire és egyetemi tanulmányokra felkészítő nyári táborát.
A pályázat beadásának határideje: 2018. augusztus 31.
A pályázat beadásának határideje: 2018. augusztus 31.
A pályázaton 4 tanuló nyerheti el a támogatást (2 tanuló biológia, biokémia, kémia vagy vegyészmérnöki szakról – 2 tanuló orvos- vagy gyógyszerész karról).
Búcsúztatására 2018.08.31-én 9 órakor kerül sor.
A pályázat célja egy pályamű megjelentetése külföldi szakmai folyóiratban, és/vagy bemutatása egy külföldi szakmai konferencián
Öt középiskola hatvan diákja kóstolhatott bele a hallgatói életbe az első Ifiegyetemen.

Gólyatábor 2018

2018. július 17.

Idén 2018. augusztus 13-16. között kerül majd megrendezésre Sátoraljaújhelyen, a Várhegy Üdülőben
A kiíró olyan 35 év alatti doktorjelöltek/doktoranduszok/posztdoktorok jelentkezését várja, akiknek publikációs tevékenységük és tudományos-kutatói eredményük is kiemelkedőnek számít.
A Műegyetem legfiatalabb szervezeti egységének egy éves munkáját bemutató konferenciát tartottak.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán a 2018/2019. tanévben 2018. november 14-én (szerdán) kerül megrendezésre.
A nyári szabadságok ideje alatt a Dékáni Hivatal fogadási ideje július 24-től augusztus 20-ig keddenként 8 – 16.00 óra között van.
2018. június 28. csütörtök 10.00 óra, helyszíne a BME Q épület Simonyi terem. (1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2.)
Pályázati határidő: 2018. szeptember 7.
Május 23-án átadták a Gran Prize díjat
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar 2018. május 23-i Jubileumi Diplomaosztó Ünnepségén 1 db Rubin, 10 db Vas, 31 db Gyémánt, 78 db Arany díszoklevelet adott át.
Valamennyi induló BME-s diák tudományos munkáját díjazták az idei Országos MÉTE Tudományos Diákköri Konferencián.

Doktoráns pótfelvételi

2018. június 18.

A jelentkezési lapok beadási határideje a Dékáni Hivatalba személyesen: 2018. június 22. 10:00

Szóbeli beszélgetés: 2018. június 27. 14 órától
Meghívó a 2017/2018-as Új Nemzeti Kiválóság Program zárása alkalmából szervezett rendezvényre, amelyet 2018. június 19-én (kedden) rendezünk meg a CH épületben.
Sok szeretettel meghívjuk a feltalálók napjára, mely 2018. június 15.-én 10:30-kor kerül megrendezésre a Ch. ép. 201. teremben, ahol Szántay Csabáról emlékezünk.

Meghívó ÚNKP rendezvényre

2018. június 11.

Meghívó a 2017/2018-as Új Nemzeti Kiválóság Program zárása alkalmából szervezett rendezvényre, amelyet 2018. június 13-án (szerdán) rendezünk meg a CH épületben.
Tudományos szimpóziummal ünnepelte alapításának 145. évfordulóját a kar.
Csaknem 1100 volt hallgató, köztük a BME központi épületét tervező egykori műegyetemi professzor dédunokája vette át jubileumi díszoklevelét idén.
Az NKFI Alap 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatását 10 konzorciumi program kapja meg, közülük 3-ban érintett a Műegyetem.
A díszpolgári cím mellett rangos kitüntetéseket, valamint habilitációs okleveleket adtak át a Műegyetem stratégiai döntéshozó testületének ülésén, amelyen 123 főt avattak doktorrá.
A műegyetemi stáb gőzerővel dolgozik a jövő évi esemény megnyitójának és két szekciójának szervezésén. A kihívás nagy: 800 diák versenyeztetését és teljes ellátását kell megoldani.
A szimpóziumot 2018. június 1. péntek 9 órától tartjuk. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Búcsúztatását 2018. május 23-án tartják.
Nagy József professzor emeritust 2018. május 24-én helyezik örök nyugalomba.
Nemzetközileg is kiemelkedő szakmai színvonalú közlemények szerzőit ismerte el a BME és a Pro Progressio Alapítvány.
Gyere el a MOL Petrolkémia előadására, és ismerd meg hazánk egyik legnagyobb vegyipari vállalatát!
Időpont: 2018. május 4., péntek, 14:15
Helyszín: BME K épület, KF82-es terem

Frissült a kari ÚNKP honlap

2018. április 27.

Frissítettük és folyamatosan frissítjük a kari ÚNKP oldalunkat, melyen a pályázáshoz szükséges információk rendelkezésre állnak.
Az ABB Kft. által meghirdetett pályázat harmadik műegyetemi nyertese Ladányi-Pára Katalin gyógyszervegyész-mérnök mesterszakos hallgató

Megjelent a kari díj fehívás

2018. április 23.

Beadási határidő: 2018. május 15.
Tájékoztatót szervezünk az ÚNKP Ösztöndíjakról a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra pályázatot benyújtók számára.

Nyílt nap a TFK-n

2018. április 12.

Nyílt nap: 2018. április 13. 16 óra BME E épület 505. terem
A rendezvény időpontja: 2018. április 17., 09.30-17 óra
Helyszín: Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem 1088 Budapest, Pollack Mihály tér 3.A
A Nemzeti Tehetség Programban életre hívott díjjal a tehetséggondozás területén kiemelkedő munkát végző szakemberek és szervezetek erkölcsi és anyagi elismerésére van lehetőség.
Életének 92. évében elhunyt Dr. Nagy József professzor emeritus Kossuth díjas, az Eötvös koszorú kitüntetettje az Academia Europaea tagja.
A program lehetőséget biztosít 1-1,5 perces professzionális tudományos rövidfilm készítésére, aminek filmes hátterét profi stáb biztosítja, kb. 1 millió forintos költségét a MedinProt fedezi.
A gyakorlat időtartama: 4-6 hét
Időpontja: 2018.07.02.-07.20. és 2018.08.06.-08.24.
Helye: 8440 Herend, Kossuth. u. 140.
2017. április 1. és 2018. március 31. között doktori (Ph.D.) fokozatot szerzett kutatók számára 100 000 Ft-os kutatási támogatás

Villax Iván ösztöndíj

2018. március 27.

Időpont: 2018. április 09-én 17:15h
Helyszín: Schay terem F épület 1. emelet
A Műegyetemre tavaly kimagasló eredménnyel bekerült diákok tájékozódását segítették a „Tehetségek a Tehetségekért” programsorozat legutóbbi eseményén.
A pályázat beadásának határideje: 2018. március 23.
A BorsodChem Zrt.  STEP (Smart Talented Engineer Project ) néven újra meghirdeti projektmunka versenyét  felsőfokú tanulmányaikat folytató mérnökjelöltek számára.
Időpont: 2018. március 21. szerda 16 óra
Helyszín: MTA Könyvtár és Információs Központ Konferenciaterme
Hollóczki Oldamur "Arbeitsgemeinschaft Deutscher Universitäts-professoren und -professorinnen für Chemie" díjat nyert Németországban.
Rögzítési határidő: 2018. március 21. 12 óra
Doktorandusz hallgatók és végzős hallgatók is pályázhatnak. Határidő: 2018. március 10.

Tutor pályázatok kiírása

2018. február 26.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a hallgatói tanulmányok sikerének elősegítésére a 2017/2018 II. félévében is ösztönzi kiváló hallgatóit tutor tevékenység vállalására.
A közelmúltban fejezte be a VBK Kolloidkémia Csoportja az uniós forrásból támogatott vizsgálatait.
Az előpályázat beadási határideje 2018. március 21. szerda.
A pályázat benyújtásának határideje: 2018. március 28.
Pályázat benyújtására nyitva álló határidő: 2018. március 05. 12:00-ig
A fenntarthatóság és a szénhidrátok kémiájának legfrissebb eredményeit foglalták össze műegyetemi szakemberek az Amerikai Kémiai Társaság havi folyóiratában.
Középiskolai tanárok számára tartott fórumot a Műegyetem Tehetségsegítő Tanácsa, amelyen a BME szakemberei az intézmény új képzéseit, szakmai programjait mutatták be.
Budapest, 2018. április 20-21.
2018. február 23.-án bemutatják eredményeiket karunk ÚNKP ösztöndíjasai, akiknek a pályázatuk a tanév első félévével zárult.
Temetése 2018. február 21-én, szerdán 13 órakor lesz az Óbudai temetőben.
Az ösztöndíj 12 hónapra, 2018. február 1. – 2019. január 31. közötti időszakra szól.
Van egy jó ötleted vagy fejlesztésed, az energiaipar, okos városok, mobilitás, közlekedési szektor számára?

CELSA kutatási támogatás

2018. február 6.

A program célja, hogy elősegítse a partneregyetemek részvételét közös kutatásokban, amely a kutatócsoportok együttműködése révén sikeres K+F+I területek minőségi továbbfejlesztésére biztosít lehetőséget.

Demonstrátori pályázatok

2018. február 2.

A 2017/2018/2 félév oktatási feladatainak segítésére demonstrátori pályázatot írunk ki. Kérem, hogy pályázataikat az érintett tanszék vezetőjének adják le véleményezésre 2018. február 09-ig. A pályázat tartalmazza a tanulmányi eredményt, a tervezett oktatási munkát és a témavezetői vagy tárgyfelelősi ajánlást.

Female Engineers MOL ProgramME

2018. február 1.

Elindult a jelentkezés a Female Engineers MOL ProgramME-ra, amely a MOL ösztöndíja, amelyet olyan női hallgatóknak kínálunk, akik műszaki, technológiai és matematikai képzésben vesznek részt.
Idén először három egyetemen (BME, ELTE, SOTE) közös kurzus keretében.
TÁRGYFELVÉTEL: "ON" A 2017/18 tanév 2. félévére megkezdődött a tárgyfelvétel. Ne hagyd veszni a nyelvi egységeidet!!! Jelentkezz a Neptunon óráinkra.
Lezajlott az ország legnagyobb oktatási szakmai kiállítása, amelyen a hazai felsőoktatási intézmények között a Műegyetem is képviseltette magát saját standdal és több előadással.
Idén, a XV. Doktoráns Konferenciára 2018. február 1-jén, csütörtökön kerül sor.

Diplomaátadó ünnepség

2018. január 18.

2018. február 17.-én (szombat) 11 óra
A Pro Progressio Alapítvány, valamint a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem idén is pályázatot hirdet két kategóriában a BME oktatói, kutatói, és hallgatói részére.
Az NKFIH 2018. február 2-án 10.00-tól információs napot szervez a Horizont 2020 „Egészség, demográfiai változások és jólét” társadalmi kihívásának 2018-2020-as munkaprogramjáról.
Publikációs lehetőség a Periodica Polytechnica - Chemical Engineering című folyóiratban
Időpont: 2018. március 28-29.
A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása új Lendület-kutatócsoportok létrehozására 2018–2023
A takarmánynövény élelmiszeripari felhasználásának lehetőségeit, és a kiegyensúlyozott táplálkozás receptjét kutatja gabonavizsgálataiban a BME fiatal szakembere.
2018. február 7-én, (szerdán) 14.00 óra
Posztdoktorok (PD_18), fiatal kutatók (FK_18), tapasztaltabb kutatók számára (K_18), nemzetközi együttműködésen alapuló kutatási projektek létrehozását külön pályázat ösztönzi (NN_18).
MSCA Kutatási és Innovációs Kutatócsere Program (RISE) pályázati felhívása 2017. november 22-én jelent meg.
Az NKFI Hivatal várja a kutatói-fejlesztői közösség és az érdeklődők véleményét, észrevételeit, javaslatait a közzétett dokumentummal kapcsolatban.
A BME kapott felkérést a 2019. évi OTDK két szekciójának teljeskörű lebonyolítására, és a nyitó ünnepséget is a Műegyetemen tartják. Az előkészületek már zajlanak.
Nívós nemzetközi elismerésben részesült a műegyetemi vegyészmérnök kutatók és a kar gyógyszeripari partnere úttörő és környezetkímélő szennyvízkezelési eljárása.
Hallgatók és őket segítő oktatóik részesültek elismerésben a BME Tudományos Diákköri Bizottság záróünnepségén.
2018. január 18-án (csütörtök) 10.00 órától
Teljesítményükért 65-en vehették át szerdán az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében.
Hazai vállalkozások, kutatóhelyek és felsőoktatási intézmények között hosszú távon fenntartható, stratégiai jelentőségű együttműködések ösztönzése.
Pályázati felhívás: „A BME 2017. évi legjelentősebb tudományos közleménye” és „A BME legkiválóbb tudományos közleménye 2013-2017” cím elnyerésére
Magyarországi kutatóhellyel jogviszonyban álló kutatók három vagy négy hónapot tölthetnek el tapasztalatszerzés céljából olyan kutatócsoportnál, amelynek vezetője StG, CoG vagy AdG támogatás nyertese.
1. részképzéshez
2. szakmai gyakorlathoz
3. rövid tanulmányúthoz
Pályázati határidő: 2018. március 30.
A pályázat lezárult. A pályázatot Smudla Katalin MSc Biomérnök hallgató nyerte el.
A Pro Scientia Aranyérmek és a Mestertanár Aranyérmek a Magyar Tudományos Akadémián kerültek átadásra.

KOMPLEX VIZSGA - Fekete Csaba

2017. november 23.

2017. december 5-én (kedd) 14.00 órától
Az ösztöndíj 1 hónapra, 2017. december 1. – 2017. december 31. közötti időszakra szól.

Nyílt nap a VBK-n

2017. november 22.

A Kari rendezvények központja a Ch épület lesz (XI., Gellért tér 4., az M4 Szent Gellért tér megállójánál).
Az esemény 2017. november 22-én szerdán 15:00 órai kezdettel kerül megrendezésre az Egyetem Dísztermében, amelyre tisztelettel meghívjuk.

Bruckner termi előadás

2017. november 21.

Az MTA Szerves és Biomolekuláris Kémiai Bizottság és a Kajtár-Hollósi Alapítvány tisztelettel meghívja Önt, barátait, tanítványait és minden kedves érdeklődőt a soron következő ,,Bruckner termi előadásra" és az Alapítvány emlékülésére.
"Új iparág a semmiből": Életút beszélgetések Nagy Józseffel
"A fasori Gimnáziumtól a Műegyetemig": Liptay György életútja
Sikeres volt a BME kutatócsoportja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán, így 150 millió forintot fordíthat a modern elméleti kémia területén zajló vizsgálatokra.

BME NYÍLT NAP

2017. november 16.

2017. november 24. péntek
Pályázatuk címe: Novel method for the physicochemical treatment of process wastewaters to enhance sustainabilty in the spirit of circular economy
Megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe. A határon inneni és túli tudománynépszerűsítő programsorozat nyitányaként műegyetemi tudósokat is kitüntettek.
A pályázat benyújtásának határideje: 2017. november 29., 24.00 óra
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar kiemelkedő tanulmányi eredményű, önköltséges/költségtérítéses képzésben tanuló, nappali tagozatos, jelenleg aktív féléven levő, teljes idejű képzésben részt vevő mesterszakos hallgatói részére ösztöndíj pályázatot hirdet. A pályázat célja a tanulmányaikat előtérbe helyező, a BME-től tanulmányi ösztöndíjban nem részesülő hallgatók támogatása.
A 2017. november 16.–án megrendezésre kerülő Tudományos Diákköri Konferenciára programfüzete már elérhető.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar nemrég kinevezett dékánja szerint van hová bővíteni az ipari partnerekkel való együttműködést.
Megjelent a pályázati felhívás az „Open access” publikációk financiális támogatására a BME VBK-n
Az Európai Szociális Alap által finanszírozott több mint 350 millió forintos összköltségvetésű projekt 2020. július 31-ig tart.
Felavatták a trópusi betegség első közép-kelet-európai kutatólaboratóriumát az MTA TTK-n.
Az ABB Kft. immár harmadik egymás követő évben hirdeti meg műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára az „ABB mentorprogram női hallgatóknak” elnevezésű programját. A pályázatra 2017. október 5. és november 12. között lehet jelentkezni.
A BME Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottsága (ETDB) a nappali tagozatos osztatlan, BSc-, MSc- vagy PhD-képzésben résztvevő hallgatók számára pályázatot hirdet.
A pályázat beadásának határideje: 2017. október 20.
Jelentős támogatást nyertek intézményünk kutatócsoportjai a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal projektjeihez.
A kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) 2017. október 25-28. között Déván szervezi meg a XXIII. Nemzetközi Vegyészkonferenciát.
Négy évtizeden át végzett kiemelkedő oktatói és kutatói tevékenységéért a Műegyetem Szenátusa az intézmény legrangosabb elismerésével tüntette ki Faigl Ferencet.

DAAD Információs Nap

2017. szeptember 19.

A budapesti DAAD Központ és a Tempus Közalapítvány 2017. október 6-án (pénteken) 10:00-12:00 óra között tartja német / magyar nyelvű tájékoztatóját

Oláh György Emlékülés

2017. szeptember 14.

Időpont: 2017. november 17-én (pénteken) 10 órakor
Helyszín: BME Oktatói Klub

Oláh György temetése

2017. szeptember 11.

Oláh György Nobel díjas kémikust 2017. szeptember 19-én helyezik örök nyugalomba.
A tutorok a félév során egy tantárgy hallgatói számára rendszeres vagy kumulált egyéni és csoportos konzultációs lehetőséget biztosítanak a tantárgy elméleti és gyakorlati anyagából, továbbá kapcsolatban állnak a tárgyat oktató tanárral, a félév végén pedig munkájukról rövid beszámolót készítenek.
a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar hallgatóinak
A 2017/2018/1 félév oktatási feladatainak segítésére Dékán Úr demonstrátori pályázatot ír ki. A demonstrátor két és fél hónapon át (2017. szeptember 15. – december 15.) egyösszegű, minimum 37.500.- Ft megbízási díjban részesül. A demonstrátor részletes oktatási feladatait a tanszékvezető határozza meg.

TDK felhívás 2017

2017. szeptember 1.

A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán a 2017/2018-as tanévben 2017. november 16-án kerül megrendezésre a Tudományos Diákköri Konferencia.
Karunkon elektronikusan gyűjtjük a hallgatók diplomamunkára, szakdolgozatra, egyéni feladatra történő jelentkezését. Jelentkezési határidő: 2017. szeptember 24.
A pályázat beadásának határideje: 2017. szeptember 8.
Az ösztöndíjas program keretében, kutatói, egyetemi oktatói, PhD-hallgatói ausztriai ösztöndíjak pályázhatók meg német nyelven.
Temetése 2017. augusztus 28-án lesz Szolnokon
A pályázaton 4 tanuló nyerheti el a támogatást (2 tanuló biológia, biokémia, kémia vagy vegyészmérnöki szakról – 2 tanuló orvos- vagy gyógyszerész karról).
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A 2017. évi PRO PROGRESSIO ösztöndíjra

(szakdolgozat, diplomaterv)

Megjelent a tankörbeosztás

2017. augusztus 13.

Kedves Gólyák!

A kari honlapra felkerült a tankörbeosztás, kérem nézzék meg: http://www.ch.bme.hu/oktatas/golyaknak/alapkepzes/tankorbeosztas/
2017. augusztus 1-től Dr. Hornyánszky Gábor egyetemi docens tölti be a "tehetséggondozásért felelős dékánhelyettesi" posztot.
2017. augusztus 1.-től Dr. Szarka András vette át a gazdasági dékánhelyettesi posztot.
Dr. Nagy József vette át a dékáni posztot a Kar élén
A pályázat beadásának határideje:
2017. augusztus 22.
A pályázat beadásának határideje:
2017. augusztus 22.
A pályázat beadásának határideje:
2017. augusztus 22.
Beadási határidő:
2017. augusztus 22.
Gratulálunk mindenkinek, aki az idei, a korábbi évekhez hasonlóan magas felvételi pontszámok mellett sikeresen felvételt nyert a VBK alap- illetve mesterképzési szakjaira.
Az idén is megrendezésre kerül a hagyományos Kém-szám tábor a VBK-n. A tábor időpontja:
2017. augusztus 13-20.
A Szent-györgyi Albert Szakkollégium a BME Vegy-Érték Tehetségpontja támogatásával idén már harmadszor szervezte meg az Oláh György Középiskolai Kémiaversenyt.
A BME 40 nyertes projektjével több, mint egy milliárd forintot nyert a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal felfedező kutatásokat ösztönző pályázatain.
Négy VBK hallgató és egy VBK oktató szerepel a Pro Scientia és a Mestertanár Aranyérmes díjazottak között. Az elismerést a XXXIII. OTDK lezárása után, 2017 novemberében vehetik át.
Ösztöndíjas időszak:
2017. szeptember 1. - 2018. január 31.
A VBK 4 kutatója részesült idén ösztöndíjban. Elismerő oklevelüket a „Bolyai-napon” vehették át az MTA székházának dísztermében.
Számításos kémiai kutatásokra nyert akadémiai támogatást a BME VBK Nyulászi László által vezetett kutatócsoportja.
Első díjas lett a hallgatói kategóriában Várnai Krisztina és harmadik díjat nyert Józó Muriel
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar 2017. május 24-i Jubileumi Diplomaosztó Ünnepségén 1 db Rubin, 12 db Vas, 29 db Gyémánt, 105 db Arany díszoklevelet adott át.

SPE diplomadíj pályázat

2017. június 27.

Diplomadíj pályázat polimer anyagtudomány és technológia, polimer termékek tervezése témában.
Határidő: 2017.07.15
Értékteremtő innovációt ösztönző KFI finanszírozási rendszerben az állam nem jótékonykodik, hanem befektet – emelte ki Pálinkás József, az NKFIH elnöke a megnyitón.
Dr. Jobbágy Andrea a Szennyvíztisztítási Biotechnológiák Kutatócsoport vezetője vehette át a Díjat.
Idén kollégánk, Dr. Hórvölgyi Zoltán kapta a Magyar Kémikusok Egyesületének Than Károly Emlékérmét. A díj a kémiáért, az egyesületért végzett munka elismerése.
A pályázat benyújtásának határideje 2017. június 15.
A Jó tanuló, jó sportoló pályázat nyerteseit, a MEFOB-on kiválóan szereplőket, valamint az Egyetemi BME Ösztöndíj pályázatot elnyert hallgatókat díjazták.
A Nemzetközi Vízügyi Szövetség éves kelet-európai junior konferenciáját a BME VBK Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszertudományi Tanszéke rendezte.
BME-VBK Oláh György Doktori Iskolából PhD kategóriában Langó Bernadett 1. helyezést, valamint mesterképzés kategóriában Fózer Dániel 1., Kirchkeszner Csaba 2. helyezést ért el a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázaton
2017. június 12-i fogadóóra elmarad, helyette 2017. június 13-án 15-16 óráig lesz megtartva a Dékáni Hivatalban.
A hazai felsőoktatási intézményekben zajló nemzetköziesítési folyamat elősegítése.

ÚNKP-17 tudnivalók

2017. június 6.

Az elektronikus felületen legkésőbb 18:00-ig kell véglegesíteni a pályázatokat, és még a mai (június 6. kedd) napon postára kell adni!
A díszpolgárok, majd a doktorok avatása és a kitüntetések átadása mellett Ipari Professzori Címeket és Neumann János Professzori Címet is adományozott a Műegyetem stratégiai döntéshozó testülete.
Symposium in Honour of László Nyulászi

Időpontja 2017. június 16. (péntek) 9.00 kezdettel
Helyszíne: BME VBK CH épület 201 terem

ÚNKP-17 - friss hír

2017. május 19.

Megjelent a pályázatok beadását szabályozó rektori-kancellári utasítás, és elindult a BME ÚNKP Pályázati Portál, amellyel az Egyetem támogatni kívánja a pályázatok benyújtását.
Elérhetőek a 2017.05.18-án tartott ÚNKP-17 ösztöndíjakról szóló tájékoztató előadásai
Letölthetőek a ÚNKP tájékoztató rendezvényen elhangzott előadások anyagai és a pályázat VBK specifikus mellékletei.
Dobogós helyen végzett Dr. Kupai József a Szerves Kémia és Technológia Tanszék adjunktusa
A BME doktori képzésében résztvevő PhD/DLA hallgatók és a fiatal kutatók számára a BME munkatársai és külsős szakemberek kutatói készségfejlesztő kurzusokat tartanak.
A BME Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottsága (ETDB) a nappali tagozatos osztatlan, BSc-, MSc- vagy PhD-képzésben résztvevő hallgatók számára pályázatot hirdet.
Dr. Békássy Sándor a BME Szerves Kémia Tanszékén dolgozott egyetemi magántanárként.
Tájékoztatót szervezünk az ÚNKP Ösztöndíjakról a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra pályázatot beadók számára.
A KPMG 2017-ben meghirdeti társadalmi befektetési programját, amelynek célja az oktatás, és azon belül is a gazdasági nevelés fejlesztése, a pénzügyi ismeretek elmélyítése.
BME azon doktori címet szerzett fiatal kutatói pályázhatnak, akik a 2016/17-es tanévben védték meg doktori értekezésüket. Benyújtási határidő: 2017. augusztus 31.
A 2017/2018. tanévre is meghirdette Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjpályázatát az Emberi Erőforrások Minisztériuma a hazai kutatói és alkotóművészi utánpótlásra és a pályán tartás támogatására.
A - Hackaton – hétvége célja, hogy a résztvevők egy hosszabb „brainstorming” keretében applikációkat, web-oldal ötleteket találnak ki az élelmiszer-hulladék csökkentése érdekében.
BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Tudományos Diákköri Bizottsága (TDB) 1 246 000 Ft támogatást nyert az NTP-HHTDK-16-0016 kódszámú tehetséggondozó pályázat keretében.
BME VBK hallgatói két szekcióban összesen 71 dolgozattal vettek rész a XXXIII. OTDK konferenciákon.
A 39. Hajós György Matematika Versenyt 2017. április 27-29. között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rendezte.
Pályázni a műanyagiparban a legfrissebb világpiaci trendeket bemutató legfeljebb 25 oldalas (75000 leütés) terjedelmű önálló tanulmánnyal lehet. Határidő: 2017. szeptember 30.
Tábor Tudás Közösségi élmény a Műegyetemen
Bentlakásos, ingyenes, nyári tábor teljes ellátással.
2017. július 10-től 15-ig középiskolások számára Budapesten.
A graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló hallgatók innovációs menedzsment ismereteinek bővítését, tudományos szintű feldolgozását hivatott elősegíteni.
Időpont: 2017. május 24-25.
Helyszín: MTA Természettudományi Kutatóközpont
1117 Budapest, Magyar tudósok krt. 2.
A Pro Progressio Alapítvány pályázatot hirdet a BME Doktori Értekezés Innovációs Díj elnyerésére
A BME-VBK VeBio Tehetség Csoportja és a Kar Vegy-Érték Tehetségpontja az idei évben is megrendezte immár hagyományosnak számító SZAKMAI NAPOK rendezvénysorozatát középiskolás diákok részére a Ch. épületben.

MedInProt tavaszi konferencia

2017. április 18.

2017. április 22-én szombaton délelőtt 9 órai kezdettel az ELTE TTK Eötvös termében.
Megkezdte munkáját a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ, kutatásszervezési platform.

Megjelent a kari díj fehívás

2017. április 11.

Az idei évben is meghirdetésre kerülnek a kari díjak.
Beadási határidő: 2017. április 30.
A táblázat tartalmazza az Egyetem és hallgatói számára megpályázható felívásokat.
Szilágyi Szabolcs az "Irodai és ipari szintű energiatermelés és felhasználás" kategóriában nyerte a díjat.

Nobel-díjasok lindaui ülése

2017. április 5.

67th Lindau Nobel Laureate Meeting
Időpont: 2017. június 25-30
A 2017. évi konferencia fő témája a rákkutatás.

Időpont: 2017. április 7-8.
Helyszín: BME Ch épület
Az UNITESTER Kft. szeretettel meghívja Önt és kedves kollégáit a 2017. április 25-én, a BME-n tartandó szakmai napra.
Az országos nemzetközi tudományos tanácskozásra 2017.04.06.-án Budapesten, a XI. ker. Zsombolyai u. 6. alatt kerül sor.
A Diákhitel Központ második alkalommal hirdeti meg Ösztöndíj Pályázatát minden olyan 40 év alatti, aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistának, főiskolásnak, aki hatályos Diákhitel szerződéssel rendelkezik.
Az ülésen bemutatkoznak a hazai vegyészmérnök képzőhelyek.
Ismeretterjesztő cikkpályázat BME oktatóinak, tudományos kutatóinak és hallgatóinak.

Richter doktorandusz pályázat

2017. március 27.

A Pro Progressio Alapítvány a Richter Gedeon Nyrt. támogatásával pályázatot hirdet a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar doktorandusza részére kutatói ösztöndíj elnyerésére.

EGIS doktorandusz pályázat

2017. március 27.

A Pro Progressio Alapítvány az EGIS Nyrt. támogatásával pályázatot hirdet a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar doktorandusza részére kutatói ösztöndíj elnyerésére.

Chinoin doktorandusz pályázat

2017. március 27.

A Pro Progressio Alapítvány a Chinoin Zrt. támogatásával pályázatot hirdet a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar doktorandusza részére kutatói ösztöndíj elnyerésére.
A 2016. évi Pro Progressio Innovációs Díj elismerésre BME oktatók, kutatók vagy oktatói, kutatói csoportok, teamek pályázhatnak 2017.04.28.-ig

Vegyészkonferencia 2017

2017. március 24.

A Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) a 2017. évi Vegyészkonferenciát Hajdúszoboszlón rendezi meg 2017. június 19-21. között.
A program a bioinformatika kérdésköreit öleli fel egy bevezető szintű, közvetlen és átfogó rálátásból, az informatikával nem foglalkozó érdeklődők számára is érthető módon.

Oláh György Emlékülés

2017. március 24.

Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya Emlékülést tart nemrég elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus tiszteletére.

Villax Iván ösztöndíj

2017. március 24.

Szívesen töltenél fél évet Portugáliában a Hovione gyógyszergyárban gyakornokként?
Idén júliustól kilenc műegyetemi kutatócsoport működését támogatja az MTA. A BME hat karának pályázatai nyertek.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj címmel.
Az agrártudományok, az információs technológia és a műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőket díjazták.
Életének kilencvenedik évében elhunyt Oláh György akadémikus, Nobel-díjas tudós, a 20. század egyik meghatározó kémikusa, a Műegyetem díszdoktora.
Az ünnepségen József Nádor-díjat, az Egyetemi BME ösztöndíjat (EBME), valamint a BME Sport Ösztöndíjat vehettek át a Műegyetem kitüntetettjei, köztük számos VBK-s hallgató.
2016. április 1. és 2017. március 31-e között doktori (Ph.D.) fokozatot szerzett kutatók számára 100 000 Ft-os kutatási támogatás
fiatal kiváló kutató, vállalkozó és szakember mutathatj be kutatómunkáját, üzleti modelljét, innovatív projektjét vagy ötletét, mellyel egy világunkat érintő problémára keresi a választ.
Belső egyetemi tájékoztatás kollégák számára

Ericcson Innovation Award 2017

2017. március 2.

Az élelmiszerek jövője c. hallgatói innovációs versenyre várják csapatok jelentkezését.
BorsodChem projektverseny hallgatókank
A díj kiemelkedő innovatív megoldásokat jutalmaz a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről.
Különleges Posztdoktori Kutató pályázat 2018
"Calorimetry and thermal methods in material science" Lyon, France - June 18 - 23, 2017
Első alkalommal adott otthont a BME a Magyar Táplálkozástudományi Társaság PhD hallgatók számára szervezett konferenciájának.
2016. december 31-én, 84 éves korában elhunyt Dr. Manczinger József a BME VBK Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszékének professzor emeritusa
Kiváló eredményeikkel nemzetközi hatást kiváltó hazai kutatócsoportok ösztönzése
A kutatói életpályához jobban igazodó, új pályázati konstrukciókkal bővülve ismét megnövelt keretösszeggel tette közzé a felfedező kutatásokat ösztönző felhívásokat az NKFIH.
Karunkon elektronikusan gyűjtjük a hallgatók diplomamunkára, szakdolgozatra, egyéni feladatra történő jelentkezését. Jelentkezési határidő: 2017. február 26.
Ausztriai és magyarországi tudományos kutatási és felsőoktatási területen folytatott együttműködések támogatására.
Budapest, 2017. február 2.
BME Ch épület 201.

Demonstrátori pályázat

2017. január 30.

A 2016/2017/2 félév oktatási feladatainak segítésére demonstrátori pályázatot ír ki a VBK. A demonstrátor három hónapra (2017. március 01. – május 31.) egyösszegű, minimum 37500 Ft megbízási díjban részesül. A demonstrátor oktatási feladatait a tanszékvezető határozza meg.
A tudományos gondolkodás filozófiájáról, pszichológiájáról és a „jó kutató” mibenlétéről beszél a ifjabb Szántay Csaba a BME VBK magántanára, aki egyszerre ipari kutató és egyetemi oktató.
Az ELIXIR program egy európai élettudományi adatbázis-hálózatot takar.
Kárpát-medencei térségbe irányuló oktatói tevékenység támogatása
Az NKFIH közzé tette a Magyarország számára is elérhető kutatási infrastruktúrák listáját.
A kutatói életpályához jobban igazodó, új pályázati konstrukciókkal bővülve ismét megnövelt keretösszeggel tette közzé a felfedező kutatásokat ösztönző felhívásokat az NKFIH.
Közel négymilliárd forintot nyert a műegyetemi vezetésű (FIEK-16) konzorcium a VBK részvételével.

BME cikkpályázat

2017. január 19.

A BME másfél millió forintos összdíjazású pályázattal ösztönzi kutatóit, és keresi a tavalyi év legjelentősebb tudományos közleményét.
Emlékhelyet avattak a BME Ch épületében az egy évvel ezelőtt elhunyt Szántay Csaba professzor emeritus tiszteletére.

Ingyenes Nyári Egyetem

2017. január 13.

Nyári Egyetem Ingyenes lehetőség Európa legnagyobb klímainnovációs kezdeményezésének szervezésében
Az Oláh György Doktori Iskola PhD konferenciáját több éven át sikerrel rendeztük meg, melyre idén 2017. február 2.-án csütörtökön kerül sor.
Az MTA Termoanalitikai Munkabizottságának és az MKE Termoanalitikai Szakcsoportjának közös rendezvénye: 2017.01.12.
A rendezvény időpontja: 2017. február 2.
Helyszín: BME-VBK Ch épület 201-es terem
A Nők a Tudományban Egyesület által meghirdetett Kiválósági Díjra 2017. január 9., éjfélig lehet még pályázatot küldeni.
BME-VBK hallgatóinak, akik az elmúlt két évben (2015, 2016) a Kar házi konferenciáin I., II., vagy III. helyezést értek el.

Visegrádi Ösztöndíjak

2017. január 4.

Visegrádi Ösztöndíjak (Visegrad Scholarship Program – VSP) magiszteri, doktorandusz és más posztgraduális képzésekre
A Deutsche Bundesstiftung Umwelt német szövetségi környezetvédelmi alapítvány németországi szakmai gyakorlati ösztöndíjat hirdet.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Hallgatói Képviselete negyedik alkalommal rendezi meg a Grofcsik András Emlékversenyt.
A verseny 2017. január 2.-án kezdődik és segít felkészülni a matematika érettségire.
Meiszel László vegyészmérnök, nyugdíjas tanácsadó, a BME-VBK címzetes egyetemi docense „közel fél évszázados sikeres mérnöki munkásságáért kapta a kitüntetést.
Ünnepélyes keretek között átadták az Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottság és a Pro Progressio Alapítvány ösztöndíjait, valamint a Köztársasági Ösztöndíj okleveleit.
MTA Műszaki Kémiai Tudományos Bizottság Anyagtudományi és Szilikátkémiai Munkabizottság és az MKE Kolloidkémiai és Nanotechnológiai Szakosztály által szervezett ülés

MATEHETSZ pályázatok

2016. december 7.

Nemzeti Tehetségsegítő Tanács szeretné felhívni figyelmet néhány decemberi, illetve januárra átnyúló pályázati hírre.

Young Leaders' Forum 2017

2016. december 7.

A think.BDPST konferencia a társadalmi innovációra fókuszál, ezen belül is a digitalizációnak és az új technikák alkalmazásának hatásaira az oktatás és foglalkoztatás területén, valamint mindennek szerepére a gyógyításban.
December 16-án 13:00-tól a Ch. 308-as teremben Balássy Andrea tart előadást a Washington University mester és PhD képzéseiről.
Műegyetemi megoldások címmel rendeztek konferenciát a BME Q épületében a Magyar Tudomány Ünnepe jegyében, az egyetem jelentős ipari partnereinek részvételével.
Szent-Györgyi Albert előadássorozat következő előadója Janez Plavec, a Szlovéniai Nemzeti Kémiai Intézet és a Ljubljanai Egyetem professzora
Beadási határidő: 2016. december 9. péntek 24 óra.
Idén is szép számban nyertek díjakat a hallgatók a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon 2016. november 17.-én megrendezett TDK konferencián.

Bruckner termi előadás

2016. november 23.

Időpont: 2016. november 25. (péntek), délután 2 óra.
Helyszín: ELTE TTK Kémiai Épület „Bruckner-terem”
Időpont: 2016. november 24.
Helyszín: MTA-TTK

MOL - Úton a holnapba

2016. november 23.

A MOL és a Budapesti Corvinus Egyetem bemutatja:
Úton a holnap felé – Hernádi Zsolt, MOL-csoport elnök-vezérigazgató előadása a MOL 2030-as stratégiájáról a Corvinuson
A BME Biomérnök képzés 40. éves jubileuma
Időpont: 2016. december 14. 10 óra
Helyszín: BME K épület Díszterem
A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött.

Hermecz István emlékdélután

2016. november 21.

A Magyar Kémikusok Egyesülete Chinoin csoportjának szervezésében.
Pályázat jelent meg a VBK Oláh György Doktori Iskolájában doktori fokozatot szerzett posztdoktorok részére kutatói ösztöndíj elnyerésére.

Nyílt nap a VBK-n

2016. november 17.

Nyílt nap ideje: 2016. november 25.
Helye: CH. épület

V. MedInProt konferencia

2016. november 15.

2016. november 19-én szombaton 9 órától az ELTE TTK Eötvös Termében.
2017. február 1. - 2017. augusztus 31. időszakra pályázható a Pungor Ernő doktorjelölti ösztöndíj.
A VBK pályázatot hirdet doktoránsoknak, tanulmányaik sikeres befejezése érdekében.
Pályázati határidő: 2016. november 30.
Lehetőség van McDonnell ösztöndíjasként tanulni a Washington University-n.
A pályázat jutalmazta a sikeres doktori témák művelőit, és a BME portálján közvetlenül láthatóvá teszi az eredményeiket.
Átadták a BME Innovációs Díját, valamint a Pro Progressio Alapítvány több ösztöndíját. Egyidejűleg tartották meg a Műegyetem Támogatói és Baráti Kör tisztújítását is.
Nagy tisztelettel hívjuk és várjuk a Műegyetemi megoldások A BME és az ipar együttműködése – intelligens technológiák című rendezvényünkre.
Akadémiai-Szabadalmi Nívódíjban részesült Hegedűs László,címzetes egyetemi docens, az MTA-BME Szerves Kémiai Technológia Kutatócsoport tudományos főmunkatársa.
Munkatársai, tanítványai és kutatópartnerei köszöntötték 90. születésnapján Nagy Józsefet, a szilikon kémia technológia megalapítóját.

Suzuki ösztöndíj program

2016. november 3.

A Suzuki Alapítvány ösztöndíjával egy kutatót utazhat a BME-ről ismeretei bővítése, és/vagy egy konkrét kutatási téma kidolgozása céljából a Shizouka Egyetemre Japánba.
A BME-VBK VeBio Tehetség Csoportja és a Kar Vegy-Érték Tehetségpontja 2016. október 22-én középiskolás diákok részére a Ch. épületben megszervezte az idei tanév SZAKMAI NAPOK rendezvény-sorozatának első eseményét.
A PADI „Első Cikkem” program egyszerre ösztönzi a fiatal kutatót és a témavezetőjét arra, hogy egy közös tudományos cikkben folytassák a sikeres dolgozatot megalapozó kutatást.
A pályázat célja, hogy elősegítse a kari kutatómunka eredményeinek „open access” megjelenését rangos, szakmai folyóiratokban.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a hallgatói tanulmányok sikerének elősegítésére a 2016/2017 I. félévében is ösztönzi kiváló hallgatóit tutor tevékenység vállalására.

Patonay Tamás-díj

2016. október 14.

Az MTA Heterociklusos és Elemorganikus Kémiai Munka-bizottsága és a Magyar Kémikusok Egyesülete meghirdeti a Patonay Tamás-díjat doktori képzésben részt vevő harmadéves hallgatók számára.
A MedInProt elnöke, Dr. Perczel András az MTA rendes tagja akadémiai székfoglalóját 2016. október 18-án tartja.
Előadás a BME doktorandusz hallgatóinak 2016. október 11, kedd 14:00–16:00, K épület, 1. emelet 72.
A Merck Kft. pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy támogassa a szociálisan hátrányos helyzetű, középiskolai tanulmányaik során jó tanulmányi eredményt elérő diákokat, hogy az ország egyik kiemelt felsőoktatási intézményében folytathassák tanulmányaikat.
Időpont: 2016. október 10. 19 óra
Helyszín: Ch 308
A BME doktori képzésében résztvevő PhD/DLA hallgatók és a fiatal kutatók számára a BME munkatársai és külsős szakemberek kutatói készségfejlesztő kurzusokat tartanak.
Feltöltésre kerültek az első forduló feladatsorai! Beküldési határidő: 2016. október 28.

„Bruckner termi előadás”

2016. szeptember 29.

Meghívás az MTA Szerves és Biomolekuláris Kémiai Bizottság „Bruckner termi előadás” sorozatának következő előadói ülésére

Fulbright ösztöndíj

2016. szeptember 29.

Közeledik a pályázat beadási határidő (2016. október 10.) a PhD-val rendelkező oktatók, kutatók számára meghirdetett Fulbright ösztöndíjra.
Hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar arany Díszoklevelet adományoz az 50 évvel, gyémánt Díszoklevelet a 60 évvel, vas Díszoklevelet a 65 évvel, rubin Díszoklevelet a 70 évvel és platina Díszoklevelet a 75 évvel ezelőtt végzett hallgatóinak.
Pontosabb, akár az ipar számára is áttörést hozó számítási módszereket fejleszt a BME Lendület Kvantumkémiai Kutatócsoportja.
A gyógyszergyártás jövőjét jelentő, ún. folyamatos üzemű technológiák fejlesztésével foglalkozik kutatásaiban Balogh Attila, a BME-VBK Bolyai-ösztöndíjas gyógyszervegyész-mérnöke.
Karunkon elektronikusan gyűjtjük a hallgatók diplomamunkára, szakdolgozatra, egyéni feladatra történő jelentkezését.
Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 25.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék professzor emeritusa 66 éves volt.
Bemutatkozási lehetőség a NanoInnováció c. szakmai fórumon – felhívás ifjú kutatók számára
A soron következő HBDT ülés 2016. szeptember 15-én lesz.
Megjelent a BME VBK pályázati felhívása Povinger Béla ösztöndíjra. Benyújtási határidő: 2016. szeptember 2.
Gratulálunk 2016-ban meghirdetett kutatási pályázatok PD és K kategóriájában nyertes kollégáknak!
Gratulálunk mindenkinek, aki az idei, a korábbi évekhez hasonlóan magas felvételi pontszámok mellett sikeresen felvételt nyert a VBK alap- illetve mesterképzési szakjaira.
Kedves Elsőéves!

Nem érettségiztél emelt szinten kémiából?
Hiányosnak érzed a tudásod?
Szeretnéd megismerni leendő évfolyamtársaidat?
Kíváncsi vagy az egyetemre?
Lenne kedved egy jó társasággal
megismerni az egyetem környékét?
Bacsárdi Szilvia (BSc) és Máté Rózsa (MSc) talajjavítással és talajvédelemmel, illetve hulladékhasznosítással foglalkozott TDK dolgozatukban.
A Műegyetem és a Richter Gedeon Nyrt. vezetői megegyeztek, hogy szakembereik közösen pályáznak tudományos projektek megvalósítása érdekében.
Terézvárosi lakóhellyel rendelkező szociálisan rászoruló kerületi fiatalok esélyegyenlőségének biztosítása érdekében pályázat került kiírásra.
6 Európai országban 15 doktoráns / kutatói pozícióra
A nyári szabadságok miatt a Dékáni Hivatal fogadási ideje július 25-től augusztus 21-ig keddenként 8 – 16.00 óra között van.
Beadási határidő: 2016. július 4. (hétfő)
Beadási határidő: 2016. július 4. (hétfő)

TDK 2016

2016. június 28.

A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán a 2016/2017-es tanévben 2016. november 17-én (csütörtökön) kerül megrendezésre a Tudományos Diákköri Konferencia.
Letölthetőek a ÚNKP tájékoztató rendezvényen elhangzott előadások anyagai és a pályázat VBK specifikus mellékletei.

ÚNKP dokumentumfrissítés

2016. június 17.

Az EMMI frissítette a "Kutatási terv" és "A fogadó felsőoktatási intézmény szándéknyilatkozata" adatlapokat.
Tájékoztatót szervezünk az ÚNKP Ösztöndíjakról a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karra pályázatot beadók számára.
Az ÚNKP keretében a pályázatok benyújtását, befogadását szabályozó rektori-kancellári utasítás készült.
A MedInProt támogatásával lehetővé nyílt olyan nyári kurzusok megvalósítása, amelyek hozzájárulhatnak a fehérjetudománnyal foglalkozó kutatók szerkezetkutatással kapcsolatos ismereteinek bővítéséhez
Alapképzéseiben, mesterképzéseiben vagy doktori képzéseiben részt vevő hallgatókat, doktorjelöltjeket és 40 év alatti oktatókat-kutatókat támogatnak
A pályázat célja, hogy elősegítse a kari kutatómunka eredményeinek „open access” megjelenését rangos, szakmai folyóiratokban. Határidő: júni. 30.

BME Innovációs Díj

2016. június 2.

Pro Progressio alapítvány meghosszabbította a BME Innovációs Díj beadási határidejét június 10-ig.
Kitüntetések átadása, tiszteletbeli és egyetemi doktorok avatása, és habilitációs oklevelek ünnepélyes kiosztása szerepelt a BME idei ünnepi szenátusi ülésének napirendjén.
Megjelent a Japán állam 2017. évre meghirdetett ösztöndíj felhívására, melyre olyan külföldi fiatalok pályázatait várják.
A Merck Kft. támogatja a szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges középiskolai diákokat hogy az ország egyik kiemelt felsőoktatási intézményében folytathassák tanulmányaikat.
A BorsodChem Zrt. a folyamatosan fejlődő és bővülő tevékenységéhez pályakezdő diplomásokat keres gyakornoki pozícióba.
Időpontja: 2016. június 7. (kedd)
Helyszín: BME K épület 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K I. 95
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar 2016. május 25-i Jubileumi Diplomaosztó Ünnepségén 5 db Rubin, 13 db Vas, 38 db Gyémánt, 112 db Arany díszoklevelet valamint 3 db Emléklapot adott át.
A BME Egyetemi Tudományos Diákköri Bizottsága (ETDB) a nappali tagozatos BSc-, MSc- vagy PhD-képzésben résztvevő hallgatók számára pályázatot hirdet.
Az idei évben is meghirdetésre kerülnek a kari díjak.
Beadási határidő: 2016. május 27.
A Labsexplorer.com egy olyan nyilvános portál, amely segíthet a K+F tevékenységet végző laboratóriumok láthatóságának növelésében.
A gazdasági, a műszaki és a természet-tudományi felsőfokú intézményekben graduális és posztgraduális, valamint a PhD-képzés keretében tanuló tehetséges hallgatók kiválasztását és menedzsment ismereteinek bővítését, gyakorlatban történő alkalmazását hivatott elősegíteni.
A BME Tehetségsegítő Tanács már az első éves hallgatók között felkutatja azokat, akik később akár az Egyetem tanáraivá válhatnak.
2016. június 6. 16:00-ig lehet jelentkezni az Oláh György Doktori Iskolába PhD képzésre.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karáról Máté Rózsa és Bacsárdi Szilvia TDK kategóriában 1. helyezést ért el a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázaton.
A 38. Hajós György Matematika Versenyt 2016. április 14-16. között az Eötvös József Főiskola rendezte Baján.

Cikkpályázati felhívás

2016. április 25.

A műszaki tudományok legfrissebb eredményeinek széles körű megismertetésére érdekében ismeretterjesztő cikkpályázat jelent meg a BME oktatóinak, tudományos kutatóinak és hallgatóinak.

FEB-TÁBOR 2016

2016. április 19.

A TM BME Vegyészmérnöki Csoportja a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara támogatásával az idei nyári szünetben is megrendezi oktatótáborát.
2016. március 31.-én az EHBDT elfogadta a HBDT által korábban elfogadott módosításokat az Oláh György Doktori Iskola szabályzataiban.

Kromatográfiás tanfolyam

2016. április 7.

Meghívjuk Önt és Kedves Munkatársait a PER-FORM Hungária Kft. szervezésében tartandó kromatográfiás tanfolyamra.

Villax Iván ösztöndíj

2016. április 4.

Szívesen töltenél fél évet Portugáliában a Hovione gyógyszergyárban gyakornokként?
Olyan hallgatók számára, akik TDK-munkájukat BME-VBK kutatócsoportjaiban vagy külsős témavezető irányításával
végzik, és az elmúlt két évben I. II. III. helyezést értek el a házi konferenciákon.

Tehetség a tehetségekért

2016. március 30.

A „Tehetség a tehetségekért” rendezvény keretében találkoztak a kiemelkedő képességű elsőévesek és az őket elhivatottan támogató BME Tehetségsegítő Tanácsa vezetői.
A Jedlik Ányos-díjat hagyományosan a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódóan adományozzák minden évben a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységért.

C-vitamin kutatása a VBK-n

2016. március 30.

„A C-vitamin kutatása még mindig számos felfedezni valót tartogat a kutatóknak”
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara által gondozott Periodica Polytechnica Chemical Engineering folyóirat külön számmal kíván tisztelegni Schay Géza emléke előtt.
2016. április 9-én szombaton délelőtt 9 órai kezdettel az ELTE TTK Eötvös termében (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/a északi épület)
A VBK 2016. február 20.-án középiskolás diákok részére a Ch. épületben megszervezte a SZAKMAI NAPOK rendezvény-sorozatának második eseményét.
Február 26-27-én a II. Oláh György Országos Középiskolai Kémiaverseny helyszíni döntőjének adott otthont a Ch épület.
A Richtre Gedeon Nyrt. és az MTA Gyógyszerkémiai és Gyógyszertechnológiai Munkabizottsága előadóülést szervez Prof. Szántay Csaba akadémikus emlékére.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a hallgatói tanulmányok sikerének elősegíté-sére a 2015/2016 II. félévében is ösztönzi kiváló hallgatóit tutor tevékenység vállalására.

Grofcsik András Emlékverseny

2016. február 22.

Harmadik alkalommal rendezték meg a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar jeles oktatójára emlékező versenyt.
Nyári szakmai gyakorlati lehetőség környezetmérnököknek, és vegyészmérnököknek a Herendi Porcelángyárban.
A BME, a Pro Progressio Alapítvány és az Élet és Tudomány közös ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet a BME oktatóinak, tudományos kutatóinak és hallgatóinak.
2016. február 8-án a Kari TDB nyílt ülést tartott.

Braun Tibor könyvbemutatója

2016. február 15.

Braun Tibor "A Nobel-díjra érdemes taxisofőr – Interdiszciplináris kémiai kaleidoszkóp" című könyvének bemutatójára 2016. március 4-én kerül sor az MTA Könyvtár és Információs Központjában.
A díjazottak között szerepel a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar iskolateremtő oktatója és egy komoly gyakorlati jelentőségű szakdolgozatot író hallgatója is.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar hallgatóinak 2015/2016/2 félév oktatási feladatainak segítésére demonstrátori pályázatot írunk ki három hónaponra (2016. március 01. – május 31.) egyösszegű, minimum 37500 Ft megbízási díjban részesül.
Időpont: 2016. február 11. 8:00
Helyszín: BME Ch épület, Szent Gellért tér 4., 205-ös terem
2016 február 11-én csütörtökön kerül sor a XIII. Oláh György Doktori Iskola PhD Konferenciára.
2016. február 3-9 között második alkalommal szervezzük meg a "Virtual Winterschool on Computational Chemistry" online téli iskolát.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Vegyészmérnök és Biomérnöki Kar Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszéke és a Per-Form Hungária Kft. közös szervezésében megrendezi termoanalitikai szakmai tanfolyamát.
Átadták a József Nádor-díjat, az Egyetemi BME ösztöndíjat és a BME Sportösztöndíjat.

Diplomaosztó ünnepség

2016. január 28.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon végzett BSc és MSc hallgatók diplomaosztójára 2016. február 12.-én (pénteken) 11 órakor kerül sor.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Műanyag és Gumiipari Tanszék nyugalmazott docense 91 éves volt.
Karunkon elektronikusan gyűjtjük a hallgatók diplomamunkára, szakdolgozatra, egyéni feladatra történő jelentkezését. Jelentkezési határidő: 2016. február 28.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Szerves Kémia és Technológia Tanszék professzor emeritusa 89 éves volt.

Grofcsik András Emlékverseny

2016. január 12.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Hallgatói Képviselete harmadik alkalommal immár nemzetközi szinten rendezi meg a Grofcsik András Emlékversenyt.
A verseny 2016. január 11.-én kezdődik és segít felkészülni a matematika érettségire.
Ünnepélyes keretek között adták át a rektori különdíjakat és a Pro Progressio Alapítvány díjait
A Műegyetem négy hallgatója Pro Scientia Aranyérmet, három oktatója pedig Mestertanár Aranyérmet vehetett át a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia ünnepélyes záróülésén.
2015. novemberében megjelent egy Nature Communication cikk a VBK-n.

Doktoráns felvételi

2015. november 30.

A VBK Oláh György Doktori Iskolája felvételt hirdet a PhD fokozat megszerzésére felkészítő 3 éves szervezett doktoráns képzésére.
Kiemelkedő teljesítményű hallgatók kaptak támogatást az egyetemtől és cégektől.
Idén is szép számban nyertek díjakat a hallgatók a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon 2015. november 17.-én megrendezett TDK konferencián.
A VBK tanulmányi ösztöndíj pályázatot hirdetett MSc hallgatók számára
A 2015-ös John Scott-díj egyik nyertese John P. Perdew – egyetemünk díszdoktora.
A TM-BME Vegyészmérnöki Csoportja és a Kar Vegy-Érték Tehetségpontja 2015. november 14.-én középiskolás diákok részére megszervezte a SZAKMAI NAPOK rendezvény-sorozatának első eseményét.
A BME VBK az Oláh György Doktori Iskola doktori képzése során kiemelkedő eredményeket felmutató PhD hallgatók részére doktorjelölti állást hirdet meg, az állások pályázat útján tölthetők be.

Athene's Chemistry konferencia

2015. november 13.

2015. november 27.-én kerül megrendezésre az Athene's Chemistry konferencia a Ch. épület 205. termében.

Nyílt nap 2015

2015. november 12.

A BME 2015. november 27-én, pénteken újra kitárja kapuit az ország középiskolás diákjai, szüleik, tanáraik, valamint a felsőfokú végzettséggel rendelkező érdeklődők előtt.
2015. november 17.–én kerül megrendezésre a BME-VBK Tudományos Diákköri Konferenciája
Manek Enikő A Fizikai Kémia és Anyagtudomány Tanszék PhD hallgatója BME kutatói díjat vehetett át.

VBK Gólyabál 2015

2015. november 10.

Dátum: 2015. november 26. 19:00–4:00
Helyszín: Gólyavár Rendezvényház
Jegyek elővételben kaphatóak.
Előadás a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat változásairól 2015. november 11. 19:00 (Ch.C 14)
A Pro Progressio Alapítvány a Varga József Alapítvány támogatásával pályázatot hirdet a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar doktorandusz hallgatói részére hallgatói ösztöndíj elnyerésére.
Az Akadémiai Kiadó november 12-én 15 órai kezdettel előadást tart könyvtárunkban folyóirataikról, azok impakt faktoráról, az open access publikálási lehetőségekről, és az ezeket prezentáló platformról, az Atypon Literatumról.
Gyurcsányi Róbertet az American Chemical Society 2016 januárjában induló folyóirat az ACS Sensors szerkesztőbizottsági tagjává választották.
A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával a Typotex Kiadó gondozásában jelent meg Szergényi István: Energia, civilizáció, szintézisigény című könyve, melynek bemutatójára 2015. november 23-án 15 órakor kerül sor
A rendezvény célja a vegyész-, bio- és környezetmérnöki szakmák bemutatása, lehetőség az emelt szintű érettségi kísérleti feladatainak elvégzése.
A jelenlegi genomszekvenálási módszerek előtt rejtve marad a szokatlan bázisok eloszlási mintázata. Vértessy Beáta és munkatársai azt vizsgálják az MTA-n és a BME-VBK-n, hogyan lehetne feltárni ezeket a rejtett hibákat.
László Krisztina elsősorban az oktatás és a tudományos ismertség területén akar sikereket elérni Józsa János rektor nemzetközi ügyekért felelős helyetteseként.
"Magyar Gyógyszerkutatásért Díj" átadásával ismerték el Fogassy Elemér, karunk emeritusz professzorának kimagasló tudományos életművét.
Szilágyi Imre Miklós 2015-ben már második alkalommal nyerte el az Akadémia Bolyai János Kutatási Ösztöndíját.
A pályázat célja, hogy elősegítse a kari kutatómunka eredményeinek „open access” megjelenését rangos, szakmai folyóiratokban.

Ötletpályázat

2015. október 7.

Pályázni lehet a "BME 2015. évi kiemelkedő innovációs projektje" díjra
Feltöltésre kerültek az első forduló feladatsorai! Beküldési határidő: 2015. október 25.
Az Oláh György-díj Kuratóriuma pályázatot hirdet a tágabb értelemben vett szerves kémia területén működő 45 éves vagy annál fiatalabb kutatók támogatására.
Átadták a BME Innovációs Díját, amelyet egy speciális, egészséges búzaőrlemény, valamint egy adatgyűjtő, elemző és értékesítő informatikai keretrendszer nyert el.

XXXXI. Kromatográfiás iskola

2015. szeptember 24.

A BME-VBK Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszéke és a Per-Form Hungária Kft. ismét megrendezi kromatográfiás szakmai tanfolyamait.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából hét BME-s (közülük egy VBK-s) oktató részesült állami kitüntetésben.
Műegyetem immár 10. alkalommal várja a nagyközönséget ingyenes programjain szeptember 25-én, pénteken.

Felhívás tutor tevékenységre

2015. szeptember 8.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar a hallgatói tanulmányok sikerének elősegítésére a 2015/2016 1. félévében is ösztönzi kiváló hallgatóit tutor tevékenység vállalására.
Tehetséges, jó tanuló, de szerényebb anyagi körülmények között élő hallgatók támogatására.
Tizenegyedik alkalommal szervezi meg felzárkóztató táborát elsős vegyészhallgatóknak a BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium.
A konferenciára történő jelentkezés: 2015. szeptember 1.-30. között.
Megjelentek a demonstrátori pályázatok, melyek beadási határideje 2015. szeptember 8.
Megjelent a Bursa Hungarica pályázat a szociálisan nappali tagozatos rászoruló hallgatók részére
Az NKFIH honlapján megjelent a nyertes OTKA pályázatok listája, melyből kiderül, hogy Karunk 5 nyertes posztdoktori pályázattal büszkélkedhet.

Kémszám tábor elsősöknek

2015. július 23.

A Kémszámtáborban a kémszám órák keretében átismételheted azokat az ismereteket, amelyekre az egyetemi tanulmányaidat alapozhatod.
A MATEHETSZ Akkreditációs Bizottság döntésének eredményeként a BME VBK VEGY-ÉRTÉK Tehetségpont 2018 I. félévének végéig az "akkreditált kiváló tehetségpont" cím használatára jogosult.
Do you have an innovative, environmentally sustainable idea? The winning project will receive €50,000 with €25,000 for the second place prize. Give voice to your idea and submit it today!
Módosult a nemzeti felsőoktatási törvény, amelyet hétfőn 123 támogató szavazattal, 65 nem ellenében változtatott meg az Országgyűlés.

Gyerekegyetem a BME-n

2015. július 6.

Minden hely már elővételben elkelt a Műegyetem első alkalommal megszervezett rendhagyó táborára, amelyen közel 300 általános iskolás gyermek ismerkedik a tudománnyal egy héten át.
Az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíját 200 fiatal kutató nyert el idén, amiből 18 kutató a BME alkalmazottja.
Karunkon elektronikusan gyűjtjük a hallgatók diplomamunkára, szakdolgozatra, egyéni feladatra történő jelentkezését. Jelentkezési határidő: 2015. szeptember 20.
2015. szeptember 25. (péntek) 14:00-24:00 között ismét megrendezzük a BME Kutatók Éjszakáját, amelyhez a korábbiakhoz hasonlóan tanszékek, oktatók, kutatók jelentkezését várjuk.
Ünnepélyes keretek között iktatták be hivatalába Józsa Jánost, a BME új vezetőjét, aki bemutatta az új rektorhelyetteseket is a Szenátus június 29-i ülésén.
Szeretettel meghívunk mindenkit július 22-én szerdán 10:30-tól a Ch.205-ös teremben Dr. Markus Lenz: "Biomineralization and biomining of inorganics - unifying remediation with resource recovery" című előadására
Idén is bemutatták friss tudományos eredményeiket a Kutatóegyetemi Kiemelt Kutatási Területek szakemberei a Fókuszban a Műegyetem címmel rendezett konferencián.
A pályázat célja, hogy elősegítse a kari kutatómunka eredményeinek „open access” megjelenését rangos, szakmai folyóiratokban.
A kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) 2015. szeptember 23-27. között Csíksomlyón, szervezi meg a XXI. Nemzetközi Vegyészkonferenciát.
2015-ben június 20-án kerül megrendezésre a Múzeumok Éjszakája
A Web of Knowledge ISI adatbázisban az 1995-2015 ös időszakot vizsgálva a BME-hez rendelhető tudományos közlemények közül egy átlépte az 1000 idézettséget.
Időpont: 2015.06.09 (kedd) 16:00
Helyszín: BME F/1 épület 1. emelet Schay terem
A fenntarthatóság, az egészség és a minőség állt a Budapesten rendezett nemzetközi gabonatudományi konferencia középpontjában Összegzés a szervezőbizottság BME-s társelnökétől.
Kitüntetések átadása, tiszteletbeli és egyetemi doktorok avatása, és habilitációs oklevelek ünnepélyes kiosztása szerepelt a BME ünnepi szenátusi ülésének napirendjén.
2015 május 7-én váratlanul elhunyt Hetesi Zoltán, mindenki Zolikája. Kollégái május 29.-én kísérték utolsó útjára.
Időpont/Date: 2015. június 29-én 10:00
Helyszín/Place: Schay Terem
2015. májusában Marosi Györgyöt választotta az OTKA a hónap kutatójának
A BME VBK a Varga József alapítvány támogatásával az Oláh György Doktori Iskola doktori képzése során kiemelkedő eredményeket felmutató PhD hallgatók részére doktorjelölti állást hirdet meg, az állások pályázat útján tölthetők be.

Szakirányválasztás

2015. május 22.

Szakirányválasztás határideje 2015. június 7.
A Német Szövetségi Oktatási és Kutatási Minisztérium idén is meghirdette a ”Green Talents – International Forum for High Potentials in Sustainable Development” c. versenyét.

Tanévzáró Ünnepség

2015. május 8.

2015. június 17.-én (szerda) 14:00-kor a Ch. C14-ben kerül megrendezésre a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar tanévzáró ünnepsége.
Tudományos Diákköri Bizottság pályázatot ír ki hallgatók számára, akik TDK-munkájukat BME-VBK kutatócsoportjaiban vagy külsős témavezető irányításával végzik.
Az idei évben is meghirdetésre kerülnek a kari díjak, melyek beadási határideje: május 26
Az MTA, az MKE és a BME közösen, idén hetedik alkalommal, "Szuperkritikus oldószerek analitikai és műveleti alkalmazása" címmel konferenciát szervez 2015. május 21-én.

Meghívó könyvbemutatóra

2015. április 28.

Sok szeretettel meghívunk minden kedves érdeklődőt karunk kutatói által írt könyv bemutatójára.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon készült 61 dolgozatból 23 helyezést ért el az Országos Tudományos Diákköri Konferencián.
Ma hozták nyilvánosságra a Nemzeti Tehetség Program pályázatok nyerteseit.
100 éves az amerikai központú AACC International és 60 éve működik a bécsi székhelyű nemzetközi szövetség, az ICC.
A BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium országos versenyt szervezett középiskolásoknak
A VBK szakirányválasztási tájákoztatót tart a 4. féléven lévő BSc. képzésben résztvevő hallgatóknak.
Bonyolult kvantumkémiai számítások hatékony megvalósítására szolgáló, automatizálási programozási technikákat fejleszt Kállay Mihály kvantumkémikus a Lendület program támogatásával.
A BME Szent-Györgyi Albert Szakkollégium 2015. április 10-11-én a BME Ch 205-ös termében rendezi meg a IX. Szent-Györgyi Albert Konferenciát, amelynek idei témája a műanyagok és műanyagipar.
Március 13-án és 14-én országos rendezvény a BME-n zajlott az Oláh György országok kémiaverseny döntője
A BME-VBK meghívást kapott a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Hallgatói Önkormányzata szervezésében életre hívott első alkalommal megrendezésre kerülő Vegyésztalálkozóra.
Egyetemünk a legjobb három közé került be az Eco-Design kategóriában induló 69 pályázatból.
A BME-n összesített Oktatók Hallgatói Véleményezése (OHV) alapján összeállított, 2015/2015 őszi félévre vonatkozó legjobb oktatók listájának első 30 helyén 8 VBK-s oktató is helyet kapott.
A BME legjelentősebb innovációs teljesítményeinek elismerésére szóló pályázatot negyedik alkalommal hirdeti meg a Pro Progresszio alapítvány a BME rektorával közösen.
Pharmatech Modell Laboratórium működtetését kezdte meg a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara a Richter Gedeon Nyrt-vel közösen
Karunk oktatói közül Blaskó Gábor és Pukánszky Béla a Magyar Érdemrend Középkeresztje, Schiller Róbert pedig Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapott.

Állásbörze a Műegyetemen

2015. március 13.

2015. március 18-19-én rendezik meg a Műegyetemi állásbörzét, ahol akár szakmai gyakorlati helyeket is lehet találni.
Március 3-án félüzemi labort avatott a Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszék a D Csarnokban.
Pályázhatóak a Fulbright Ösztöndíjak:
Oktatói ösztöndíjak
Kutatói ösztöndíjak
Posztgraduális Hallgatói Ösztöndíjak
Humphrey Ösztöndíj

Tutor pályázat eredménye

2015. március 9.

Megszületett a tutor pályázatok eredménye
A Pro Progressio Alapítvány a Varga József Alapítvány támogatásával pályázatot hirdet a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar doktorandusz hallgatói részére hallgatói ösztöndíj elnyerésére.
A SZTNH tájékoztatja Önöket, hogy néhány cég szabadalmakkal, illetve védjegyekkel kapcsolatban - hivatalos számla látszatát keltő - kéretlen díjfizetési "figyelmeztetéseket" küld magyarországi bejelentők részére.
A Climate-KIC 2015. április 1-ig várja vállalkozó kedvű környezettudatos szemléletű, kiváló tanulmányi eredménnyel és magas szintű angol nyelvtudással rendelkező MSc vagy PhD hallgatók jelentkezését az ingyenes ’The Journey’ öthetes nyári egyetemére.
Az Alapítvány a Magyarországi Gyógyszerkutatásért közhasznú szervezet kuratóriuma pályázatot hirdet a 2014. április 1. és 2015. március 31. között doktori (Ph.D.) fokozatot szerzett kutatók számára 100 000 Ft-os kutatási támogatás elnyerésére.
A BME-n összesített Oktatók Hallgatói Véleményezése (OHV) alapján összeállított, 2013/2014 tavaszi félévre vonatkozó legjobb oktatók listájának első 35 helyén 9 VBK-s oktató is helyet kapott.
A TM-BME Vegyészmérnöki Csoportja és a Kar Vegy-Érték Tehetségpontja 2015. február 15.-én középiskolás diákok részére megszervezte a SZAKMAI NAPOK rendezvény-sorozatának soron következő eseményét.
95 éves Rusznák István, a Szerves Kémia és Technológia Tanszék professzor emeritusa.
Az emlékülésen bemutatkozott az ország valamennyi biomérnök képző műhelye, illetve fiatal tanítványok mutatták be a két nagy előd örökségét saját életútjukban.
A kémia szép, aki nem hiszi el, járjon utána!
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar pályázatot írt ki hallgatói számára 8 tutori hely betöltésére a 2014/2015. tavaszi félévére
A Deutsche Bundesstiftung Umwelt (DBU) pályázatot hirdet környezetvédelmi területen, végzős, vagy friss MSc diplomával rendelkező fiatalok részére szakmai gyakorlat megszerzésére Németországban.
A bme.hu interjút készített Pokol György egyetemi tanárral, a Tanács elnökével, Szilágyi Brigitta egyetemi docenssel, titkárral, valamint Faigl Ferenc egyetemi tanárral, dékánnal, rektori megbízottal.
A Periodica Polytechnica Chemical Engineering első számát a szerkesztők a Szerves Kémia és Technológia Tanszék kerek évfordulójának szentelték.
2015. május 28-30-ig Budapesten, a BME-en kerül megrendezésre a "European Biomedical Engineering Conference for Young Investigators" konferencia.
A rendezvényre 2015. január 23-án került sor, a házigazda szerepét a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara vállalta.

Demonstrátori pályázat

2015. február 3.

A 2014/2015/2 félév oktatási feladatainak segítésére demonstrátori pályázatot
írunk ki.

Doktoráns beiratkozás

2015. január 30.

Tisztelt leendő Doktoráns Hallgatók!

A doktoráns beiratkozás 2015. február 4-én (szerdán) 9-órakor lesz a Ch. 308-as teremben.
A kifejezetten fiatal kutatók, PhD és DLA-hallgatók számára szervezett multidiszciplináris konferenciára 2015. április 10-12 között kerül sor, az egri Eszterházy Károly Főiskolán.
Ismeretterjesztő sorozatot indítottak a BME VBK Szent-Györgyi Albert Szakkollégium tagjai a Csodák Palotájában a Bayer Hungária Kft. támogatásával.
Együttműködési szándékát fejezte ki a BME egy egészséges édesítőszer kifejlesztése érdekében.
Hamarosan benyújtja a Szenátusnak az új SZMSZ tervezetét a Műegyetem új kancellárja, aki maga is a BME-n végzett. Kinevezésének harmadik hetében, december elején adott interjút a bme.hu-nak.
Az Oláh György Doktori Iskola XII. PhD konferenciája 2015. február 5.-én csütörtökön kerül megrendezésre, melyre PhD hallgatók jelentkezését várják.
Időpont/Date: 2014. január 14-én 9:00
Helyszín/Place: Schay Terem
TDK rektori különdíjat, emlékplakettet, vagy a Pro Progressio Alapítvány hallgatói és oktatói ösztöndíját vehették át a BME legkiválóbbjai.
Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjat ítéltek oda Borbás Enikőnek, a BME Vegyészmérnök és Biomérnöki Kar hallgatójának.
Hat BME-s oktató vehette át nyolcvannégy kutatótársával együtt az MTA doktora cím megszerzését tanúsító oklevelet.
Idén három fiatal BME-s kutató (közülük egy a VBK-ról) vehetett át Junior Prima Díjat Magyar tudomány kategóriában.

Kellemes Ünnepeket!

2014. december 19.

Szeretetteljes, békés, boldog Karácsonyi Ünnepeket kíván minden kedves látogatójának a BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara
A 2014. november 21-én a Vegy-Érték Tehetségpont által szervezett Középiskolai Tanári Ankétra 10 középiskolai tanár fogadta el a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar meghívását.
Idén is a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, innovatív ötleteket felmutató műegyetemi hallgatók lettek a Pro Progressio ösztöndíjasai.
A Műegyetemi Nyílt Nap idén is tömeges érdeklődésre tartott számot. A szervezők becslése szerint közel hatezren vettek részt a rendezvényen.
A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében tartott, könyvbemutatóval összekötött előadói napon ünnepelte 90. születésnapját Oláh Károly.
A Műegyetem és a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar dolgozói 2014. november 20.-án búcsúztak el egy tiszteletreméltó kollégájuktól.
Elérhető már a második feladatsor, melynek beadási határideje: 2014. december 12. 23:59
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar csapatának „Lenda” gyógynövényes joghurtkészítményei a hatodik helyezést érték el az élelmiszer innovációk európai diákversenyén.
Idén is szép számban nyertek díjakat a hallgatók a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karon 2014. november 11.-én megrendezett TDK konferencián.
A 2013-ban BME VBK és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. között megkötött stratégiai együttműködés keretein belül idén a Bay Zoltán Nonprofit Kft. TDK díjat alapított.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara november 21-én (pénteken) 14:00-kor az egyetemi Nyílt Nap rendezvény keretében Középiskolai Tanári Ankétot szervez.
A konferencia a 2014. november 28.-án kerül megrendezésre az országos méretű rendezvénysorozat, a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, melynek idei mottója "Messze látó tudomány: felelős válaszok a jövőnek".
Karunkról 2014-ben 4 kutató nyert Bolyai János ösztöndíjat: Benkő Zoltán (SZAKT), Csontos József (FKAT), Mika László (KKFT) és Nagy Zsombor Kristóf (SZKT)
2014. december 8.-ig lehet leadni a jelentkezési lapokat a 2015 tavaszán induló doktori képzésre.
A biológia, a kémia, az orvostudományok és a műszaki tudományok jeles képviselői mutatják be, hogy közös kutatásaik révén milyen megoldásokat tudnak nyújtani a XXI. század legfontosabb egészségügyi kihívásaira.
Idén 2014. november 21. pénteken kerül megrendezésre az Egyetem nyílt napja, ahol a középiskolás, pályaválasztás és felvételi előtt álló diákok ismerkedhetnek többek között VBK által kínált képzési programokkal.
Az új központ 21. századi környezetet varázsolva, világszínvonalú interaktív eszközökkel mutatja be a gyógyszeripari kutatás-fejlesztést, a hatóanyag- és késztermékgyártás gyakorlatát a háromemeletes kiállítói központban.

Megalakult a kari PR csoport

2014. november 5.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Hallgatói Képviselete létrehozta a PR Csoportot, amelynek feladata hallgatói rendezvényekhez kötődő PR feladatok ellátása.
2014. november 11.–én kerül megrendezésre a BME-VBK Tudományos Diákköri Konferenciája
Ötödik alkalommal adták át a BMe Kutatói Pályázat díjait a kiemelkedő kutatási eredményeket elérő doktori hallgatóknak és doktorjelölteknek.
A rendezvény célja a vegyész-, bio- és környezetmérnöki szakmák bemutatása, a kémiai számításokba való bevezetés, felkészítés, problémák megoldása.
2014. szeptember 10-én tartotta alakuló gyűlését a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar Vegy-Érték Tehetségpontja.
A 21 Műegyetemi nyertes OTKA pályázók közül 6 a VBK kutatója.
A Magyar Villamos Művek Zrt. ösztöndíj pályázatot hirdet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem energetikai tanulmányokat folytató hallgatói számára.
Biogázüzem, vízerőművek és hőerőművek meglátogatására van lehetőség az ESZK szervezésében egy 3 napos kirándulás keretében.
Ebben az évben 9 biomérnök és 16 vegyészmérnök hallgató nyert köztársasági ösztöndíjat a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karról.
Szeptember utolsó péntekén 2014-ben is megrendezésre kerül a Kutatók éjszakája, idén kilencedik alkalommal.
A 2014/2015 őszi félévben szakdolgozat, diplomamunka és egyéni feladat készítéséhez 2014. szeptember 21.-ig lehet jelentkezni.
9-13. osztályos diákok jelentkezését várjuk, amennyiben inspirációt éreznek egy vadonatúj kémiaverseny kipróbálására.
A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar pályázatot írt ki hallgatói számára 8 tutori és 12 demonstrátori hely betöltésére a 2014/2015. tanév őszi félévére.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karán a 2014/2015-ös tanévben 2014. november 11-én kerül megrendezésre a Tudományos Diákköri Konferencia.
Idén immár hatodik alkalommal kerül megrendezésre (szept. 8-11) a SzASz szervezésében a Szakkollégiumi Napok és ezúttal az első tanítási héten várunk Benneteket izgalmasabbnál izgalmasabb programokkal.
Budapest Márka díjat kapott a Fermentia Kft., a BME VBK Szerves Kémia és Technológia Tanszék kutatási partnere. Az együttműködés
Magyar kutatók olyan módszert dolgoztak ki, amely az extrém körülmények között élő baktériumközösségek vizsgálatával új emberi fehérje- és enzimfunkciók felfedezéséhez vezethet.
Gratulálunk mindenkinek, aki az idei, a korábbi évekéhez hasonlóan magas, felvételi pontszámok mellett sikeresen felvételt nyert a VBK alap- illetve mesterképzési szakjaira.
A nyári szabadságok miatt a Dékáni Hivatal fogadási ideje július 28-tól augusztus 22-ig keddenként 8 – 16:30 óra között van.
Hosszas betegség után 2014. június 12.-én 86 éves korában elhunyt szeretett tanárunk és kollégánk Dr. Nyeste László, a korábbi Mezőgazdasági Kémiai Technológia Tanszék Fermentációs csoportjának nyugdíjas vezetője.
A Műegyetem a Horizonton című rendezvényen a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karról Dr. Szarka András mutatta be a biotechnológia, egészség- és környezetvédelem kiemelt kutatási terület Horizon 2020 vonatkozásait.
Sajnálattal tudatjuk, hogy 2014. június 20-án, 69 éves korában váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Sevella Béla a BME VBK Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi Tanszékének professzor emeritusa, a korábbi Mezőgazdasági Kémiai Technológia Tanszék tanszékvezetője.
A VBK hallgatói sikeresen szerepeltek TDK konferenciánkon. Az elért eredményekről itt részletesen olvashatnak.
A BME Vegyészmérnöki és Biomérnöki Karának Tudományos Diákköri Bizottsága (TDB) 660.000 Ft támogatást nyert az NTP-TDK-13-006 kódszámú tehetséggondozó pályázat keretében.
A bme.hu főoldalon, kiemelt hírként számol be Fogassy Elemér professzor 80. születésnapja alkalmából tartott köszöntésről.
A Dékáni Hivatal 2014. június 13.-án elbúcsúztatta négy nyugdíjas munkatársát.
Az MKE Nyugdíjas Kémikusok Köre második szemináriumán Dr. Billes Ferenc tartott előadást, akit a résztvevők egy Specord spektrofotométer alakú tortával köszöntöttek 80. születésnapja alkalmából.
A „Fiatal Tudósok 2014-es Bakui Világfórumát” 2014. május 26-31. között rendezték meg Bakuban. Magyarországról 3 kiválasztott kutató vehetett részt. Karunkat és Egyetemünket Albert Emőke képviselte.
Szomorúan tudatjuk, hogy 2014. június 3.-án, 63 éves korában elhunyt Dr. Simándi Béla, a BME Kémiai és Környezeti Folyamatmérnöki Tanszékének egyetemi tanára, akit a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar saját halottjának tekint.
Dr. Koczó Kálmán, a korábbi Fizikai Kémia Tanszék munkatársa tartott előadást 2014. május 30.-án a Schay teremben a nem-hagyományos szénhidrogén-kitermelés módszereiről.

Tanévzáró Ünnepség

2014. június 4.

2014. június 17.-én 15:00-kor a Ch. C14-ben kerül megrendezésre a Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar tanévzáró ünnepsége
2014. június 1.-től Kózelné Dr. Székely Edit vette át az oktatási dékánhelyettesi posztot
Pedagógus nap alkalmából Dr. Marosi György Szentgyörgyi Albert díjban, Dr. Deák András pedig Apáczai Csere János díjban részesült.
Az ünnepi szenátusi ülésen díszdoktorrá avatták Professor Dr. habil. Johannes Kardost, valamint József Nádor Emlékérmet kapott Dr. Salgó András, Stoczek József Emlékérmet kapott Soósné Muli Emese és 20 PhD hallgató vehette át a doktori oklevelét.
A BME.hu „Egy kutató, aki a BME-n dolgozik, nem lehet maradi” címmel interjút készített Dr. Szarka Andrással a VBK Alkalmazott Biotechnológia és Élelmiszer-tudományi Tanszékének docensével.
Május 20-án mutatták be a MEDinPROT Fehérjetudományi Kiválósági Együttműködési Programot, amely négy intézmény, köztük a BME részvételével valósul meg. - írta a BME.hu
2014. június 26-án, csütörtökön, 10.00 órai kezdettel a BME Q épületében "A Műegyetem a horizonton - Partnerség európai dimenzióban 2014 " címmel rendezvényt szervez a BME, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.
A Pannon Egyetem Műszaki Kémiai Kutatóintézete 2014. május 14-16-án rendezte meg a Műszaki Kémiai Napokat, melyen a VBK-ról négy brazil hallgató is részt vett.
Le Ba Thong 14. és Czeczon Zsombor 20. helyet ért el a Hajós György Országos Matematikaversenyen.
Le Ba Thong lett ezen kívül Dr. Obádovics Gyula professzor különdíjának nyertese is.
Budapest Márka díjjal jutalmazták a Fermentia Kft-t, amely évek óta együttműködik az BME Szerves Kémia és Technológia Tanszékével.
2014-es évben kari díjakra az alábbi kategóriákban lehet pályázni:
- Hallgatói díj: 4 db
- Oktató-kutatói díj: 8 db
- Oktatást-kutatást segítők díja
A BME-n összesített Oktatók Hallgatói Véleményezése (OHV) alapján összeállított, 2013/2014 őszi félévre vonatkozó legjobb oktatók listájának első 35 helyén 8 VBK-s oktató is helyet kapott.

Megújult a Ch. épület

2014. május 7.

A Műegyetem megkapta a kártérítési összeget a 4-es metró építtetőjétől, és azt a műemléképület kárainak helyreállítására fordította.
2014. május 26. 16.00-ig lehet jelentkezni a 2014 őszén induló doktori képzésre

HOVIONE ÖSZTÖNDÍJ

2014. április 7.

A Hovione portugál gyógyszergyár 2014-re is meghirdette ösztöndíj pályázatát a VBK MSc-s hallgatók részére.
Karunk két fiatal kutatója: Dr. Pataki Hajnalka és Dr. Kupai József MTA posztdoktori ösztöndíj nyertese.

Diplomaosztó ünnepség

2014. március 24.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar diplomaosztó ünnepsége 2014. március 21-én (pénteken) 11 órakor került megrendezésre a Központi épület aulájában.
Karunk oktatási dékánhelyettese Dr. Deák András március 15-e alkalmából Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét.

Grofcsik András Emlékverseny

2014. március 10.

2014. március 1-jén első alkalommal került megrendezésre karunkon, kiváló oktatónk tiszteletére, a Grofcsik András Emlékverseny. A versenyre 16 csapat nevezett, melyek közül az első három helyezett értékes nyereményekkel, a győztes pedig vándorkupával gazdagodott az egynapos verseny végére.
Lezárult az Új Széchenyi Terv keretében a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap által finanszírozott EU_BONUS_12-1-2012-0026 azonosítószámú "Innovatív természetes alapú gyanták fejlesztése repüléstechnikai alkalmazásokhoz" című projekt.
"Ciklodextrinek, mint a szénhidrátalapú nanotechnológia sokoldalú képviselői” témában 3 előadásból álló kurzus indul a CYCLOLAB Kft. (és az ELTE) szervezésében.
Students for students konferencia Kolozsvár április 9-13.
Hargittai István "Eltemetett dicsőség - Hogyan tették a szovjet tudósok szuperhatalommá a Szovjetuniót" című tudománytörténeti könyvének bemutatója 2014. március 12., 16 órakor a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában lesz.

Tutor-pályázat eredménye

2014. február 13.

A Deutsche Bundesstiftung Umwelt (DBU) pályázatot hirdet környezetvédelmi területen, végzős, vagy friss MSc diplomával rendelkező fiatalok részére szakmai gyakorlat megszerzésére Németországban.

Demonstrátori pályázat

2014. január 23.

A 2013/2014/2 félév oktatási feladatainak segítésére demonstrátori pályázatot
írunk ki.
A Wanhua-BorsodChem hagyományaihoz híven ebben az évben is meghirdeti ösztöndíj programját.

Zemplén Géza Érem átadás

2013. december 3.

A VBK Kari Tanácsa november 26-i ülésén Zemplén Géza Érmet adományozott Dr. Klebovich Imre professzor úrnak.

Kari TDK eredményei

2013. november 16.

A Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar arany Díszoklevelet adományoz az 50 évvel, gyémánt Díszoklevelet a 60 évvel, vas Díszoklevelet a 65 évvel, rubin Díszoklevelet a 70 évvel és platina Díszoklevelet a 75 évvel ezelőtt végzett hallgatóinak.

Aktuális híreink

BME VBK K+F+InfoPont

A Kar gondozásában:

Periodica Polytechnica - Chemical Engineering

IF = 1,3 (2022)

Féléves időbeosztás »

BME VBK a Facebookon BME VBK az Instagramon

BME Vegyészmérnöki és
Biomérnöki Kar

Cím:

1111 Budapest,
Műegyetem rkp. 3.

Postacím:

BME Vegyészmérnöki és
Biomérnöki Kar,
1521 Budapest, Pf. 91.

Titkárság: (+36-1) 463-3571
Oktatás: (+36-1) 463-3624
E-mail: